Nagy eső jöhet Magyarországon: erre jobb lesz felkészülni

Nagy eső jöhet Magyarországon: erre jobb lesz felkészülni

MTI
Módosult a Darragh névre keresztelt ciklon mozgásának iránya, így jelentősen csökkent a vasárnapi csapadék esélye - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken. Az új előrejelzések szerint leghamarabb jövő hét elején várható nagyobb mennyiségű csapadék.

Kissé módosult az elmúlt napokban a hétvége, illetve a jövő hét elejének időjárása, ugyanis az északnyugat felől érkező, brit meteorológusok által Darragh névre keresztelt ciklon irányt változtatott. A ciklon a korábbi futások alapján közvetlenül érintette volna a Kárpát-medencét, a szerdai modellfutás vasárnapra egyes részekre kiadós csapadékot, egyes területekre intenzív havazást is prognosztizált - emlékeztettek.

A helyzet azonban mostanra markánsan megváltozott, mert a legfrissebb előrejelzések szerint a ciklon hidegfrontja az Alpok felett hullámot vet, lelassul, és déli ágán mediterrán ciklon képződik, amelynek középpontja Magyarországtól délnyugatabbra helyezkedik majd el, így a vasárnapi csapadék esélye jelentősen csökkent. A friss előrejelzésekben inkább a jövő hét elejére tolódott a csapadék érkezése - írták.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?