Az esemény valójában kísérletnek szánták a szervezők, mivel egyesíteni kívánták a GFAR korábbi háromévente és a CGIAR évente megrendezett konferenciáit. Ha a GCARD 2010 beváltja a hozzá fűzött reményeket, a jövőben minden második évben megrendezik, hatévente pedig nem csak konzultációs céllal, hanem a GCARD által érintett fejlesztési célú agrárkutatási együttműködések orientációjának fölül vizsgálata érdekében is. Az egyelőre nem eldöntött tény, hogy erre mindig Montpellier-ben kerül-e sor, vagy hasonlóan a CGIAR éves közgyűléséhez, minden alkalommal más földrészre kerül a konferencia végén Dél-Afrikát lehetett hallani, mint a következő fórumnak helyt adó országot.
A konferenciára egyébként mintegy 900 résztvevő regisztrációját fogadták el, a legnagyobb részételi létszám a nyitónapon volt, legkevesebb 700 fővel (a megjelentek száma meghaladta a 800-at). Sajnos a közép- és kelet-európai országok nem csak a konferencián voltak szinte láthatatlanok, de kevés kivételtől eltekintve gyakorlatilag nem vesznek részt az európai szerveződésű fejlesztési célú agrárkutatási programokban sem. Egyelőre élesebb kritikákat e téren térségünk országaival szemben nem lehetett hallani, de egyre nyilvánvalóbb az elvárás a tekintetben, hogy ez a helyzet változzon, hazánkra pedig például a francia partnerek is úgy tekintenek, mint olyan országra, akinek példát kellene mutatnia e téren.
Ez már csak azért is indokolt, mivel a CGIAR és a GFAR közeledésével minden korábbinál szorosabbá válnak a világban a fejlesztési célú agrárkutatási együttműködések, a megaprojektek indításával pedig várhatóan koncentrálódik az e célra fordítható források elosztása – milliárd dolláros nagyságrendről lesz szó, ami a magyar agrárkutatás és –fölsőoktatás számára is hatalmas lehetőségeket jelentene – ha időben lépünk, erre azonban egyre kevesebb időnk van. Francia vélemények szerint a CGIAR folyamatban lévő reformja egyértelműen a nyitást jelenti, a GFAR-ral való kapcsolatok erősödése pedig mindenképpen üdvözlendő.
Ezért minden korábbinál fontosabb, hogy az EU tagországai úgy vegyenek részt a CGIAR munkájában, hogy saját szerepüket, befolyásukat igyekeznek növelni – ehhez azonban eredményes, az egész EU-t mozgósító egyeztetések és közös döntések szükségesek. Az viszont megkérdőjelezhetetlen, hogy az EU-nak szerepet kell vállalnia a fejlesztési célú mezőgazdasági kutatásokban és minden lehetséges módon érvényesítenie, növelnie kell befolyását a K+F segítségével. Véleményünk szerint hazánknak rövid távon legkomolyabb lehetőségei a kapacitás- építés (capacity building) területén lehetnek, ami elsősorban a fiatal kutatók fogadását és képzését jelentené a hazai agrár-fölsőoktatásban és kutatóintézetekben, együttműködve elsősorban a regionális GFAR-szervezetekkel. Az említett megaprojektek – melyek megvalósításában elsősorban a CG-intézetek jelentette Alliance-konzorciumnak[2] lesz nagy szerepe - a következő területeken szerveződnek:
1.integrált mezőgazdasági rendszerek a szegények és kiszolgáltatottak számára
2.a szegények mezőgazdasági bevételeinek biztosítása
3.a termelékenység optimalizálása a globális élelmiszerellátás szempontjából legfontosabb növények esetében
4.Mezőgazdaság, táplálkozás és egészség
5.Víz, talaj és ökoszisztéma
6.Erdők és fák
7.A klímaváltozás és a mezőgazdaság
8.Mezőgazdaság és biodiverzitás
