Az erősödő mezőgépipar segíti a kis- és nagyüzemek jobb kiszolgálását, fejlesztését. Az Axiál Kft. és általa az ágazat bővülése a vidéki, helyi munkahelyek gyarapodását is jelenti, így több család több generációja találhat megélhetést a szülőhelyén. A cég sikere ezért nemcsak a tulajdonosok, a vezetők, a munkatársak sikere, hanem egyben az ágazat, a gazdaság és a vidék sikere is – tette hozzá az államtitkár.
A mezőgazdasági és építőipari gépek értékesítését, javítását, alkatrészek forgalmazását végző Axiál Kft.-t 1991-ben alapította egy magyar vállalkozó. A vállalat három évvel később már negyedik telephelyét nyitotta meg Pécsett, ahol tavaly csaknem félmilliárd forintos zöldmezős beruházásba kezdett: korszerű, tágas szervizműhelyt és új alkatrészraktárt épített. A bajai központú, összesen 540 főt foglalkoztató cég egy év alatt 1,5 milliárd forintot költött telephelyei fejlesztésére.
(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)
Forrás: kormany.hu