Az ISHS minden évben számos, általában legalább negyven, a nemzetközi együttműködést (is) segítő, ösztönző tudományos konferenciát szervez vagy patronál, ám legnagyobb és legfontosabb eseménye a négyévente megrendezett kongresszus. Ezt nagysága miatt joggal mondjuk kertészeti világkongresszusnak – erre az idei évben 28. alkalommal került sor, mégpedig augusztus 22-27. között Lisszabonban. Az ISHS mellett a két fő szervező a portugál és a spanyol nemzeti kertészettudományi társaság volt. A konferencián az idén (is) több ezres nagyságrendben vettek részt szakemberek - köztük szép számban magyarok -, a regisztrált kutatók, oktatók száma a nem hivatalos adatok szerint elérte a háromezret. A résztvevők számát leszámítva azonban ez az esemény is pontosan olyan, mint minden más, „rendes” konferencia, csak éppen mások voltak a dimenziói.
Mivel a kertészeti tudományok és a kertészeti termelés minden létező területéről érkeznek az előadók és hallgatók, a program is ennek megfelelően rendkívül sokrétű és sokszínű volt, rendszerint több párhuzamos tudományos műhellyel. Lisszabonban 8 kollokvium, 18 szimpózium, 14 szeminárium, 28 workshop és 18 tematikus szekció szerepelt a négy nap programjában, míg az ötödik napon 9 szakmai útra jelentkezhettek az érdeklődők, a dísznövénytermesztéstől a hajtatásos kultúrákon át a szabadföldi zöldség- és gyümölcskultúrákig, valamint a szőlészet-borászatig. Nem szabad kihagyni a fölsorolásból azokat az úgynevezett „poszt-konferencia utakat” sem, amik egy-egy témakör bővebb bemutatására, megismertetésére szerveződnek, alapjukat pedig egy nagyobb földrajzi egységbe szervezett szakmai út jelenti. Ez lehet például egy-egy régió kertészetének, vagy éppen egy adott kultúra termesztési kérdéseinek jobb megismerése is, vagy akár egy kapcsolódó másik, kisebb konferencián való részvétel – az idén jó példa erre a paprikával és tojásgyümölccsel foglalkozó, sorrendben 14., ebben az évben Spanyolországban rendezett EUCARPIA-konferencia (Valencia, 2010. augusztus 30-szeptember 1.).
A kutatás és az oktatás megkerülhetetlen szerepe
A lap akár egy teljes évfolyama is szűk terjedelmű lenne, ha minden tudományos ülést részletesen be akarnánk mutatni, így inkább azokkal a tendenciákkal foglalkozunk, amik az elkövetkezendő években a világ kertészetére meghatározó befolyással bírhatnak. Ezek közül szinte mindegyik kapcsolódik a világ nagy, globális kihívásaihoz, így például a klímaváltozáshoz (újonnan megjelenő kórokozók, kártevők, vagy éppen vízhasználati problémák), az élelmezés-biztonsághoz, az egészséges táplálkozáshoz, és egyöntetűen központi szerepet szánnak az ezekre adandó válaszok megfogalmazásában a kertészeti kutatásnak.
A zöldségfélék kereskedelme a világban – húzta alá több előadó – a hatvanas évek óta megötszöröződött, a legnagyobb termelők - Kína, India - ma az ázsiai kontinensen találhatók, míg a legfontosabb importőrök a gazdaságilag fejlett régiókban találhatók: az EU, az USA és Japán. A termelés ezzel párhuzamosan folyamatosan bővül, de az exportpiacok mellett a legtöbb fejlődő országban egyre nagyobb szerepet kap a belső piac igényeinek kielégítése, miközben a helyi fogyasztás is évről-évre nő, sok esetben ez egy főre vetítve az elmúlt években-évtizedekben négy-ötszörös növekedést jelent. A kereskedelemnek elvitathatatlan szerepe van a megtermelt áru piacra juttatásában, de ezzel együtt a verseny is egyre élesebb az egyes piaci szereplők között. A talpon maradáshoz pedig, igaz, a láncban elfoglalt hely és a gazdaság- és természetföldrajzi adottságok függvényében változó mértékben, mindenkinek egyre nagyobb szüksége lesz a kutatásra és az innovációra a versenyképesség és a jövedelmezőség megőrzése érdekében.