A konferencia megrendezésével a CGIAR és a GFAR célja, hogy teljesen új alapokra helyezze a fejlesztési célú agrárkutatásokat. Ki kívánnak alakítani egy olyan globális együttműködést a mezőgazdasági kutatás szereplői között, ami egyrészt megszólítja a kutatások anyagi alapjait biztosítani tudó kormányzati szervezeteket, magánalapítványokat, pénzügyi szereplőket, másrészt a kutatási eredményeket közvetlenül fölhasználható formában átadja az arra leginkább rászoruló kistermelőknek szerte a világban. A résztvevők számos alkalommal hangsúlyozták, a fejlődő országokban megvalósított, de fejlődők által elgondolt és megtervezett kutatási programok mellett, majd helyett elsősorban arra van szükség, hogy az érintettek képesek legyenek maguk meghatározni azokat a kutatás-fejlesztési célokat, melyekre leginkább szükségük van élelmezési problémáik megoldásához. Aláhúzták, elengedhetetlen:
•az „igazságos kereskedelem” (commerce équitable) föltételeinek megteremtése, kiszélesítése (és nem a szabadkereskedelem erőltetése),
•az árak stabilizálása (de nem fixálása, húzta alá Marion Guillou, az INRA elnökasszonya),
•a biztonságos befektetői környezet megteremtése (ez szükséges a hosszú távra szóló élelmezési programok elindításához),
•az élelmezés- és mezőgazdasági politikák kidolgozása, megvalósítása a fejlődő országokban,
•a szociális, társadalmi akadályok leküzdése (férfi-női szerepek kiegyensúlyozottabbá tétele).
A konferenciát egy közel fél éves, a világ hat nagy régiójára (Közel-Kelet, Távol-Kelet, Közép-Ázsia, Afrika, Európa, Latin-Amerika és a karibi térség) kiterjedő konzultáció-sorozat előzte meg, ezek eredményeit összegezve a GCARD a következő célokat tűzte ki:
•a kutatási eredményeknek fölhasználható formában el kell jutniuk a fejlődő országok legszegényebb agrártermelőihez is,
•a kutatási programoknak valóban jól megfogalmazott célokat kell követniük, a stratégiai szempontokat pedig elsősorban a fejlődő országok szükségleteinek kell meghatározniuk,
•a kutatási eredményeknek és a fejlesztési céloknak összhangban kell lenniük,
•a kutatási programokat finanszírozó pénzügyi forrásoknak egymást kiegészítőnek kell lenni és biztosítani kell összhangjukat,
•az agrárkutatásban dolgozó nemzetközi kutatóközpontoknak a legszorosabb együttműködésben kell dolgozniuk a nemzeti és efölötti regionális kutatási intézményekkel olyan módon, hogy munkájukkal a helyi szükségleteket is ki tudják elégíteni, miközben választ adnak a fejlesztési kérdésekre is.
Általános problémának jelölte meg minden zóna a vízhasználat kérdését, az élelmezésbiztonságot, az éhezés és a szegénység visszaszorítását, a környezetvédelmet, ahogy a CGIAR-intézetek együttműködési hálózatát, az Alliance-t bemutató dr. Colin Chartres (IWMI) is ezeket húzta alá. A konferencia során többször elhangzott, minden jövőre vonatkozó tervnek előföltétele, hogy:
•a gazdálkodók legyenek abban a helyzetben, hogy meg tudják mondani a kutatás számára, mire is van valóban szükségük – ez azonban eleve egy, a farmereket célzó, komplex ismeretátadási programot is föltételez, hiszen csak úgy tudnak dönteni, ha a szükséges információk birtokában vannak,
•a kutatók eljussanak a gazdálkodókig, legyen közvetlen kontaktus a kutatás és a termelés között,
•a nők - elsősorban Afrikában, ahol a mezőgazdasági termelés döntő részét az asszonyok végzik - kapjanak lehetőséget arra, hogy érdemben beleszóljanak a jövőbeni kutatási programok alakításába,
•a fejlesztési agrárkutatási rendszer a korábbinál is nagyobb mértékben nyisson a gazdálkodók felé, hiszen az egész termelési rendszer valójában tőlük indul, rajtuk áll,
•az ENSz vonatkozó határozatával (is) összhangban a bennszülött népcsoportok is hallgattassanak meg.
