Ezt sok magyarnak el kell intéznie december 24-ig: még van idő lépni

agrarszektor.hu2024. december 16. 17:38

A Közös Agrárpolitika Irányító Hatósága a Közös Agrárpolitikából és a nemzeti költségvetésből biztosított agrártámogatások felhasználásának rendjéről szóló 54/2023. (IX.13.) AM rendelet 68. § (4) bekezdése alapján megkezdi az „Agrár-erdészeti rendszerek telepítése, ápolása és fenntartása című (KAP-RD21-RD22-1-25 kódszámú) pályázati felhívás tervezetének társadalmi egyeztetését.

A pályázati felhíváshoz kapcsolódó észrevételeket, javaslatokat 2024. december 24. napjáig lehet megküldeni - írja a NAK. A véleményezés során ki kell választani, hogy mely témakört érinti a vélemény

  • a felhívás egyéb feltételeit,
  • az elszámolható költségeket,
  • a pályázók körét,
  • a támogatás célját, hátterét,
  • a támogatható tevékenységet.

A pályázati felhívás tervezete szerint azok a mezőgazdasági termelők nyújthatnak be támogatási kérelmet, akik vállalják, hogy

  1. legalább 0,5 ha mezőgazdasági művelés alatt álló területükön mezővédő fasort telepítenek, vagy
  2. legalább 0,5 ha szántóterületükön több sor fából és cserjéből álló mezővédő erdősávot telepítenek, vagy
  3. legalább 0,3 ha gyepterületükön fás legelőt alakítanak ki.

A fenti lehetőségek közül adott területre csak egy tevékenység vállalása lehetséges. Mindhárom tevékenység esetén a telepítés elvégzését követően az ápolási és fenntartási időszak 7 év, amely időszakban a telepített fásítás ápolására is igényelhető támogatás.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
támogatás, pályázat, pályázatok, nak, pályázati-felhívás, támogatások, támogatási-kérelem, felhívás, december, tevékenység,