2024. december 18. szerda Auguszta
Olyan dolog jön szombaton Magyarországon, amilyen már nagyon rég volt

Olyan dolog jön szombaton Magyarországon, amilyen már nagyon rég volt

MTI
Szombaton este kerül oppozícióba, vagyis a Földdel való szembenállásba a Jupiter. A gázóriás fényessége és látszó átmérője is ekkor lesz a legnagyobb, így a jelenség több szempontból is különleges lesz - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló. Hozzáfűzték, hogy a Jupiter egész télen jól megfigyelhető lesz, kezdetben a keleti, majd a déli égbolton. Ezt követően egyre hamarabb nyugszik majd, míg április végén el nem tűnik a Nap fényében.

Az oppozíciónak nevezett jelenség a földpályán kívül keringő bolygóknak egy kitüntetett helyzete. Ekkor a Földről nézve a planéta pontosan a Nappal ellentétes oldalon van, tehát a Föld a Nap és a bolygó közé kerül. Ilyenkor van a legközelebb hozzánk, ezért ekkor látszik a legnagyobbnak és legfényesebbnek - magyarázták. Kitértek arra is, hogy a Jupiter oppozíciói során kissé változik a látszó átmérője és fényessége, attól függően, hogy napközelben, vagy naptávolban következik be a szembenállás. A bolygó 12 éves keringése során 2023. január 21-én került napközelbe, így ez a mostani 2024-es szembenállás is földközelinek és nagynak számít.

A Naprendszer legnagyobb bolygója szombaton 17 órakor már látható lesz a keleti égbolton, 10 fokkal a horizont felett, bár ekkor még alacsonyan jár majd. Teljes fényességében 19 órától ragyog majd fel a keleti égbolton, 30 fokkal a horizont felett. Mivel az égitest 9 óra 55 perc alatt fordul meg a tengelye körül, így a hosszú éjszaka során mindvégig látható lesz a teljes felülete. Tőle balra a Ganymedes hold, jobbra egymáshoz nagyon közel az Europa és az Io, távolabb pedig a Callisto lesz megfigyelhető - írták.

Szombat este 22:20-kor a Jupiter 60 fokos magasságban lesz. Ekkor lép be a korongja mögé az Europa nevű holdja, amely egyre közelebb kerülve a Jupiterhez egy időre eltűnik a gázóriás fényes korongja mögött, vasárnap 0:54-től pedig fokozatosan újra előbukkan majd. Hajnali 1:30-kor ismét jól kivehető lesz a bolygó peremén a Nagy Vörös Folt is, amely 3 órára befordul a korong közepére, ahol egészen 5 óráig látható lesz. Így egyetlen éjszaka alatt megtekinthetővé és lefényképezhetővé válik a bolygó teljes felülete - hívták fel a figyelmet.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK

Bemutatkozik a Hunduna (x)

Valószínű hogy már találkozott a Hunduna cég és a kezdetek óta ügyvezetőként dolgozó Nadobán Erika nevével, mivel lassan rendületlenül 30 éve jelen vannak a magyar erdészeti területen.

KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?