A konferencia deklarált törekvései között megtalálható az élelmezési problémák megoldása, az éhezés visszaszorítása, az újonnan megjelenő állat- és növény-egészségügyi problémák kezelése, valamit a klímaváltozás elleni küzdelem. Ezzel kapcsolatosan több alkalommal elhangzott, amíg mintegy egymilliárd ember éhezik és nincs mód arra, hogy a problémákat a világban egyébként rendelkezésre álló élelmiszer-készletek igazságosabb elosztásával mérsékeljék (legkevesebb egymilliárd, sok esetben kórosan túltáplált ember él a Földön), elfogadhatatlan az élelmiszerek bio-üzemanyaggá alakítása (nyilvánvaló kritika az első generációs bio-üzemanyagoknak). Elsősorban a CGIAR oldaláról lehet érezni, hogy még nem zárult le a néhány évvel ezelőtt megkezdett reformfolyamat (ami abból a fölismerésből indult ki, hogy az 1970-es években megalakult tömörülésnek alkalmazkodnia kell a megváltozott világhoz), és nem dőlt el, milyen jellegű kutatási filozófiát képvisel majd a CGIAR és 15 nemzetközi kutatóközpontja.
Az induló kutatási megaprojektek a lehető legszélesebb – legalább regionális, de inkább globális – együttműködésben szerveződnek (ezeknek előfutárai az olyan, jelenleg is futó programok, mint pl. a Generation Challenge Program, amiben hazánk is – igaz szerény mértékben – résztvevő). Ezeknek akkor van/lesz létjogosultsága, ha számuk nem lesz túl sok, a célkitűzések megfelelnek a valós szükségleteknek, kihívásoknak, a kutatási eredmények pedig maradéktalanul és a lehető legrövidebb úton eljutnak a kistermelőkhöz, akik azokat valóban használni is tudják. A több évtizedes hatásokra tervezett megaprojektek célját ezért a lehető legnagyobb körültekintéssel kell megfogalmazni, ezt segítené egy olyan stratégia előzetes fölállítása, ami először fölmérné az igényeket és ehhez rendelné hozzá az eszközöket. Az egyes programok magját a nemzeti kutatási rendszerek együttműködése kell, hogy jelentse olyan módon, hogy egyik irányban világviszonylatban is jelentős eredményeket tudjanak fölmutatni, másik irányban pedig el tudják érni a legkisebb gazdálkodókat is.
Ahogy az egyik hozzászóló találóan jellemezte, a kutatási eredmények átadásában olyan filozófiára van szükség mint a Coca- vagy Pepsi-Cola esetében, ahol az üzletfilozófia célja, hogy a termék a gyárból a világ legeldugottabb csücskébe is eljusson. Ugyanakkor nem szabad lebecsülni a kisebb lélegzetvételű, rövidebb időintervallumú közös programok jelentőségét, mivel ezek – elsősorban rugalmasságuk miatt – sokszor jóval könnyebben, sikeresebben működnek, mit a nagy programok, Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a kis, legföljebb három éves projektek érdemben nem tudják az éhezést csökkenteni a világban. A CGIAR részéről mindenesetre egy hamarosan a végéhez érő reformfolyamatot ígérnek, ami azt jelenti, hogy a korábbiaknál sokkal inkább igény-vezérelt, rugalmasabb, az együttműködéseket még inkább előnyben részesítő szervezetté válnak. A 2010-ben fölálló új struktúra egy kiegyensúlyozott szervezeti rendszert jelent, ahol a „mérleg egyik serpenyőjében” a donorok képezte „fund”, a másikban a 15 CG-intézet alkotta „consortium” (Alliance) található. E fölépítés célja kettős:
•jelentősen egyszerűsíti a donorok dolgát, mivel egyetlen ponton keresztül tudják elérni az összes CG-intézetet és a velük együttműködő más kutatóhelyeket,
•a gyorsan változó világban is megfelelő hatékonysággal igyekszik eljuttatni a kutatási eredményeket a végfölhasználókhoz.
A tervek szerint az új rendszer sokkal eredményesebb kutatási munkát tud végezni, minden eddiginél hatékonyabb partnerkapcsolatot tud kiépíteni a CG-intézetek valamint a nagy nemzeti kutatási rendszerek között.
