Egyre több élelmiszerre lesz szüksége a világ egyre növekvő lakosságának, ez mégsem jelent legyőzhetetlen problémát. A 100 évvel ezelőttihez képest egy átlagember többet és változatosabban eszik, miközben egyre kevesebb ember elő tudja állítani, közel ugyanakkora területen a szükséges mennyiséget a hamarosan 10 milliárdosra gyarapodó lakosságnak. Hogyan lehetséges ez?

Japán informatikai vállalatok feleslegessé váló gyárépületeiket előszeretettel alakítják át „salátagyárrá”, zöldségüzemmé (lásd Panasonic, Hitachi, Sony stb.), ahol gyakorlatilag számítógépek és robotok termesztik nekünk a tányérra valót. Dubaiban, a sivatag közepén van a világ legelső teljesen automatizált eperültetvénye egy acélcsarnokban, ahol a termesztést szintén számítógépek felügyelik, automata rendszerek öntöznek, szellőztetnek, illetve juttatnak ki tápanyagot, s emberi kézre csak a szüretkor van szükség.

Eközben Magyarországon is programozott és automatikus rendszer termel ipari mennyiségben gombát, rengeteg gazda földjét 2 centiméter pontosságot tartani képes automata traktorok szántják, gondozzák. Van olyan gazda, aki drónra szerelt elektrospektrométerrel méri a gabona cellulóztartalmát, hogy műtrágyát csak a szükséges helyre kelljen szórni. Ha valaki azt hiszi, hogy ez csak sci-fi, téved.

A fenti példák is szemléltetik, hogy manapság az informatikai és infokommunikációs eszközök szervesen beépültek a mezőgazdaságba, mint a nitrogén a helyesen művelt szántóföldbe. A gazdák nem nevezik informatikának vagy digitalizációnak a folyamatot, egyszerűen csak jelentős pénzt tudnak spórolni azzal, ha a termésük egy részét nem viszi el egy betegség, jelentős bevételhez jutnak akkor, ha nagyobb mennyiséget és jobb minőséget tudnak előállítani kevesebb munkával.

A trend nevet is kapott: precíziós gazdálkodás, amit még a legtöbb agronómus sem ismer egészen, de a lényege a költségcsökkentés, a hozamtöbblet és a környezetvédelem modern technológiával.

A precíziós gazdálkodás az informatikán, az infokommunikációs, digitális eszközökön, szoftvereken alapszik, kiegészülve modern agrotechnikai eszközökkel. Ma már szenzorok, drónok, űrfelvételek adatait elemzik számítógépekkel a modern farmerek, s ezek segítségével állítják össze gazdálkodási terveiket. A méréseik adatait elemezve döntik el, hogy hová mennyit vessenek, mennyi növényvédő szert, tápanyagot juttassanak ki. A hozamtérképek, GPS koordináták, speciális térképjelek alapján a traktort is automatika kormányozza, a gépkezelő feladata gyakorlatilag csak annyi, hogy vigyázzon a járműre.

A precíziós gazdálkodással nincsenek átfedések a vetésnél, szépen zárulnak a sorok, mindenhová csak annyi műtrágya jut, amennyi éppen arra a négyzetcentiméterre szükséges. Betakarításkor csökken a szemszállításra váró szerelvények állásideje, hiszen már a kombájn számítógépe jelez a pótkocsis traktornak, majd amikor melléér, teljesen átveszi az irányítását is, sőt, akár három együtt dolgozó kombájnt is vezérelhet egy tabletről egyetlen ember. A traktoros akár ki is szállhatna. Mindeközben a learatott termény nedvességtartalmát másodpercenként több százszor méri meg egy szenzor, mire a pótkocsi lebillenti a magokat a terményszárítónál, annak működését is beállítják a számítógépek. Aratás alatt pedig készülnek a digitális térképek, amiből a gazda pontosan látni fogja termőföldje adottságait, s egyben elkészül a következő év tápanyag-utánpótlási terve is. Nincs felesleges vetőmagvásárlás, vegyszerpazarlás, gázolaj-pocsékolás. High-tech a magyar szántóföldön!

Informatikai vállalkozások tucatjai álltak a mezőgazdaság szolgálatába, mára nem az az előny, ha valaki használ ilyen megoldásokat, hanem hátrányba kerülnek azok a gazdálkodók, akik nem adaptálják az új technológiákat. Az EU-s és a világpiacon ma már versenyképtelen egy olyan mezőgazdaság, ami elavult eszközökkel, magas költségek mellett csak közepes minőségű és mennyiségű terméket képes előállítani. A digitálisan felvértezett farmok olyan előnyre tesznek szert, amellyel szemben semmilyen piacvédő támogatási rendszer nem nyújthat védelmet.