1. Magyarországon a nyugat-európai átlagot meghaladja a mezőgazdasági művelésre alkalmas földterület aránya, egyúttal megfelelő termelési kultúra is kialakult. Az ökológiai feltételek kedvezőek, színvonalas gazdálkodás esetén akár az átlagprofitot meghaladó jövedelem is realizálható.
2. Míg a szoláris energia a növények igényét szinte korlátlanul kielégíti, addig a hasznosítható vízkészlet agronómiai szempontból sokszor nem elegendő. Mivel ez korlátozó tényező és kockázat forrása is, ezért az aszálykárok mérséklésére, a vízkészletek átgondolt hasznosítására stratégiai programot szükséges indítani. A Homokhátsággal kiemelten célszerű foglalkozni, hogy megakadályozzuk sivatag kialakulását ott. Ma a vízjogi engedéllyel rendelkező terület 200000 hektárra tehető. Ebből súlyos aszály idején legjobb esetben is csak 130000 hektárt öntöznek. Ez 2%-ot jelent, pedig legalább 5%, optimálisan 10% öntözése volna kívánatos.
3. A helyi konfliktusok elszaporodásának a megakadályozására, a kezelhetetlen migrációs folyamatok megelőzésére a világ élelmiszer-termelését meg kell duplázni a következő 20-40 évben. Bár a Föld több körzetében is a kereslet nem fog párosulni elegendő mértékű fizetőképességgel, az élelmiszer stratégiai termék jellege erősödni fog. Erre alapozva kijelenthető, hogy az export-orientált magyar élelmiszer-gazdaság fenntartásának piaci oldalról nincs akadálya.
4. A gabona- és olajos növénytermelő területek integrálódtak legjobban a nemzetközi piacba, így húzóágazatnak tekinthetők. A rendkívül hullámzó hozamok stabilizálására intézkedni kell. A túlzottan heterogén árualap versenyképességünket rontja. Itt az összefogás valamilyen formája jelenthet kiutat. A viszonylag magas szállítási költség az exportban (távol a tengerparttól) megköveteli, hogy átgondolt stratégiával, a speciális termékek előtérbe helyezésével, a feldolgozottság fokának a növelésével erősítsük piaci pozíciónkat. Reálisan számolni kell a termelés kockázatának a növekedésével, így új kártevők megjelenésével. A GM-mentes státusz ma előnyt jelent, de nem zárható ki olyan helyzet kialakulása, amely megköveteli a váltást. Ebben az esetben szakmai mederbe kell terelni a vitát: milyen garanciák teljesítése esetén (környezetvédelem, élelmiszer-biztonság) lehet szó génmanipulált növények termesztésének az engedélyezéséről.
5. A gabona feldolgozását végző cégek (malomipar, keveréktakarmányok előállítása) kedvezőtlen helyzetben vannak, így fennáll a veszélye annak, hogy a magyar gabona-vertikum döntően alapanyag termelővé válik. Üdítő kivételnek a száraz tészta előállítása számít. Nem véletlen, hogy itt az import részaránya a hazai fogyasztásban mindössze 5-7%. Az áruházláncok a pékárut vevőcsalogató stratégiai-szociális terméknek tekintik, nyomott áron értékesítik azt. Ez a hazai sütőipar pozícióját rontja. Nehéz kitörési pontot találni, mert a multinacionális kereskedelmi cégek a nagyobb hozzáadott értéket képviselő áruféléket a központjuk szerinti országból próbálják beszerezni.
6. A gabona és a növényi olajok energetikai célú hasznosítása rövidtávon nem tekinthető gazdaságosnak. A gazdasági környezet változása, a biotechnológia fejlődése sok mindent átírhat. A több lábon állás jó a gabona-vertikumnak, ebbe beletartozik a bio-energetika is. A jelenlegi helyzet úgy is javítható, ha megoldásra kerül a DDGS (az erjesztés és lepárlás után a cefre maradéka) takarmányozási célú hasznosítása. A biodízellel távlatilag komolyan kell foglalkozni. Mozgásterünket szűkíti, hogy itt a német biodízel ára a meghatározó, nem a repce ára.
7. Az előzőekből kitűnik, hogy a gabona termesztése és értékesítése számos veszéllyel jár. Ha ehhez hozzávesszük a foglalkoztatási és finanszírozási gondokat, nem nehéz belátni, hogy a mezőgazdaság kiegyensúlyozott fejlesztéséhez meg kell erősíteni az állattenyésztést. Sajnálatos tény, hogy a mezőgazdaság belső egyensúlya megbomlott, mert az állattenyésztés az elmúlt húsz évben jelentős mértékben visszafejlődött. Ma ez is (a kertészet helyzetével együtt) akadályozza a hozzáadott érték növelését. Társadalmi és gazdasági érdek, hogy az állattenyésztést új fejlődési pályára állítsuk. Ehhez nemzetgazdasági szinten kell megteremteni a feltételeket. Feladatként lehet említeni az állattartó vállalkozások földhasználatának a megoldását, a felesleges vagy indokolatlanul szigorú előírások megszüntetését, a technológiai fejlesztések és a piacépítés támogatását. Bár az állattenyésztés ágazatai mindegyikénél hatékonysági problémák mutathatók ki, ezek mértéke nehezen határozható meg a „feketegazdaság” érzékelhető jelenléte miatt. A szürke-fekete zóna a gépi nagyiparnak tartott tejiparban eléri a 10%-ot, a sertéshús vertikumban pedig a 30%-ot is meghaladhatja. Ez egyenlőtlen versenyfeltételeket okoz, továbbá élelmiszer-biztonsági kockázat forrása is.