Mint az több alkalommal elhangzott, több feltörekvő ország (világ)gazdasági sikereinek egyik oka az, hogy nem hagyták figyelmen kívül a mezőgazdasági kutatásokat és igen jelentős erőforrásokat mozgósítottak e célból – a CGIAR ajánlásai szerint a mezőgazdaságból származó árbevétel legalább 1-1,5%-át kutatás-fejlesztésre kellene fordítani minden országban. A 21. században, sokkal inkább mint bármikor korábban, a mezőgazdasági kutatás a gazdasági fejlődés motorja lehet, a sikerhez csupán a biztonságos, hosszú távú célokat is támogató befektetői környezetet kell biztosítani. Jacques Diouf ehhez hozzátette, az agrárpolitika a gazdaságpolitika szerves részét képezi, ezért szerte a világban törekedni kell arra, hogy a gazdaságpolitikának mindig legyen ez is része.
Ahogy megkerülhetetlen a szerepe az agrár-fölsőoktatásnak is, amennyiben ez nem kapja meg az őt megillető figyelmet, jóvátehetetlenül sérül a mezőgazdasági innováció-transzfer. A regionális sajátosságokat bemutató előadások sorában a fölszólalók több alkalommal érintették a mezőgazdasági K+F-re fordított források növelésének szükségességét – ez a mutató ugyanis közvetlen hatással van az egyes országok általános gazdasági eredményeire is. Ázsiában is nagyon nagyok az e téren tapasztalható különbségek az egyes országok között – élen jár ebben Kína, őt követi India (jól láthatóak az eredmények) -, célkitűzés, hogy a régió minden országában elérje a mezőgazdasági K+F-re fordítandó kiadás a GDP 1%-át. Természetesen egy kis országtól nem várható el, hogy egyébként is kisebb GDP-jéből ugyanazt az arányt (összegről nem is beszélve) fordítsa agrárkutatásra, mint egy nagy (Brazília egymagában annyit költ ere, mint az egész szubszaharai Afrika együtt), ezt azonban kompenzálhatja, ha részt vesz például a kölcsönös előnyökön alapuló regionális vagy más nemzetközi együttműködésekben. Ahogy az is tény, hogy a nemzetközi jelentőségű mezőgazdasági kutatásokban egyre inkább fölértékelődik és megkerülhetetlenné válik az úgynevezett „BRIC”-országok (Brazília, Oroszország, India, Kína) szerepe – ezt tökéletesen mutatja az, hogy a legnagyobb francia kutatóintézetek (pl. INRA, Cemagref) nemzetközi kapcsolati rendszerében ezen országok a legfontosabb partnerek!
Ahogy a konferencia zárónapján vetített videoüzenetében Kofi Anan volt ENSz-főtitkár, az AGRA (Association for the Green Revolution in Africa[3]) elnöke is megfogalmazta, az élelmezési problémák megoldása érdekében szükséges:
•a mezőgazdasági kutatás alulfinanszírozottságának megszüntetése,
•a termelők középpontba helyezése,
•az együttműködés erősítése minden területen, különös tekintettel a mezőgazdasági kutatásokra,
•annak tudomásul vétele, hogy a gazdasági növekedés motorja a mezőgazdaság, amit csak innovációval és kutatással lehet élénkíteni,
•a különböző szintű (nemzeti, regionális, globális) kutatási struktúrák működtetése, összhangjuk megteremtése,
•a nemzeti kutatási rendszerek minden korábbinál jelentősebbé tétele,
•elengedhetetlen a mezőgazdaság minden területére kiterjedő hosszú távú elképzelések megfogalmazása,
•az egyes nagy földrajzi régiók közötti együttműködés úgy a humán, mint a műszaki K+F erőforrások terén a minél eredményesebb kutatás érdekében.
A konferencia eseményei utólag is nyomon követhetők, az elhangzott előadások, valamint számos stratégiai és információs dokumentum letöltésre is hozzáférhető a konferencia honlapján: http://www.egfar.org/egfar/website/gcard
Megkülönböztetett figyelemre méltó a stratégiai okmány, ami Transforming Agricultural Research for Developmentcímen megtalálható a következő oldalon:
http://www.egfar.org/egfar/website/gcard/updates/documents
[1] http://www.egfar.org/egfar/website/gcard
[2] http://alliance.cgxchange.org/
[3] http://www.agra-alliance.org/
Somogyi Norbert, TéT attasé
Forrás: FVM
