Az államtitkár hozzátette, az Agrárminisztérium folyamatosan kiemelt területként kezeli az öntözéses gazdálkodás fejlesztését, ugyanis a cél az öntözött területek nagyságának növelése az előttünk álló években is. A kisebb léptékű fejlesztések megvalósítását szolgáló felhívásra 2025. február 4-től lehetett benyújtani a támogatási kérelmeket az első két benyújtási szakaszban. Ennél a kiírásnál a támogatás mértéke maximálisan 200 millió forint lehetett, és 218 támogatási kérelmet nyújtottak be a gazdálkodók. A most megnyíló felhívás a nagyobb léptékű fejlesztések, komplex beruházások megvalósítását szolgálja - emelte ki az államtitkár. A támogatás mértéke legalább 200 millió, legfeljebb 5 milliárd forint lehet. A megvalósításra - a fejlesztések összetettségére tekintettel - maximálisan 36 hónap áll rendelkezésre - közölték.
A felhívások kedvezményezettjei mezőgazdasági termelők, állami elismeréssel rendelkező termelői csoportok és szövetkezetek, illetve fenntartható vízgazdálkodási közösségek lehetnek. A felhívás a víztakarékos öntözési technológiák bevezetését, az öntözőrendszerek vízfelhasználásának optimalizálását, a víztakarékos öntözési infrastruktúra és a kapcsolódó műtárgyak korszerűsítését, bővítését és rekonstrukcióját, valamint új öntözővíz-szolgáltató művek és rendszerek létrehozását teszi lehetővé. A fenntartható vízgazdálkodás biztosítása érdekében a kiválasztásnál előnyben részesülnek azok a termelők, akik különféle vízmegtartó gazdálkodási módszereket alkalmaznak a talaj vízmegtartó képességének javításáért. Az öntözésfejlesztés a megfelelő gazdálkodói klímaalkalmazkodást segítő gyakorlatok alkalmazása mellett elkerülhetetlen, hiszen komolyan hozzájárul a hazai mezőgazdaság versenyképességének megtartásához - összegezte Feldman Zsolt.