2025-ben elindul az új program kidolgozása: átalakul a mezőgazdaság

agrarszektor.hu2024. december 5. 17:02

A magyar uniós elnökség a tudásalapú mezőgazdaságra, a fenntartható, válságálló, gazdabarát agrárium létrehozására összpontosít - mondta az Agrárkutatási Állandó Bizottság (Standing Committee on Agricultural Research, SCAR) budapesti ülését követő csütörtöki konferencián az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

A BIOEAST and Beyond kutatási és innovációs tanácskozáson Feldman Zsolt a SCAR jelentőségét méltatva kiemelte, hogy a testület fontos szerepet tölt be az európai szintű kutatási tevékenységek és együttműködések működtetésében, a fenntartható mezőgazdaság kialakításában. Elismerően szólt a BIOEAST-kezdeményezésről is, amely Közép- és Kelet-Európa államait regionális kutatási együttműködésekben egyesíti, és amelynek résztvevői - tette hozzá - elkötelezettek a tudásmegosztás mellett. Az államtitkár közölte, hogy a kezdeményezéshez a nemrég társult Szerbia után hamarosan újabb balkáni országok csatlakozhatnak. Feldman Zsolt szerint Közép- és Kelet Európa, valamint a Nyugat-Balkán természeti erőforrásai kiemelten fontosak Európa számára, de a térségnek a fenntarthatóság érdekében szüksége van támogatásokra.

Véleménye szerint Európa-szerte rugalmas és hatékonyan működő biogazdaságokat kell kialakítani az ipari és energetikai szereplők közreműködésével, növekvő kutatási beruházásokkal. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a mostani időszakot a geopolitikai bizonytalanságok mellett aszályok, hőhullámok teszik nehézzé, ezért a mezőgazdaság átalakításakor el kell kerülni, hogy az innovatív megoldások és a tudásáramlás ösztönzése közben a gazdákra újabb adminisztrációs kötelezettségek, a tagállamokra pedig további költségvetési terhek nehezedjenek. Ezeket a szempontokat mind figyelembe kell venni akkor, ha 2025-ben, a lengyel és a dán EU-elnökség alatt elkezdődhet a 2028-tól 2034-ig tartó ciklus programjának a kidolgozása - tette hozzá. A lengyel agrár- és vidékfejlesztési tárca államtitkára úgy látja, hogy az élelmiszerellátás átalakulását kísérő kihívásokra globális, regionális és helyi szinten is meg kell találni a válaszokat, és ebben a kutatásnak, az innovációnak fontos szerepet kell játszania - ezek nélkül ugyanis nincs élelmiszerbiztonság.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
beruházás, mezőgazdaság, biogazdaság, fejlesztés, kutatás, természet, technológia, együttműködés, kezdeményezés,