Farkas Alexandra • 2024. november 23. 13:59
Szorongás, közömbösség, düh, reménytelenség – egyre több ember éli meg ezeket az érzelmeket, ahogy a klímaváltozással összefüggésbe hozható természeti csapások vagy más jelenségek mindinkább a mindennapok részévé válnak. A klímaszorongás ráadásul nem válogat: fiatalokat és időseket, városlakókat és vidéken élőket egyaránt érint. De hogy mit jelent ez az érzelmi teher és hogyan befolyásolja az érintett döntéseit, arról Szeberényi András, a Budapesti Metropolitan Egyetem docense beszélt az Agrárszektornak.
Az elmúlt évtizedben jócskán felszaporodtak az olyan szélsőséges időjárási események, amelyek valamilyen módon a klímaváltozás számlájára írhatók. Jött volna az a ciklon normál esetben is, de nem lett volna belőle annyi csapadék, lett volna hőség júliusban egyébként is, de nem húzódott volna el ennyire. Szép lassan kezdünk hozzászokni, hogy a hőségriadók, szélrekordok, árvizek és aszályok a mindennapjaink részévé válnak, és már akkor sem lepődünk meg, ha egy hét leforgása alatt három különböző évszak időjárását tapasztaljuk.
Ezek a jelenségek pedig így vagy úgy az emberek lelkiállapotára, mentális egészségére is hatnak: míg egyesek aggodalmat vagy tehetetlenséget, addig mások haragot, dühöt vagy teljes közömbösséget éreznek a kialakult helyzettel és a jövővel kapcsolatban.
Ökobűntudat, klímagyász, tierratrauma
A klímaváltozáshoz kapcsolódóan kialakuló fizikai és mentális tünetek tudományos igényességű vizsgálata csak az elmúlt évtizedben kezdett igazán kibontakozni, mára azonban már rendelkezésre áll egy olyan speciális klíma érzelmi skála, amely kilenc különböző érzelmi szintet bemutatva segít eligazodni a tapasztalt tünetek jelentőségével kapcsolatban – mondta el az Agrárszektornak Szeberényi András, a Budapesti Metropolitan Egyetem Marketing és Kommunikáció-tudományi Intézetének egyetemi docense.
Ennek első lépcsője az eutierra, amelyben az egyén úgy éli meg a Földdel való egységet, hogy közben az önmaga és a természet közötti határok mintha el is mosódnának; második lépcsője pedig a soliphilia, ahol az egyén olyannyira összefonódik a természettel és a Föld bolygóval, hogy annak szinte megszállottjává válik. Ezeken a szinteken tehát jobbára pozitív érzelmek jelennek meg, a solastalgia szintjén azonban már megjelenik a szorongás és a bánat érzése, különösen akkor, ha az egyén a saját háza táján tapasztal valamilyen környezeti változást.
A klímaszorongás szintje akkortól áll fenn, ha utazás vagy kirándulás közben már nem a táj szépségét csodáljuk meg, hanem folyamatosan azon aggodalmaskodunk, hogy az adott élőhely – a klímaváltozás következtében várható ökológiai katasztrófa miatt – az ott látható fákkal, állatokkal együtt hamarosan eltűnhet. Az ökoparalízis állapotában pedig az érintettet már annyira blokkolják vagy bénítják gondolatai és tünetei, hogy szinte képtelen helyesen reagálni, ha éghajlati és ökológiai kihívásokkal, problémákkal kapcsolatos híreket hall.
A mentális és testi tünetek a következő szinteken kezdenek egyre súlyosabbá válni, így ezek feloldásához már pszichológus vagy pszichiáter szakember segítségére is szükség lehet. Az ökobűntudat szintjén például az érintett már azt is gondolja, hogy a kialakult helyzet nem az emberi tevékenység hatására harapózott el, hanem egyedül ő maga tehet mindenről, miközben azt is érzi, hogy többet kellene tennie a klímaváltozás elleni harc sikerességéért. Ennél még súlyosabb a hetedik szintet jelentő klímagyász, ahol egy erdő elvesztése is olyan mély érzelmi reakciókat válthat ki az érintettből, mint egy közeli családtag elvesztése.
A nyolcadik szint a tierratrauma szintje, ahol az egyén egy jelentős környezeti változáshoz kapcsolódóan olyan erős fájdalmat vagy bánatot érezhet, amelyet Szeberényi András értelmezése szerint környezeti poszttraumás stressz szindrómaként is értelmezhetünk. A legsúlyosabb tünetegyüttes pedig a klímadüh, amely jelentheti egyrészt a rendszer és a politikai vezetés iránt érzett haragot, másrészt azt az intenzív félelmet, kilátástalanságot és frusztrációt is, amelyet az érintett a klímakatasztrófa várható hatásai kapcsán érez. Bár Magyarországon ezt még szerencsére nem tapasztaljuk, Hollandiában és Franciaországban már voltak arra utaló jelek, hogy a klímadüh szintjén az érintett már ön- és közveszélyes is lehet.
