Nőtt a rozé borok népszerűsége a hazai fogyasztóknál

agrarszektor.hu2024. december 8. 12:28

A rozé borok egyedülálló módon ötvözik a kékszőlő gazdag zamatvilágát a fehérborok frissességével és üdeségével, piacilag pedig keresett szegmensét jelentik a magyar boroknak – hangsúlyozta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a XXV. Jubileumi Miklós-napi rozé borversenyen.

Feldman Zsolt a Kunszentmiklóson tartott rendezvényen rávilágított a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának tavalyi felmérésére, amely szerint 2017-hez képest 5 százalékkal nőtt a hazai rozéfogyasztás, míg a vörösboré mérséklődött.

Az elsőként rozét fogyasztók nagyobb valószínűséggel válnak borfogyasztóvá, mint az elsőként fehér- vagy vörösbort fogyasztók. Ezért az államtitkár szerint érdemes lehet az édesbor mellett ebben a borfajtában gondolkodni, ha a kezdő borfogyasztók belépő borkategóriájáról beszélünk.

Feldman Zsolt eredeti ötletnek nevezte a borverseny azon koncepcióját, amely mindig Miklós-napon, a Miklós nevet magában foglaló településen zajlik és eleinte kizárólag csak Miklós keresztnevű borbírálók működtek közre. A Miklós-napi borverseny mára a legjelentősebb, rozékra fókuszáló hazai megmérettetés.

Stratégiai cél a bor eladások növelése, a magyar bor megfelelő pozícionálása, célcsoportok meghatározása és elérése, illetve a fenntarthatóság erősítése. Habár a hazai árutermelő szőlőültetvények többségét ma már fenntartható módon művelik a gazdálkodók, a fejlődéshez a termelőknek kiemelkedő lehetőséget jelenthet az új Agrár-környezetgazdálkodási támogatási programban (AKG) való részvétel. Egy hektár ültetvényre a kötelező alapvállalásaik után évente 892 eurónak megfelelő forintösszeget kaphatnak a szőlőtermelők, további szabadon választható környezetbarát gyakorlatok alkalmazása esetén ez a támogatási összeg még maximum 133 eurónak megfelelő forintösszeggel növelhető. A gazdálkodók támogatási kérelmeiket december 23-ig nyújthatják be.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
borászat, bor, bormarketing, borfogyasztás, bortermelés, rozé, borágazat, borkultúra,