Még jó évjárat is lehet Tokajban

Agro Napló
A mennyiség kevés, de a minőség jó lehet – így vélekednek az idei szüret előtt a Tokaj-Hegyalján. A termelők költségei azonban aligha térülnek meg, hiszen ebben az évben több volt a munka a szokásosnál. Elegendő csupán a sok-sok permetezésre utalni.

 

Ebben az évben a szőlővel szinte minden megtörtént Tokaj-Hegyalján, ami csak megtörténhetett. A gazdáknak jókora összegeket kellett mozgósítaniuk, hogy a termés ne szenvedjen nagy károkat. A rengeteg csapadék ugyanis kedvezett a peronoszpórának, és a lisztharmat is tizedelte a termést.





Páll János szőlőtermesztő, Tarcal:

- Akad Hegyalján olyan termelő, aki a szőlőjének 70-80 százalékát elveszítette. Ennek az is oka, hogy találunk olyan gazdákat, akik egyáltalán nem művelik a szőlőt. Például Bodrogkeresztúr határában a Lapis-dűlőben olyan fertőzési góc alakult ki, hogy a szokásosnak a többszörösébe került a szőlőművelés a tisztességesen dolgozó gazdáknak, mert a fertőzött szőlőkből folyamatosan vitte a szél a peronoszpórát, a lisztharmatot. Ennek ellenére bízom benne, hogy jó évjárat lesz. Én már tavasszal azt mondtam, hogy hasonló lesz az 1999 évihez. Erre sokan azt mondták, hogy túlságosan optimista vagyok. Mondják, hogy a gyümölcsök a sok víztől ízetlenek lettek, de hogyha megkóstolunk egy korábban érő szőlőt, akkor nem igazolódik a pesszimizmus. Én hiszem azt, hogy egy nagyon jó évjárat lesz.





Monyók József szőlőtermesztő, Mád:

- Nagyon változatos a szőlőterületek állaga, mert van, ahol a termés teljesen elment, van, ahol nagyon fertőzött, van, ahol megfelelő és szépen fejlett. Véleményem szerint ebben az évben az eddigi termések 60-70 százalékát lehet betakarítani. Hogy milyen minőségben, ezt majd szeptember második fele és az október dönti el.



Szepsy István szőlőtermesztő, Mád:

- Mi minden évet az utolsó percig úgy tekintünk, mint a nagy lehetőséget, mert egy évig dolgozunk érte, és nem adhatjuk fel. Voltak rá példák az elmúlt években is, mint például 1996-ban, amikor mindent elvitt a szeptemberi eső, ugyanakkor ezek a kis hozamú szőlők akkor is gyönyörűen aszúsodtak. Nyilván az esélyek ilyenkor kisebbek az átlagosnál, de a természet, ami képes nagyon nagy negatív szélsőséget is adni, ugyanígy képes pozitívra is.



S, hogy Tokaj-hegyalján a gazdák reményei valóra válnak-e, a következő két hónap időjárása megadja rá a választ.





Forrás: Gazdakör

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?