A megbeszélésen nyilvánvalóvá vált, hogy a szlovák mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter, valamint a szlovák partnerminisztérium figyelemmel kíséri a magyar tárca működését, hiszen a két ország érdekei több területen is hasonlóak. Ľubomír Jahnátek kiemelte a júliusi, lengyelországi V4+2 miniszteri találkozón tapasztalt gördülékeny együttműködést, melynek eredményeként mindkét ország aláírta a Közös Agrárpolitika jövőjéről szóló Közös Nyilatkozatot.
Mindkét fél örömét fejezte ki, hogy sor kerülhetett a találkozóra, hiszen a szlovák reláció – szomszédi, európai uniós és V4-es kapcsolatok miatt is kiemelt szerepet tölt be.
A program során Budai Gyula kétoldalú megbeszélést folytat Magdalena Lacko-Bartošová szlovák államtitkárral is, aki hamarosan Magyarországra látogat, hogy a mezőgazdasággal és vidékfejlesztéssel kapcsolatos egyeztetések folytatódhassanak a két ország között.
(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)
Forrás: kormany.hu