A hatóságok mindent megtesznek a fertőzés megfékezésére

Agro Napló
Az illetékes hatóságok időben megtettek minden szükséges intézkedést, amikor kiderült, hogy Tiszafüreden lépfenével fertőzött szarvasmarhákkal, vagy feldolgozáskor azok húsával többen is megfertőződhettek. A hatóságok a szokásos hivatali úton folyamatosan tájékoztatják a minisztert a vizsgálatok állásáról.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve azonnal vizsgálatot rendelt el, amint tudomást szerzett arról, hogy illegális szarvasmarha-vágásból eredő lépfene-baktériumot találtak egy tiszafüredi telepen. Az egészségügyi hatóság a helyszínen haladéktalanul megtette a szükséges intézkedéseket, közvetlen veszéllyel már nem kell számolni. Hat embert a debreceni kórházban kezelnek. Azok, akik nem betegek, de érintkezésbe kerülhettek a tiszafüredi, lépfenével fertőzött szarvasmarhákkal vagy azok húsával a feldolgozáskor, megelőző antibiotikumos kezelést kapnak.

Az ÁNTSZ azonnal intézkedett, hogy a további megbetegedések elkerülhetők legyenek. A tiszafüredi, fertőzési veszélynek kitett állatok, valamint a környéken tartott, e betegségre fogékony állatok vakcinázását az állategészségügyi hatóság elvégezte. Az egészségügyi hatóság pedig haladéktalanul megkezdte azok felkutatását, akik kapcsolatba kerülhettek a fertőzött hússal.

Sajnálattal tapasztaljuk, hogy egyes politikai szereplők képesek egy ilyen ügyet is politikai hangulatkeltésre használni. Az eljáró hatóságok és hivatalok a mostani ügyben is megfelelő higgadtsággal, szaktudással, körültekintéssel látják el feladatukat.

Forrás: Földművelésügyi Minisztérium Sajtóirodája

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Magyarországon is megjelent a lóherpesz

Magyarországon is megjelent a lóherpesz

Több európai országban is felütötte a fejét a lovak herpeszvírusának (EHV) egy rendkívül agresszívan terjedő idegrendszeri formája, a fertőzés Magyaro...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!