A Hungerit Zrt. piaci pozíciója erősödésére számít

Agro Napló
Piaci pozíciói javulását várja a Hungerit Zrt. attól, hogy a libamájat hungarikummá nyilvánították, és úgy vélik, serkentheti a termelést a német és az osztrák vendéglátók élénkülő libamáj iránti kereslete is.    

A magyar libamáj-termelés 25-30 százalékát adó szentesi cég közleménye szerint az európai országokban az éttermek újra keresik a libamájat, ami a magyar előállítók számára is piacbővülést hozhat. A magyar termelők korábban Nyugat-Európába mintegy 1400 tonna hízott libamájat vittek ki évente, és a cél az, hogy ismét elérjék ezt a szintet. Az utóbbi hónapokig ugyanis stagnált a kereslet ebben a piaci szegmensben.  

    A Hungerit adatai szerint 2011-ben 1478, 2012-ben 1714, míg 2013-ban 1660 tonna volt a magyar hízottlibamáj-termelés. E mennyiség több mint 80 százaléka került külföldre az utóbbi években. A teljes export 70 százaléka Franciaországba irányul.

    A Hungerit Zrt. árbevételének korábban 10 százaléka származott a hízott libamáj kiviteléből, tavaly azonban a közlemény szerint ez az arány 5 százalék alá csökkent a Négy Mancs tevékenysége miatt. 

    2007-hez képest a Hungerit Zrt. hízottlibamáj-exportja a felére zuhant, az így keletkező árbevétel-kiesést a cég a pecsenyekacsa és a broilercsirke termelésének növelésével ellensúlyozta.   

    A Hungerit Zrt. a múlt évben az előzetes becslések szerint mintegy 43 milliárd forint árbevételt ért el az egy évvel korábbi 38 milliárd forint után.

Forrás: MTI

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?