Az agrártárca az uniós agrártámogatások felhasználásának tervezése során hosszú évek óta tudatosan, a lehető legnagyobb mértében növeli a nagyobb hozzáadott értéket képviselő, állattenyésztéshez kapcsolódó támogatási konstrukciók számát és az azokhoz kapcsolódó pénzügyi források nagyságát. A KAP-RD29-1-24 kódszámú, „Állatjóléti támogatás a kiskérődző ágazatban” című, európai uniós társfinanszírozással megvalósuló pályázati felhívás - amely már az új KAP Stratégiai Terv keretei között jön létre - alapvetően a Vidékfejlesztési Program részeként korábban már elérhető támogatási intézkedés folytatása - írja az AM.
A jelenlegi felhívás továbbra is négy kötelezettség betartása által segíti elő a juh- és kecskeállományok tartási, takarmányozási és higiéniai körülményeinek javítását. Ezek a technológiába épített körömápolás, a belső élősködő (endoparazita) fertőzöttség ellenőrzése és az ellenük való szakszerű védekezés, a külső élősködők (ektoparaziták) elleni védekezés, különös tekintettel a legyek, szúnyogok, nyüvek elleni védekezésre, illetve az ásványi anyag kiegészítés alkalmazása.
A gazdálkodók a támogatási konstrukció keretében állategységenként évi 215,18 euró összegű, vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek a 2025. január 1-jével induló 5 éves kötelezettségvállalási időszak alatt. A felhívások és az azokhoz kapcsolódó tájékoztató anyagok, mellékletek az Agrárminisztérium tematikus honlapján, a https://kap.gov.hu felületen találhatók meg. Ezt az oldalt érdemes folyamatosan nyomon követni, hiszen minden pályázati felhívással kapcsolatos információ, valamint változás itt érhető el.