A kereskedelem folyamatosan rendeződik át, már a fejlődő országokban is ott vannak a nagy élelmiszer-láncok, így nem lehet róluk tudomást sem venni – egyszerűen megkerülhetetlen tényezők. Gazdasági fejlettségtől függetlenül a világ szinte minden országában van példa arra, hogy a kistermelők – vagy az általuk létrehozott struktúrák – közvetlen beszállítói ezeknek a kereskedelmi egységeknek, ahogy az is igaz, hogy az ezek által támasztott beszállítói föltételek teljesítése mindenütt komoly erőfeszítéseket igényel, aki pedig ezeknek nem tud megfelelni, az menthetetlenül kiszorul erről a dinamikusan fejlődő piacról. Az ilyen kis beszállítók helyzete is nagymértékben függ attól, mennyire képzett a tulajdonos, mennyire nyitott az új tudományos eredmények és az innováció alkalmazására, a hozzáértő, tanult alkalmazottak foglalkoztatására.
Érdekes módon nem csak a fejlődő országokban, de a világ fejlettebb régióiban is egyre inkább előtérbe kerül a helyi piacokra irányuló termelés, a helyi termékek fogyasztásának ösztönzése, vagy más megfogalmazásban a közvetlen értékesítés kérdése, mivel sok esetben a vidék népességmegtartó ereje is függ tőle, de összefüggésbe lehet hozni a környezetvédelemmel, fönntartható fejlődéssel, sőt táplálkozási kérdésekkel is.
Ez utóbbi azért is érdekes, mert számos példa van arra, hogy egy-egy régióban, ahol adott zöldség vagy gyümölcsféle meghatározó jelentőséggel bír a helyi lakosság táplálkozásában, bizonyos táplálkozás-élettani problémák nagyobb arányban fordulnak elő, mint másutt. Az egyik előadás például azt mutatta be, milyen nemesítési munkát folytattak annak érdekében, hogy az édesburgonya alapú táplálkozást folytatók körében egyes vitaminhiány okozta megbetegedések visszaszoríthatók legyenek azáltal, hogy sárga színű, azaz nagy béta-karotin tartalmú édesburgonya-fajtákat állítottak elő biztosították a szükséges szaporító anyagot a helyi közösségeknek.
Azt figyelembe véve, hogy a Föld folyamatosan növekvő lakosságának már legalább a fele városban él – és ez az arány csak nőni fog -, a világon mindenütt át- és fölértékelődik a városközeli, úgynevezett periurbánus (és városi!) kertészet szerepe. Szinte mindenütt vannak kisebb-nagyobb kihasználatlan területek még városi környezetben is, a piacok gyakorlatilag helyben vannak, nincs akadálya a közvetlen értékesítésnek, így főleg a fejlődő országok városi népességének zöldséggel-gyümölccsel (sőt részben állati fehérjével) ilyen módon történő ellátása – ide értve a saját szükségletek kielégítését – nagyon komoly szocio-ökonómiai kérdés.
A konferencián külön szekció foglalkozott az „alulhasznált” vagy „elfelejtett” kertészeti kultúrákkal, mégpedig több aspektusból. Egyfelől újra és újra megállapították az előadók, hogy a fönntartató fejlődés és az élelmezés-biztonság szempontjából a jelenleginél sokkal szélesebb genetikai alapokra kell helyezni a kertészeti termelést. Ez egyértelműen szükségessé teszi a nem kellő mértékben kihasznált vagy még nem kellő mértékben termesztett, potenciális kultúrnövény-fajokkal kapcsolatos kutató-fejlesztő munkát, mivel e fajok termesztésbe vonása élelmezési és gazdasági szempontból egyaránt előnyös. E munka egyik nemzetközi szinten is jelentős platformja a „Crops for the future[2]”, ami a kihasználatlan növényfajok nemzetközi központja (International Centre for Underutilised Crops, ICUC[3])és aGlobal Facilitation Unit for Underutilized Species (GFU[4]) partnerségéből, összeolvadásából jött létre. Másfelől az intenzív kertészeti termelés föltételeinek biztosítása mellett a világ számos térségében továbbra is fontos az extenzívebb, a helyi természetföldrajzi viszonyok mellett kialakult termelési rendszerek fönntartása, vagy éppenséggel ezek újbóli alkalmazása, akár környezetvédelmi, akár szocio-ökonómiai megfontolásokból. Ez nem jelenti azt, hogy az agrár-innováció és K+F legújabb eredményei minél hatékonyabb alkalmazásának szükségességét figyelmen kívül kellene hagyni, a lényeg az, hogy a kitűzött cél – azaz egy adott terület népességének mennyiségi és minőségi tekintetben egyaránt megfelelő élelmezésének biztosítása – érdekében minden lehetséges szempontot mérlegelve a legjobb megoldást válasszuk. Mint történik ez például a Kofi Annan volt ENSz-főtitkár elnökölte Alliance for a Green Revolution in Africa, azaz a „szövetség a zöld forradalomért Afrikában” (AGRA[5]) estében is.
