A köztársasági elnök az oktatást és kutatást érintő reformfolyamatok értékelése kapcsán igen fontosnak nevezte, hogy az évente 1,8 milliárd euróval növekvő oktatási és K+F költségvetésnek köszönhetően két és fél év (azaz elnöksége alatt) sikerült többek között az OECD-tagországok átlagára fölhozni az egy egyetemi hallgatóra jutó ráfordítást, megteremteni az egyetemi autonómiát, beindítani a campus-programot, valamint kialakítani a nemzetközi összehasonlításban és mértékadó kutatási-fölsőoktatási és versenyképességi pólusok hálózatát. Tagadhatatlan, hogy több reformelképzelést heves tiltakozások kísértek 2009-ben, ám a jelek szerint ez csak késlelteti bizonyos folyamatok véghezvitelét, de meg nem akadályozza.
A helyszín kiválasztása mindenképpen céltudatos volt, hiszen a Saclay-fennsík már most a francia tudományos kutatás talán legjelentősebb központja olyan neves intézményekkel, mint pl. a CEA vagy az École Polytechnique, a jövőben pedig - ha a köztársasági elnök elképzelései megvalósulnak – világviszonylatban is kiemelkedő méretű és jelentőségű tudományos központtá válik a terület. Az eseményt beárnyékolta az a középiskolai diák által társa sérelmére elkövetett iskolai gyilkosság, ami január kilencedikén Párizs egyik elővárosának gimnáziumában történt. Éppen ezért nem véletlen, hogy a köztársasági elnök beszéde elején az iskolai erőszak megelőzésének fontosságáról beszélt az École Supérieure d’Électricité épületében zajló ünnepségen, melynek vezérfonalát Nicolas Sarkozy azon meggyőződése jelentette, miszerint a társadalom és a gazdaság fejlődésének, előmenetelének – és általában egy-egy ország hatalmának, jövőjének egyik letéteményese, kulcsfontosságú tényezője a tudás és az innováció.
A köztársasági elnök az alap-, közép- és fölsőfokú oktatás és a kutatás szereplői előtt hangsúlyozta, szükséges a „Köztársaság és a Tudomány között kötött paktum” megújítására, fejlesztésére és a gazdasági fejlődés érdekében a társadalom tudományos ismereteinek bővítésére tudományterülettől függetlenül. Ennek szükségességével indokolta a francia fölsőoktatásban és kutatásban immáron két éve zajló, mélyreható reform szükségességét, aminek két fő vezérlő elve van:
- a kiválóság előtérbe helyezése, támogatása és ösztönzése,
- a társadalmi esélyegyenlőség szem előtt tartása.
Nicolas Sarkozy álláspontja szerint a fönti két kitétel egymástól elválaszthatatlan és egymást föltételező fogalom: az esélyegyenlőség úgy támogatja a kiválóságot, hogy közben magának is szüksége van arra – véleménye szerint az, hogy a diplomák színvonalának csökkentése segíti az esélyegyenlőséget, teljességgel elfogadhatatlan és minden valóságalapot nélkülöző hozzáállást takar.
A köztársasági elnök a 2009-ben zajló oktatási és kutatási reformok közül elsőnek az általános és középiskolai reformot emelte ki, ideértve a tanító- és tanárképzés rendszerének átalakítását is. A nem kevés társadalmi feszültséggel járó folyamat során megszüntették az alsótagozatban még a 2000-es évek elején is élő szombati oktatást, bevezették a heti két óra egyéni korrepetációs foglalkozásokat – ez utóbbit egyértelműen az egyes tanulók közötti különbséges csökkentésének szükségességével és a hátrányos helyzetű diákok esélyegyenlőségének biztosításával indokolták. A negyedik és ötödik osztályban bevezetett szintfelmérőkkel pedig arra törekedtek, hogy harmadára csökkenjen az alsón tagozat utolsó osztályát jelentő CM2-ben (a magyar fogalmak szerint az ötödik osztályban) az évismétlések száma. (A francia rendszerben az alsó tagozat öt évfolyamos – CP, CE1, CE2, CM1 és CM2 -, a fölsőtagozat, azaz a college négy évfolyamos, a hatodiktól a harmadik osztályig tart, míg a magyar fogalmak szerinti gimnázium három éves és érettségivel zárul.) Ennek érdekében a jövőben igyekeznek a szülőket is jobban bevonni a diákok előmenetelének javításába, az úgynevezett „társadalmi kölcsön” (grand emprunt) segítségével pedig lényeges többletforrásokat juttatnak az iskolák numerikus rendszerének fejlesztésére. A tanító- és tanárképzés átalakításának terve tavaly már megfeneklett az érintettek és a diákok, szülők ellenállása miatt, de várhatóan – és erre Nicolas Sarkozy is utalt – a regionális helyhatósági választások után újraindulnak az egyeztetések. Az