8. A magyar vásárlási szokások a baromfihús esetében olyanok, hogy a hét végén az előhűtött („friss”, nem fagyasztott) termékeket részesítik előnyben. Ez a hazai termelés pozícióját erősíti, mivel máshonnan az igények biztonságosan csak fagyasztva vagy a húst valamilyen módón „megsavanyítva” elégíthetők ki. Az ilyen kezelések a termék érzékszervi tulajdonságait rontják. A hazai igények kielégítésén túl a vízi szárnyas ágazat bír kimutatható komparatív előnyökkel. Az integráció foka itt a legmagasabb. Éppen ezért kell nagyon körültekintően viszonyulni az állatvédő szervezetek által megfogalmazott kritikákhoz. A kutatás, a fejlesztés és a kommunikáció hármasának az együttes alkalmazásával lehetséges a támadások kivédése. A legnagyobb problémát a termelők tőkeszegény volta jelenti. Ha itt sikerül megoldást találni, úgy a kivitel vízi szárnyasokból akár növelhető is.
9. Sertéshúsból mennyiségben nettó importőrökké váltunk, értékben még nem. Ez azt jelenti, hogy a nemesebb húsrészeket jó áron exportáljuk, míg az olcsó cikkekből sokat hozunk be. Az állattartó telepek és húsipari üzemek számottevő része elavult, mert az elmúlt két évtized bizonytalan politikai és gazdasági környezetében a fejlesztések elmaradtak. A szakosodás és kooperáció szintje sem tekinthető elégségesnek. Szükséges felhívni a figyelmet arra, hogy az USA-tól Oroszországig mindenütt kormányprogram intézkedik a sertéságazat fejlesztéséről, mert felismerték a mezőgazdaság kiegyensúlyozott fejlesztésének a jelentőségét.
10. Míg hazánkban a tej és a tejtermékek fogyasztása alig emelkedett, az elmúlt évtizedben, addig a világban a fogyasztás számottevően bővült. A hazai tejárakat közvetlenül az olasz, közvetve a német árak befolyásolják. A tejhozam jónak minősíthető, ám a beltartalmi problémák miatt a zsírra és fehérjére vetített költségek nem megfelelőek. Kétségtelen, hogy vannak jobb adottságokkal bíró országok. Ez nem ad magyarázatot összes bajainkra. Azt is látni kell, hogy a nagy termelő országok belső piacukat, áraikat igyekeznek stabilan tartani, míg feleslegeiket máshol helyezik el – bármi áron. Ahol nincs kellő kohézió az ilyen akciók kivédésére, ott piaci zavarok keletkeznek. A mi országunk sajnos ezek közé tartozik. A lehetőségek és korlátok korrekt számbavétele, az elkerülhetetlen változások meglépése a tejágazatban is feladat.
11. Az élelmiszer-gazdaság termékpályáin a legnagyobb feszültségforrás a belkereskedelemmel való kapcsolat. A mai szabályozás változtatást igényel. Különösen az élelmiszeripar helyzete kritikus, mert előtte a mezőgazdaságban a kínálat (TÉSZ-ek), utána pedig a kereskedelemben a kereslet (pl. beszerzési társaságok formájában) könnyebben egyesíthető. A kereskedelem alig vállal sorsközösséget a hazai gyártókkal, pedig a magyar termék magyar munkahelyet jelent. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar megítélése versenyjogi szempontból folyamatosan vita tárgyát képezi. Ezek a területek nem igényelnek kiváltságokat, megelégednének a német vagy francia gyakorlat hazai érvényesítésével. A kereskedelem a termékpálya végén dolgozik. Ez lehetőséget ad számára, hogy - saját érdekeit követve - a lánc többi szereplőjének kárt okozzon. Németországban az ottani versenyhivatal megbüntette a ROSSMANN drogérialáncot annak árképzési politikája miatt. (Forrás: ÉLELMISZERIPAR, 2007. március) Éppen ezért érthetetlen, miért lehet folyamatosan támadni a beszerzési ár alatti értékesítés törvényi tilalmát nálunk, ráadásul olyan termékek esetében, amelyek fontos szerepet játszanak a közellátásban, továbbá európai szinten támogatottak. A szociális piacgazdaság nem a bankoktól és a kereskedelemtől az, ami. Demján Sándor helyesen mutatott rá arra, hogy hazánk nem csupán attól szenved, hogy kevesen dolgoznak, hanem attól is, hogy a primer területeken (ipar, mezőgazdaság, szállítás) kevesen tevékenykednek, de túl sokan akarnak ezekre ráépülni. A világgazdasági válság megmutatta, hogy ügyeskedéssel csak átmenetileg lehet teret nyerni, stabilitást és jólétet hosszú távra az ipar, mezőgazdaság és a szállítás fejlesztése adhat.
Budapest, 2009. július
Dr. Szerdahelyi Károly kandidátus, az Élelmiszeripari Kutató Intézet ny. igazgatója
Forrás: www.agrarhirek.hu