Ahogy az élet számos más területén, a kertészeti kutatásokban is találkozunk a magánszféra és a költségvetés szféra kapcsolatával. Ami a tudományos életben általában véve igaz, az igaz itt is: szükség van arra, hogy a vállalati szféra minél nagyobb mértékben bekapcsolódjon a kutatásba, a tudományos tevékenység finanszírozásába, ugyanakkor biztosított legyen a kutatási eredmények gyakorlatba történő átültetése is. Nem csak a fejlett országokban és/vagy a technológiailag fejlett gazdaságok szeplőinek, cégeinek, de a fejlődő országok vidéki népességének is hozzá kell férnie mindazon tudományos eredményekhez, melyekkel javítható az életszínvonal, a társadalmi esélyegyenlőség. Ennek egyik kiemelt fontosságú területe a kertészeti termékek fogyasztásának bővülése és a humán egészségügy kérdésének kapcsolata: a megfelelő mennyiségben (és összetételben) elfogyasztott zöldség-gyümölcs ugyanis bizonyítottan kedvező hazással van a társadalom – és így a munkavállalók – egészségi állapotára, ami azonnali pozitív hatással van gazdaság egyéb területeire is. Sajnálatos módon elsősorban a fejlődő országokban egyelőre igen gyakori jelenség, hogy a helyi lakosság nem jut elegendő mennyiségű és/vagy minőségű zöldséghez, gyümölcshöz, vagy mert nincs a piacon – például a túlzott export miatt -, vagy mert túl drága a helyi jövedelmi viszonyokhoz képest. Ezt a hiányt sok helyen a lakosság túlzott szénhidrát (cukor, gabona) bevitellel próbálja kompenzálni, annak minden negatív élettani hatásával együtt. A zöldség-gyümölcs termelés azonban nem csak pénzügyi, hanem egészségügyi hozzáadott-értéket is jelent, így a helyi termékek előállításának és fogyasztásának ösztönzése több szempontból fontos. Nem mellékesen ezzel párhuzamosan kialakítható egy olyan beszállítói-raktározási háttér is, ami egyben munkahelyteremtő is. Nem csak a fejlődő országokra, de a mérsékelt égöv gazdaságilag fejlettebb országaira – köztük hazánkra is – igaz lehet, hogy nem föltétlenül kell minden termékből az év minden napján folyamatos kínálatnak lennie, a jelenleginél sokkal inkább kellene igazodni az évszakok változásához köthető helyi sajátosságokhoz úgy a termékforgalmazásban, mint a fogyasztásban – ez utóbbiakra pl. az Egyesült Államokban, Franciaországban már egész fogyasztói mozgalmak jöttek létre!
Ha röviden össze akarnánk foglalni a konferencia tanulságát, azt mondhatnánk, hogy a kertészet lesz a jövő egyik meghatározó mezőgazdasági sikerágazata szerte a világon – így Magyarországon is, a piaci lehetőségek pedig több, mint biztatók. A probléma csupán az, amit szinte minden földrész kutatói elmondtak: hiába igazolja minden azt, hogy a kertészet gazdasági, egészségügyi, társadalmi szerepe megkérdőjelezhetetlen, ha ezt a politika nem hajlandó tudomásul venni és nem kíván érdemi lépéseket tenni az ágazat helyzetének megkönnyítésére…
--------------------------------------------------------------------------------
[1] www.ishs.org
[2] http://www.cropsforthefuture.org/
[3] http://www.icuc-iwmi.org , alapítva 1992-ben a Southampton-i Egyetemen
[4] http://www.underutilized-species.org/ , alapítói között van a FAO, a Bioversity International (http://www.bioversityinternational.org/), az IFAD és a német szövetségi gazdasági együttműködési és fejlesztési minisztérium, a BMZ (http://www.bmz.de/en/index.html )
[5] http://www.agra-alliance.org/
Somogyi Norbert, TéT-attasé
Forrás: VM
