Rövidhírek az USA-ból és Kanadából

Agro Napló





USA



• Az USA-ban újabb élelmiszerbotrány borzolja a kedélyeket: szalmonellával fertőzött tojások augusztusban országszerte mintegy 1500-2000 megbetegedést okoztak (a valós szám a bejelentett esetek sokszorosa lehet), és újra napirendre hozták az amerikai élelmiszer-ellenőrzési rendszer hiányosságait. A botrányban két Iowa-i cég érintett; az első vizsgálatok szerint a tojóállománynak adott takarmány salmonella enteritidis-t tartalmazott, ez okozhatta a fertőzést. A két cég az FDA nyomására mintegy 500 millió tojást hívott vissza a kereskedelmi forgalomból.





• Tom Vilsack mezőgazdasági miniszter augusztus végén közleményben szólt az amerikai mezőgazdaság állapotáról. Kiemelte, hogy a 2009-es visszaesést követően az ágazat fő mutatói javulnak, a nettó farmjövedelem például 24 %-al, a farmok eszközértéke 2,5 %-kal, a farmháztartások átlagos jövedelme 5,8 %-kal nőtt 2009-hez képest. A mezőgazdaságot elsősorban az állattartó ágazat húzta: a tejtermelés értékben 26 %-kal, a hústermelés 14,6 %-kal növekedett. Vilsack szerint a kilábalás oka a 2008-as Farm Bill végrehajtásában és a stimulus csomag intézkedéseiben keresendő. Ehhez hozzáadódik az ágazat meglehetősen jó exportteljesítménye: a 2010-es pénzügyi évben például 11 Mrd dollárral több mezőgazdasági árut exportált az USA, mint az előző időszakban. Vilsack szerint minden 1 milliárd dollárnyi exportáru 8000 munkahelyet, és 1,4 Mrd dollár addicionális gazdasági tevékenységet jelent.





• Az USDA Erdészeti Szolgálata 5,3 millió dolláros beruházás keretében új, modern, energiatakarékos, specializált kutatóállomással gazdagodott, melyet Tom Vilsack mezőgazdasági miniszter 2010. augusztus 27-én adott át Colorado Államban. A Forest Service Rocky Mountain Research Station (www.fs.fed.us/rmrs ) elsődleges feladata a klímaváltozással, levegő minőséggel, vízgazdálkodással és erdei ökoszisztéma adaptációs folyamataival kapcsolatos kutatások lesznek.





• Dr. Elizabeth Hagent nevezték ki a Szövetségi Mezőgazdasági Minisztérium (USDA) élelmiszerbiztonságért felelős államtitkárává. Hagen számára nem idegen a szerep, mert korábban vezető pozíciókat töltött be az élelmiszerbiztonság és közegészségügy terén az USDA-n belül.



• Az USDA 186 megújuló energiával és energiahatékonysággal kapcsolatos projekt támogatását jelentette be a Rural Energy for America Program keretein belül összesen 23,4 millió dollár értékben. A vissza nem térítendő támogatások és a garantált hitelek mértéke eltérő, a milliós projektektől a néhány tízezer dolláros beruházásokig terjed.





• Az USDA augusztus első hetét a farmerpiacok hetének nyilvánította. Ennek keretein belül nyilvánosságra hozták, hogy 2010 augusztusában összesen 6132 bejegyzett termelői piac működött az USA-ban, amely 16 %-os növekedést jelent 2009-hez képest. A legtöbb piac Kaliforniában (580) és New Yorkban (461) működik.





• Mexikó megszüntette az amerikai marhahúsra az utóbbi 10 év során kiszabott antidömping vámot. A vám mértéke 29 cent volt fontonként, és évente 100-500 millió dollárnyi veszteséget okozott az amerikai szarvasmarha-ágazatnak. Az USA 2009-ben 292 ezer tonna marhahúst szállított Mexikóba összesen 909 millió dollár értékben.

 



Kanada





• Szakértők szerint az erős búzaárak miatt Ontario Provinciában idén rekordnagyságú lesz az őszi búza vetésterülete. Tavaly mintegy 340 ezer hektáron vetettek őszi búzát, ehhez képest idén az 520 ezer hektárt is elérheti a vetésterület nagysága. A tendencia Nyugat-Kanadában is hasonló – mintegy 30 %-kal nagyobb vetésterületet várnak, összesen körülbelül 320 ezer hektárt -, azonban a vetőmag elérhetősége és ára korlátozza a növekedés lehetőségét.





• A Kanadai Statisztikai Hivatal augusztusi előrejelzésében a szakértői várakozásokat jóval meghaladó mértékben állapította meg a 2010-es árpatermésre vonatkozó becslését. A Hivatal szerint a fenti gazdasági évben 8,48 millió tonnás termés várható, amely ugyan kisebb, mint a 2009-es 9,5 millió tonnás termés, de mintegy 900 ezer tonnával haladja meg a medián várakozásokat. Hasonló a helyzet a repce esetében is, ahol a 10,87 millió tonnás adat a Hivatal jelentését megelőző előrejelzések legfelső régióiban helyezkedik el. A búzatermés is várhatóan jobb lesz az előzetesen vártnál, a Statisztikai Hivatal előrejelzése itt is jóval meghaladja az előzetes projekciókat. A kukoricától és a szójababtól eltekintve minden fő haszonnövény össztermése csökkent 2009-hez képest. Búzából például 14,5 %.kal kevesebb termett idén, mint az elmúlt évben. Figyelemre méltó, hogy az árvizek miatt a pihentetett területek nagysága – 4,8 millió hektár – 1999 óta nem volt ilyen magas. A Hivatal augusztusi adatai előzetes becslésnek tekinthetők, 2010. vonatkozásában a véglegesnek szánt adatok december elején jönnek ki.



• Az USA és Kanada augusztus közepén közös, magas szintű agrár-kereskedelmi munkacsoportot állított fel. A munkacsoport célja a két ország közötti agrárkereskedelem elősegítése elsősorban a szabályozási és az élelmiszerbiztonsági jellegű akadályok lebontásával, valamint a „tudományos alapú” agrárkereskedelem promóciója világszerte (beleértve a GMO növények előtti kereskedelmi akadályok lebontását is).





• A Kanadai Statisztikai Hivatal szerint 2009. július 1-je és 2010. július 1-je között jelentősen csökkent a kanadai állatállomány. A szarvasmarha- 4,9 %-kal (ezen belül a tejhasznú állomány 1,3 %-kal), a sertés- 2,4 %-kal, míg a juhállomány 1,9 %-kal lett kevesebb.







Dr. Tóth Attila

 

Forrás: VM

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?