- Nürnberg tizedik alkalommal adott otthont Európa legnagyobb biotermék kiállításának, a Biofachnak, amelynek kistestvérei már valamennyi földrészen jelen vannak – kezdi tájékoztatását Claus Rattich üzletvezető (Nürnberg Messe). - A kiállítás célja a biokereskedelem mindenkori termékeinek bemutatása és az információáramlás segítése. A bioélelmiszereken kívül speciális ágazatok is bemutatkoznak, mint például a biotextília, illetve a biokozmetikumok. Az egyik pavilon a borbarátoké. Szerencsére, nálunk nem érződik a recesszió hatása, sőt úgy látjuk, a biotermékek egyre keresettebbé válnak Németországban. Ez talán annak köszönhető, hogy e termékeket eddig is a magasabb jövedelműek keresték leginkább, és ők most is megengedhetik maguknak, hogy tudatos életvitelt folytatva egészségesen táplálkozzanak.
Ezt Urte Warncke értékesítési vezető (Ludwigsluster, Ludwigslust) is megerősíti.
- Húsüzemünkben a hagyományos termékek mellett immár 6 éve foglalkozunk biohús-feldolgozással. A válság hatása szerencsére elkerült bennünket. Mivel a német piac bioélelmiszerekből már telített, termékeink egy részét Oroszországba, Lengyelországba, illetve a Skandináv államokba exportáljuk.
Az Agrár Marketing Centrum szervezésében 160 négyzetméteren 14 kiállító képviselte hazánkat. A kiállításról, az ott tapasztaltakról dr. Roszik Pétert, a Biokontroll Hungária ügyvezetőjét kérdeztük.
- Ez a mostani helyzet az előző évihez képest némi visszaesést mutat. A gazdasági válság ezt az ágazatot sem kímélte. Ugyanakkor látjuk azt is, hogy nagy növekedés előtt állunk. Sok fogyasztóval beszélgettünk, és mindenki azt mondta: amint megengedheti magának, az első dolga lesz, hogy napi élete részévé tegye a biotermékeket. Tehát ilyen szempontból jó üzenete is volt a kiállításnak, és mutatja a jövőt.
Németh Gyulától, a kölcsei Organic Kingdom ügyvezető igazgatójától a magyar alma, illetve a belőle készült termékek iránti érdeklődésről tudakolóztunk, s hogy általában a magyar biotermékeket mennyire értékelik az európai piacon?
- Úgy gondolom, hogy a magyar biotermékeknek igenis van helye a piacon, ezért vagyunk itt, ezért promotáljuk. Én sikeresnek ítélem ezt a kiállítást. Kiállítóként második évben veszünk részt a Biofachon és az a tapasztalatom, hogy érdeklődnek a magyar termékek iránt.
Melyik országok vásárlói érdeklődtek a magyar almatermékek iránt?
- Elsősorban német nyelvterületről, Németország, Svájc, Ausztria kereskedői látogattak bennünket, de komoly érdeklődés volt Franciaországból, illetve Angliából is.
Az európai piacon, s általában a világpiacon, milyen esélye lehet a magyar tésztának, például az olasszal szemben?
- Mindenképpen a különlegességre kell törekedni – mondja Rédei Ákos, az isaszegi Rédei ’79 Bt. kereskedelmi vezetője. - Mi tönkölytésztát gyártunk, ezen belül is többféle ízesítésűt. Kisebb mennyiségeinkkel a rétegtermékekre tudunk koncentrálni, ezáltal réteg-igényeket elégítünk ki, míg a nagy olasz tésztagyárak inkább a tömeggyártásra rendezkedtek be.
Ez lehet a magyar élelmiszertermelők jövője?
- Véleményünk szerint a bioszektorban mindenképpen erre kell törekednünk.
A magyar kiállítók közt sétálva hiányoltuk a tej-, illetve a hústermékeket.
- Sajnos, Magyarországon a bio-állattenyésztésre alig akad vállalkozó – mondja dr. Roszik Péter. - Az előállított termékek nagyon jók, de ezek már otthon vevőre találnak, ezért nem érzik szükségét az előállítók, hogy bemutassák a termékeiket külföldön. Ezért nincsenek itt, és nehéz is lenne versenyezniük azokkal az agyontámogatott, külföldi, régi tagországi hús- és tejtermékekkel, amiket itt látunk. De reménykedünk, hogy talán egy-két év múlva már ilyen termékekből is többet látunk a magyar standon.
Forrás: http://www.gazdakor.szie.hu/hirek/kolcsonos_bizalom_kell