Lezárult az erdőművelési közmunkaprogram Észak-kelet Magyarországon

Agro Napló
A közmunka éve volt a 2009-es a NYÍRERDŐ-nél: hiszen több mint ezer állástalan jutott munkához Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyék állami tulajdonú erdeiben. November végén ért véget a társaság eddigi legnagyobb, 568 embert foglalkoztató, héthónapos erdőművelő közmunkaprogramja.

 

Azt megelőzőn pedig áprilisban fejeződött be az első alkalommal meghirdetett téli program, amelyben a Nyírségi Erdészeti Részvénytársaság 444 embert foglalkoztatott három hónapon keresztül - mondta Kaknics Lajos, az erdőgazdaság vezérigazgatója.

Már elkészültek az összesítések is: a most lezárult programban majdnem 130 ezer folyóméter turistautat, tanösvényt, erdészeti feltáró utat tettek rendbe a közmunkások. 200 hektáron akácosokat, nyárasokat nyestek, és közel 260 hektáron a vágástakarítást is elvégezték. Az általános erdőművelési munkákkal eltöltött idő meghaladta a 350 ezer órát, emellett dolgoztak csemetekertekben, hulladékot gyűjtöttek, és közjóléti eszközöket (padokat, kerítéseket, erdei játszótereket) is felújítottak.



A program kiírásának megfelelően 85 ember részesült képzésben, 20 fő fűrészipari gépkezelő (260 órás), 20 fő fakitermelő (260 órás), 23 fő erdei melléktermékgyűjtő- és hasznosító (240 órás) és 22 fő erdőművelő (240 órás) bizonyítványt szerzett. A szakképzés elősegítheti, illetve megkönnyíti az elhelyezkedésüket, esetleg a későbbiekben lehetőséget biztosít az egyéni vállalkozások beindításához is - tájékoztatott dr. Halmágyi János, humánpolitikai osztályvezető.



A társaság vállalta azt is, hogy a program lezárulta után minden tizedik munkavállalót három hónapon keresztül - saját költségen - tovább foglalkoztat. Ennek megfelelően 2010. február végéig 57 közmunkás dolgozik az erdőgazdaságnál. Arra is van példa, hogy korábbi közmunkásokat határozatlan idejű szerződéssel alkalmaz a NYÍRERDŐ: a Nyírbátori fafeldolgozó üzemben például hárman álltak így munkába.



A héthónapos program teljes költségvetése meghaladta az 520 millió forintot. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium Közmunka Tanácsa, valamint a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. támogatása egyaránt megközelítette a 210 millió forintot. A Nyírségi Erdészeti Zrt. 20%-os önerő biztosításával, vagyis több mint 105 millió forinttal járul hozzá a költségekhez. Az erdőgazdaság - a törvényesen járó juttatások és az étkezési utalvány mellett - tűzifa-ellátmányt is adott a közmunkásoknak, ezzel is csökkentve az észak-kelet magyarországi erdőket érő esetleges terheléseket.

Nyírerdő Zrt.

 

Forrás: http://www.fataj.hu/2010/01/041/201001041_ErdomuvelesiKozmunkaprogram2009.php

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?