Termesztik, és nem kergetik a Délibábot

Agro Napló
Az Európai Unióban minden nemzetnek megvannak a csakis reá jellemző, uniós oltalom alatt álló, földrajzi árujelzővel ellátott termékei. Mi, magyarok hungarikumként tartjuk számon a szegedi fűszerpaprikát is, ami hamarosan földrajzi eredetvédelmet kaphat az Uniótól. A sok-sok botrány után a szegedi fűszerpaprika talán ismét régi fényében tündökölhet, még akkor is, ha mennyisége már töredéke a réginek.

 

Bár az elmúlt években folyamatosan csökkent a fűszerpaprika termőterülete, és már több import került be az országba, mint a hazai termelés, nincs minden veszve. A szegedi nemesítők az elmúlt évtizedekben három új fajtát is útra bocsátottak, melyek minden tekintetben felülmúlják a hagyományos fajtákat. Két újabb fajtával is kísérleteznek, de a mércét magasra tették a Délibábbal, a Boleróval és a csípős Slágerrel.



- A Boleró az utóbbi években egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A színezőképessége csodálatos, és a termőképessége is nagyon jó, 10-15-ször több szedhető róla, mint a szántóföldiekről – mondja dr. Somogyi György, az új fajta nemesítője. – Termesztésével korábban indulhat a szezon, hiszen a vetés februárban megtörténhet és a fólia alá már április 10-15-én ki lehet ültetni. Július elejétől folyamatosan szedhető egészen addig, amíg az igazi nagy fagyok be nem jönnek.







A sándorfalvai Csóri László az elsők között próbálta ki az új fajtákat.



- Mi nagyon elégedettek vagyunk ezzel a paprikával, mert gyakorlatilag folyamatosan szedhetjük. Ha jó idő lesz, akár decemberig. Mi az ezer négyzetméterről 30-40 mázsát takarítunk be, és a minősége fantasztikus. Ha beőröljük, ez szerintem minden piacon versenyképes.



Hiába a kiváló minőség, Magyarországon sokaknak még mindig az ár számít. Sok termelő feladta a küzdelmet, a kitartóaknak azonban reményt adhat a földrajzi eredetvédettség.



- Az eredetvédettség főleg a fogyasztó számára jelenthet majd fontos információt, mert amelyik zacskóra rá lesz írva, hogy az szegedi paprika, abban nem lehet egy gramm külföldi eredetű sem – magyarázza dr. Somogyi György. -. A termékleírást Brüsszel ezelőtt bő 4 hónappal elfogadta. A törvény szerint 6 hónapot kell várni, és ha ezalatt nem támadja meg senki, akkor szeptember végén, október elején hatályba lép. Időközben megalakult egy konzorcium, aminek bárki tagja lehet, aki megfelel azoknak a feltételeknek, amelyek a Szeged térségében nemesített, itt termelt, itt szárított és őrölt, itt csomagolt paprikára vonatkoznak.



A jövőben a konzorciumtól kapott címke, a terméken feltüntetett védjegy lesz a biztosítéka, hogy a megvásárolt paprika eredetvédett és100 százalékban szegedi.







Forrás: Gazdakör

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?