A megállapodás egyebekben tartalmazza a 2009. évi erdőfelújítási (K-1) és a korábbi nemzeti erdőtelepítési (K-2) támogatásokat (determináció) –beleértve a kijelölt erdőgazdálkodók igényeit is. Az említett támogatásokat az FVM legkésőbb 2010. február 15-ig teljes mértékben kifizeti a 2009. évi keret terhére.
A korábbi években megkezdett NVT-s és EMVA-s erdőtelepítések 2009. évre járó ápolási és jövedelempótló, valamint a 2008. évi őszi és 2009. évi tavaszi EMVA-s erdőtelepítések esetében az első kivitel támogatásainak kifizetését, a 2009. évben nem ellenőrzött területekre vonatkozóan 2010. január 31-ig teljesíti az FVM.
Az I. tengelyes az „Erdők gazdasági értékének növelése” jogcímen belül az „Erdőnevelési beavatkozások” alcím megnyitásával kapcsolatban az FVM egyeztetést kezdeményez még 2009. decemberében, és kötelezettséget vállal az alcím mielőbbi megnyitására, mely a 2010. január 1-től végzett munkákra terjed ki.
Az erdőtelepítések első kiviteli és ápolási, valamint az agrár-erdészeti rendszerek egységárainak felemelésével kapcsolatban a MEGOSZ által 2009. március 5-én tett javaslat helyzetét az FVM haladéktalanul megvizsgálja, és intézkedik az esetlegesen elmaradt Brüsszelbe történő felterjesztés ügyében, annak érdekében, hogy az új, felemelt egységárak már 2010-ben érvénybe léphessenek a két jogcím vonatkozásában.
Továbbá az „Erdészeti potenciál helyreállítása” jogcím támogatási igényeinek maradéktalan kifizetését az FVM 2010. január 31-ig vállalja.
A 2010. évi költségvetésben az erdészeti szakirányítás támogatására jelenleg 400 millió Ft-os keret áll rendelkezésre. Ezen keret bővítési lehetőségeit az FVM és a MEGOSZ 2010. februárjában közösen felülvizsgálja.
Az FVM – amennyiben uniós jogszabályokkal nem ütközik – vállalja az „Erdészeti géptámogatás” jogcím 2010. évi újbóli megnyitását.
Az FVM a 2010. évi erdőfelújítási (K-1) és a korábbi nemzeti erdőtelepítési (K-2) támogatások (determináció) kifizetését vállalja, amelynek módjáról a felek egyeztetnek.
A megállapodást Gőgös Zoltán FVM államtitkár valamint Luzsi József, a MEGOSz elnöke írta alá.
Forrás: http://forestpress.hu/jie_hu/index.php?option=com_content&task=view&id=16653&Itemid=1