Szeberényi András szerint a kulcs az, hogy amíg úgy érezzük, képesek vagyunk kontrollálni a különféle szinteken tapasztalható gondolatokat, érzéseket, addig nincs szükség szakemberre. Ám ha ezek az érzések már olyannyira áthatják a mindennapokat, hogy mást már nem is látunk a világból, akkor tudni kell segítséget kérni.
Mennyire klímaszorongók a magyarok?
Ahogy a fenti szintek meghatározásaiból is látszik, a klímaszorongás tüneteinek jelenléte már nem csak illúzió, ám hogy hazánkban hány embert érint, arról eddig kevés felmérés született. Szeberényi András közelmúltban végzett kutatásából azonban kirajzolódik egy általános kép arra vonatkozóan, hogy az X, Y és Z generációba tartozó magyar egyetemisták életében mennyire van jelen ez a tünetegyüttes.
Mint kiderült, a 468 válaszadó közül az 1980-1993 között született Y generációs hallgatók lehetnek a legkevésbé érintettek, mivel 57 százalékuk soha, 25 százalékuk pedig csak nagyon ritkán érez klímaszorongást. A kutató szerint ennek egyik oka az lehet, hogy ez a generáció idejének szinte teljes egészében a karrierépítésre, az otthonteremtésre és a családalapításra fókuszál, közben pedig kevéssé figyel a klímaváltozáshoz kapcsolható eseményekre.
A 1994-2010 között született Z generációs válaszadóknál azonban ennek épp az ellenkezője látszik: 31 százalékuk közepes mértékben, 25 százalékuk erősen, 16 százalékuk pedig nagyon erősen szorong a klímaváltozás negatív eseményei miatt. Ezen túl pedig ők érzik legtöbbször a klímaszorongáshoz társuló olyan tüneteket is, mint a közömbösség, a reménytelenség és a szomorúság érzése, sőt esetünkben sokkal erősebbek is a tünetek.
Úgy tűnik, a Z generációs hallgatókat érdekli a legjobban, hogy mi lesz a jövőjükkel. Mivel még sok esetben kellő mennyiségű élettapasztalattal sem rendelkeznek, nem tudják pontosan, hogyan lehetne az éghajlatváltozás következtében kialakult vészhelyzetekre megoldást találni, ha egyáltalán lehet, vagy miként tudnák kezelni ezeket, ha már közvetett és közvetlen formában is érintettek benne. Nem véletlen, hogy közülük sokan a klímaszorongás érzése mellett további erősebb tünetekkel, például tehetetlenséggel, depresszióval, félelemmel, dühhel, pánikrohamokkal és haraggal is küzdenek
– hangsúlyozta a szakember.
A felmérésből az is kiderült, hogy az 1970-1979 között született X generációs válaszadók többször éreznek klímaszorongáshoz társítható tüneteket, mint az Y generációsok, ami elsőre meglepő lehet. Ennek egyik valószínűsíthető oka azonban az, hogy közülük sokaknak vannak már Z generációba tartozó gyermekeik, így ők is aggódnak gyermekeik jövője miatt. Egy 607 amerikai állampolgár véleményét vizsgáló korábbi tanulmány hasonló következtetésekre jutott, ott ugyanis a 27 és 45 év közötti válaszadók 96,5 százaléka szintén arról számolt be, hogy – a klímaváltozással összefüggésben – nagyon vagy rendkívül aggódik a már megszületett gyermekének jövője miatt, vagy feltételezhetően aggódna, amennyiben a jövőben vállalna gyermeket.
A kutató szerint azt is fontos látni, hogy a testi és mentális tünetek jelenléte nem feltétlenül jár együtt környezettudatos viselkedéssel: míg egyesek valóban minden apró hétköznapi cselekedetükre tudatosan odafigyelnek, addig sokak inkább közömbösséggel vagy tagadással reagálnak, és inkább nem is akarnak tudomást venni a klímaváltozás valóságáról.
Mivel a magyarországi mentálhigiéniás szakemberek, kutatók, pszichológusok és pszichiáterek külföldi kollégáikkal ellentétben még mindig nem fordítanak kellő figyelmet ezekre a tünetekre, mindenképpen szükségesek olyan további kutatások, amelyek részletesebben feltárják ezeket. Emellett azt is fontos kideríteni, hogy pontosan mit lehet tenni annak érdekében, hogy az érintettek ne szenvedjenek ezektől az érzésektől vagy a folyamatosan erősödő tünetektől
– mutatott rá a kutató.