Farkas Alexandra • 2025. január 12. 15:01
Földünk légköre egy hatalmas táguló szivacs, amely az átlaghőmérséklet minden 1°C-os növekedésével 7 százalékkal több vizet szippant magába, majd bocsát ki, ami egyre gyakrabban jár együtt a rendkívül aszályos és a szélsőségesen csapadékos időszakok gyors váltakozásával – figyelmeztet a Nature Reviews szaklapban megjelent új tanulmány. Mint a szakértők rámutatnak, ez a hidroklimatikus hatás az 1950-es évek vége óta 31-66 százalékkal erősödött világszerte, ami meghaladja az éghajlati modellek előrejelzéseit is.
Az elmúlt időszakban világszerte egyre többször tapasztalhatunk olyan hidroklimatikus szélsőségeket, ahol a nedves-száraz és a száraz-nedves időszakok gyors egymásutánban követik egymást, amely gyakran közvetlen veszélyt is jelent az emberi egészségre, a közbiztonságra, az élelmiszer- és vízbiztonságra, valamint az infrastruktúrára. Bár általában az elszigetelt aszályos és árvízi eseményekhez kapcsolódó hatások is lehetnek rendkívül jelentősek, az ilyen időszakok közti hirtelen átmentek a tapasztalatok szerint gyakran még súlyosabb következményekkel járnak.
Ugyanilyen okokra vezethető vissza az is, hogy Kaliforniában a több évig tartó súlyos aszály és erdőtüzek után 2022/2023. telén mindössze három hét alatt okoztak kiterjedt infrastrukturális és anyagi károkat a hirtelen jelentkező heves csapadékeseményekhez kötődő áradások és földcsuszamlások, amik miatt 58 megyéből negyvenet katasztrófa sújtotta területté nyilvánítottak; Los Angelesben pedig épp most is emberfeletti munkával próbálják visszafojtani a lángokat. Hasonló folyamatok zajlottak le Kelet-Afrikában is, ahol öt egymást követő aszályos időszak után a 2023-as őszi betakarítási szezonban lezúduló özönvízszerű esőzések több ezer hektárnyi termést pusztítottak el, sőt több mint 2 millió embernek kellett elhagynia az otthonát.
Az utóbbi évek súlyos aszályai, árhullámai és a 2024-es nyári aszályt napokon belül lezáró szeptemberi árvíz kézzelfogható bizonyítékokkal szolgáltak arra, hogy ezekekkel a hatásokkal bizony hazánkban is egyre inkább együtt kell élnünk.
A Nature Reviews Earth&Environment szaklapban megjelent tanulmány szerzői arra figyelmeztetnek, hogy az ehhez hasonló hidroklimatikus szélsőségek az 1950-es évek vége óta 31-66 százalékkal erősödtek világszerte, ez a növekedés pedig még az éghajlati modellek előrejelzéseit is meghaladja. Ha pedig az erős felmelegedést feltételező forgatókönyveket nézzük, a jövőben a szárazság és a csapadék közötti szélsőséges átmenetek akár meg is ötszöröződhetnek a szárazföldeken.
A jelenség fő hajtőereje az, hogy Földünk légkörét egy hatalmas táguló szivacsként kell elképzelni, amely az átlaghőmérséklet minden 1°C-os növekedésével 7 százalékkal több vizet képes elpárologtatni, elnyelni és kibocsátani. Az emiatt tapasztalható jelenségek ráadásul nem korlátozódnak csupán az aszályra és az áradásokra, hanem jelentősen fokozzák a földcsuszamlások kockázatát is, különösen azokon a területeken, ahol a közelmúltbeli erdőtüzek hatására megsemmisült a talajt stabilizáló növényzet.
Tekintve, hogy az ilyen hirtelen átmenetek milyen súlyos társadalmi, gazdasági és környezeti következményekkel járhatnak, elengedhetetlen, hogy mielőbb hatékony stratégiák szülessenek, amelyek hosszú távon támogatják az alkalmazkodást. A szakértők szerint a legnagyobb prioritást azoknak a területeknek kell élvezniük, ahol a változékonysági gócpontok átfedésben vannak a nagyfokú társadalmi sebezhetőséggel. Mindeközben a mögöttes légköri folyamatok pontosabb megértése tovább javíthatná a heves események előrejelzését, ezáltal hatékonyabbá téve a vészhelyzeti tervezést és reagálást.
A kaliforniai hidroklíma megbízhatóan megbízhatatlan. Ráadásul az olyan kilengések, mint amilyeneket néhány évvel ezelőtt láttunk, az évszázad egyik legszárazabb hároméves időszakától a 2023. tavaszi, egyszeri hótakaróig, egyrészt próbára tették a víz-infrastruktúra rendszereinket, másrészt azonban előmozdították az árvízi vízgazdálkodásról szóló beszélgetéseket, hogy a jövőbeli változékonyabb hidroklímában biztosítani lehessen a vízbiztonságot
– mutatott rá John Abatzoglou, a University of California klímakutatója, a tanulmány társszerzője.
Mint azt a tanulmány szerzői kiemelték, minél lassabb a globális felmelegedés mértéke, annál lassabban emelkedhet a heves átmenetek gyakorisága is. Jelenleg azonban egy olyan pályán haladunk, amely az évszázad végére 2-3°C közötti globális hőmérsékletemelkedést vetít előre, amit mind a kockázatértékelések készítése, mind az alkalmazkodási stratégiák megtervezése során elengedhetetlen figyelembe venni.