Az államtitkár reményét fejezte ki, hogy az új miniszter személyében olyan személy kerül a tárca élére, aki méltóan tudja képviselni az agráriumot belföldön és külföldön egyaránt. Elmondta, hogy Romániában a tejtermékek 60 %-a külföldről jön, a húsipari termékek 65 %-a, a zöldség-gyümölcs 80 %-a importáru. Reményét fejezte ki, hogy az Európai Unió által Romániának nyújtott beruházást célzó támogatások lehívása nagyobb arányú és gördülékenyebb lesz a jövőben. Elmondta, hogy Dacian Ciolos román agrárbiztos személye garancia lehet arra, hogy 2013-tól a román mezőgazdaság "új lendületet" kaphat a közös agrárpolitikai reform révén.
Gheroghe Neata, a Román Juhtenyésztő Szövetség elnöke is beszélt a megnyitón. Beszédében elhangzott, hogy a román agrárium szereplői meg kellene értsék azt, hogy az állattenyésztésnek vezető szerepet kell játszania Romániában és az új agrárvezetésnek ilyen irányban kellene lépéseket tennie. Külön kiemelte a 2010. januárban Aradon tartott román-magyar szakember találkozót, amelyet juhtenyésztés témakörben tartottak és amelynek konkrét eredménye volt, hogy az aradi kiállításon magyar tenyésztők jelentek meg állataikkal első alkalommal.
Magyar részről 26 kiállító jelent meg az ITD Hungary és a Körös Betéti Társaság (Békéscsaba) szervezésében. Többek között részt vett az ABO Holding Zrt Nyíregyházásról az AQUA-Plastech Kft Hajdúsámsonról, a Debreceni Csoport Húsipari Kft, Az EU-FERR Kft, a Hajdú Gabona Zrt, A Körös-Trade Kft, a pétfürdői Nitrogénművek Zrt, valamint a tiszaföldvári Szicsek Kft- Szicsek Pálinkafőzde.
A megnyitó napján üzletember-találkozóra is sor került, ahol a magyar üzletembereket a romániai befektetési lehetőségekről tájékoztatták.
A Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) szervezésében az erdélyi gazdálkodók találkozójára került sor, amelyben a gazdák többek között beszámoltak arról, hogy az állam által meghirdetett roncsprogram, amely a mezőgazdasági gépek cseréjét volt hivatott segíteni, életképtelen, mert a felajánlott 17.000 lei állami támogatás nagyon kevés egy új gép árához viszonyítva.
A kiállításon részt vettek a Magyarországi Juhtenyésztő Szövetség által kiküldött tenyésztők, akik konkrét megkeresésekről számoltak be a Román Juhtenyésztő Szövetség részéről.
dr Szabó József Andor
Forrás: VM