elképzelés lényege, hogy a jövőben a tanító- és tanárképzésben öt évre emelik a képzési időszakot, ugyanakkor a köztársasági elnök jelezte, a kormány ezzel együtt szeretne kiszámítható és vonzó életpályát kínálni a pedagógusoknak, mivel csak így lehet a tömegképzésről az érdemi minőségi képzésre helyezni a hangsúlyt. A három éves gimnáziumi képzés átalakítása is folytatódik, az idei évben a természettudományos és technológiai beállítottságú intézményekkel, hogy az onnan kikerülő diákok minél jobban meg tudjanak felelni a fölsőoktatási intézmények követelmény-rendszerének. A képzési rendszer átalakításával, a személyre szabott korrepetálással, valamint a szakirányú érettségik „finomhangolásával” szeretnék elérni a minél eredményesebb kiválósági képzés alapjainak megteremtését és elősegíteni a diákok eredményes, szinte személyre szabott, sikeres pályaválasztását. A 2010-es évben a prioritást a humán jellegű érettségik rendszerének átalakítása jelenti, ami többek között a franciák idegennyelv-ismeretében tapasztalható „hiányosságok orvoslásában” jelent a tárca és Nicolas Sarkozy szerint hatékony eszközt. Hasonló figyelmet kapnak a természettudományos érettségik is, mivel ezek jelentik a gazdaság számára nagyon fontos, képzett (ipari) szakembergárda kinevelésének alapját. Mindezektől a köztársasági elnök azt reméli, hogy a jövőben Franciaország képes lesz elegendő számú tudományos szakember kinevelésére, nem csak a legtehetségesebb diákok kiemelésére és koncentrálására – jelenleg ugyanis az a legnagyobb probléma, hogy az egyébként erre alkalmas diákok jelentős része végül mégsem a tudomány felé orientálódik, nem abban helyezkedik el.
A fölsőoktatási és kutatási rendszer reformja kapcsán a köztársasági elnök méltatta Valérie Pécresse miniszter asszonynak az egyetemi autonómia megteremtése érdekében végzett munkáját. Nicolas sarkozy ezzel kapcsoltban ismételten aláhúzta: a francia fölsőoktatásba és kutatásba nem elegendő többletforrásokat bevonni, a rendszert is át kell alakítani, hatékonyabbá kell tenni, hogy a az oktatásra és kutatásra fordítandó források a lehető legeredményesebben használódjanak föl a gazdaság és a társadalom érdekében. Sikerként értékelte, hogy az egyetemi autonómia teljes bevezetéséül kitűzött 2012-es céldátum előtt két évvel már a 84 francia egyetemből 51 autonómmá vált, és bizonyítottnak látta, hogy az ezzel kapcsolatos félelmek és ellenérvek alaptalanok voltak. Jelezte, hogy a közeljövőben személyesen is találkozni fog az érintett 51 intézmény vezetőjével és az autonómia-folyamat továbbvitelében, a rendszer alakításában messzemenően figyelembe veszik majd az általuk tapasztaltakat. Ide tartozik például az, hogy a jövőben nagy valószínűséggel szavazati jogot kapnak a rektorválasztás során az egyetemi tanácsok külsős tagjai is – az ő szerepük egyébként többek között az, hogy az egyetemek rajtuk keresztül nyissanak a társadalom felé.
Az egyetemi rendszer 2007. óta jelentős többletforrásokat kap az infrastruktúra fejlesztésére, különös tekintettel a diákok életkörülményeit közvetlenül érintő beruházásokra. A fölsőoktatási büdzsé 2008. óta minden évben egymilliárd euróval nő, ami elsősorban beruházási költségekre fordítódik – 2009-ben az éves növekményen felül a gazdaságélénkítő programból további több száz millió eurót fordíthattak ilyen célra, illetve megkezdődött a campus-program végrehajtása is – erre önmagában 5 milliárd eurót szánnak a költségvetésből. Nicolas Sarkozy reményei szerint a jelenleg zajló fejlesztéseknek köszönhetően Párizs maga néhány éven belül – köszönhetően a Saclay-fennsíkra tervezett hatalmas beruházásoknak is – a világ egyik „sugárzó egyetemi fővárosa” lesz. (Noha a köztársasági elnök reményei talán esetenként túlzónak hathatnak, a megkezdett folyamatok már kezdik éreztetni hatásukat, az eredmények pedig kétségtelenül egyre látványosabbak.) A Saclay-projekt a köztársasági elnök személyes támogatását is élvezi, a campus-programból ide szánt 850 millió euró mellett a már említett grand emprunt-ből további egymilliárd eurót fordítanak a megvalósításra. A várhatóan 5-10 kiválósági campus megvalósítására 7,7 milliárd eurót szánnak, a grand emprunt-ből 11 milliárd jut a fölsőoktatásnak, 8 milliárd a kutatásnak.
