Idén is, mint minden évben 1991. óta tartalmas és szórakoztató programokkal várták az érdeklődőket az immár hagyománnyá vált rendezvényen.
A termelők a fesztivál ideje alatt bemutatták árujukat és eszközeiket, praktikus tanácsokat cseréltek egymással, illetve alkalmuk nyílt, hogy személyesen találkozzanak az agrár-terület jelentős képviselőivel és döntéshozóival.
Az esemény jó alkalom volt arra is, hogy az ide látogatók megismerkedjenek a Maros partján fekvő város és környéke turisztikai és gasztronómiai kincseivel. Az eseménysorozatot szombaton a rendezvény fővédnöke a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyi államtitkára, nyitotta meg. Illés Zoltán átadta az idei év Aranyhagyma-díját és a vásári díjakat.
A szakmai programok közül kiemelendőek az egymást váltó mezőgazdasági fórumok, a zöldségnövények bemutatkozó kiállítása, és a nemzetközi konferenciák.
A Hagymaház pódiumtermében előadásokat hallhattak az érdeklődők Makó és térsége vízgazdálkodási jövőképéről, lehetőségeiről és a megfelelő megoldásokról. Az előadás sorozaton többek között szó volt az árvíz helyzetéről a pusztán, a belvíz elvezetésének kérdéséről, illetve a hullámtéri csatornák karbantartásáról.
A konferencia után a részt vevők és a minisztérium képviselői ellátogattak a Makói Szennyvíztisztító telepre.
Forrás: VM