Ami március 5-én történt, olyan még nem volt idén Magyarországon

MTI2025. március 6. 09:02

Idén először szerdán emelkedett 20 Celsius-fok fölé a napi maximum-hőmérséklet - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán.

Mint írták, a Kárpát-medencét kitöltő igen száraz levegő és az Alpokalján megélénkülő déli szél hatására Fertőrákoson szerda délután 20,2 Celsius-fokos napi csúcsértéket regisztráltak, amivel idén először mértek melegebbet 20 foknál. A bejegyzéshez készített infografika szerint a Balaton partján, Siófokon szerda délután mindössze 11,9 fokot mértek, ennél hidegebb csak a Kékestetőn volt. Hozzátették: a száraz levegőben gyorsan és sokat emelkedik a hőmérséklet az országszerte zavartalan napsütés hatására, így a hidegre hajlamos helyeinken - ahol erősebb volt az éjszakai lehűlés - 25 fok fölötti a szerdai napi hőingás értéke.

Jelezték: ez nem példa nélküli ugyan, de évente legfeljebb egy-két rövidebb időszakban, jellemzően kora tavasszal fordul elő. Megjegyezték: a napi hőingás rekordja Magyarországon 31,1 fok, amit három évvel ezelőtt, március végén egy hasonlóan száraz, de még néhány fokkal melegebb időszakban mértek Szécsényben.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
balaton, időjárás, hideg, meteorológia, március, hőmérséklet, meleg, napsütés, lehűlés, hőingás, tavasz,