Az általános, de különösen a középiskolai reform és az esélyegyenlőség kapcsán külön aktualitást kap az a sajtóban is nagy nyilvánosságot kapott vita, ami a mérnöki karok vezetői és a fölsőoktatási tárca között zajlik az egyes intézményekbe fölveendő, hátrányos társadalmi helyzetű, de jó képességekkel rendelkező diákok aránya kapcsán. A kérdést – kapcsolódva az egyetemek és a „grande école”-ok rendszerének közelítéséhez - Nicolas Sarkozy is érintette beszédében, érvelésben határozottan állást foglalva a szaktárca elképzelései mellett. A minisztérium ugyanis – a köztársasági elnök hathatós támogatásával – a társadalmi esélyegyenlőség biztosítására törekedve folyamatosan növeli a szociális jellegű ösztöndíjak számát, és azt szeretné elérni, hogy ennek köszönhetően a szociálisan hátrányos helyzetű diákok aránya minden fölsőoktatási intézményben érje el a harminc százalékot. Ugyanakkor a francia fölsőoktatási rendszerben a mai napig töretlenül él a klasszikus egyetemek és az úgynevezett „grande école”-ok jelentette mérnöki karok kettőssége, ami egyébként a két rendszer szereplői közt is folyamatos súrlódások (és rivalizásáls) forrása. A képzésbeli különbségek mellett talán az egyik legfontosabb jellemzője ennek a rendszernek az, hogy míg az egyetemekre kis túlzással elég csak beiratkozni, a „grande école”-okba egy kétlépcsős, hihetetlenül szelektív felvételi rendszerrel lehet bekerülni. Ennek első lépcsője a gimnáziumi érettségit követő fölvételi az úgynevezett „classe préparatoire”-ba, ami gyakorlatilag az első két évfolyamnak felel meg a fölsőoktatásban (a helyszíne pedig egy-egy erre a képzési formára is szakosodott gimnázium), majd ezt követően egy újabb, nagyon szigorú fölvételivel lehet a következő három évre bekerülni. A francia társadalom általános vélekedése szerint a „grande école” rendszer nem más, mint egy elitképző, amibe csak a tehetősebb társadalmi rétegek gyerekei juthatnak be, mivel a kettős fölvételi követelmény-rendszer sikeres teljesítéséhez szükséges föltételeket csak ők tudják biztosítani gyerekeik számára. A szaktárca eltökélt, hogy az elvi célkitűzésként meghatározott – de taktikusan követelményként le nem írt - 30%-os arányt az „elitképzés csúcsának” tartott olyan intézményekben is megvalósíttatja, mint az École Polytechnique, a Sciences Po, az École Normale Supérieure, stb. Az ebbe a körbe tartozó intézmények vezetői ezt a törekvést azzal utasítják el, hogy ez óhatatlanul a színvonal csökkenését jelentené, annak ellenére, hogy a francia sajtóban folyamatosan jelennek meg olyan írások, amik ezt cáfolják. A „politika” részéről egyre többször válaszolnak úgy, hogy az intézményvezetők merev ellenállása valójában a társadalmi különbségek és egyenlőtlenségek fönntartását szolgálja, miáltal teljesen ellentétes a köztársasági alapelvekkel. Mint a köztársasági elnök a január 11-i beszédében fogalmazott, „nem tudjuk elfogadni, hogy az iskola nagyon gyakran nem más, mint egy adott társadalmi réteg újratermelődésének színhelye az abba ölt anyagi és emberi erőforrások ellenére”. Kijelentését arra alapozta, hogy a tanulmányok szerint az említett grande école-ok diákjai gyakorlatilag a társadalom fölső 10%-át jelentő rétegből kerülnek ki, ami számára elfogadhatatlan, ezért az szorgalmazza, hogy a jelenlegi préparatoire-rendszer megtartása mellett épüljön ki egy, az egyetemi karok bizonyos szakjait érintő párhuzamos fölvételi rendszer, ami lehetővé teszi a BSc-fokozatot szerzettek számára a classe préparatoire-ok kihagyásával a mérnökképzésbe való közvetlen jelentkezést. Az elkövetkezendő időszak talán legnagyobb kihívása az, hogy a jelenlegi helyzet valóban megváltozik-e?
Végül, de nem utolsó sorban a köztársasági elnök síkra szállt amellett, hogy Franciaországban valósuljon meg a költségvetési kutatóhelyek, a fölsőoktatás és a vállalati szféra – más aspektusból vizsgálva az oktatás, az alap- és alkalmazott kutatás valamint a termelés – hatékony, a kutatási eredmények gyakorlati fölhasználását ösztönző, a technológia-transzfert elősegítő együttműködési rendszere és biztosított legyen ennek feltételrendszere. Ez elengedhetetlen ugyanis ahhoz, hogy Franciaország ott legyen a technológiai innovációban élen járó országok szűk körében.
dr. Somogyi Norbert
Forrás: www.fvm.hu
