FM: a kormányzat arra törekszik, hogy a lehető legtöbb uniós támogatást kapják a magyar tejtermelők

Agro Napló
Az agrárminiszterek keddi tanácsülésén Magyarország arra törekszik, hogy a lehető legtöbb uniós támogatást kapják meg a magyar tejtermelők - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

Czerván György emlékeztetett: az uniós agrárminiszterek kedden döntenek mintegy 400 millió euró - 120 milliárd forint - rendkívüli támogatás elosztásáról az EU tejtermelőinek. Hozzátette: azt szeretnék elérni, hogy a támogatásból a termelésarányos 1 százalék felett részesüljenek a magyar gazdák.

Az államtitkár elmondta azt is, hogy a tejpiaci válságra való tekintettel, amelynek hatására a tej felvásárlási ára literenként 110-115 forintról mára literenként 70-75 forintra csökkent, Magyarországon már hoztak intézkedéseket az ágazat támogatására. A tavalyi 29 milliárd forintos éves támogatási keretet 49 milliárd forintra emelték.

Emellett a fel nem használt krízisalapból is jut a gazdáknak pénz. Ugyancsak segítséget jelent a tejtermelőknek, hogy a támogatási előleget már október közepén elkezdik fizetni, és nem 50, hanem 70 százalékos arányban - tette hozzá.

Az államtitkár szólt arról is, hogy a tejtermelők mellett a sertéságazat rendkívüli támogatásáról is tanácskoznak kedden az agrárminiszterek. Mintegy 100 millió euróra - 30 milliárd forintra - számíthatnak az uniós sertéstenyésztők - mondta.

Forrás: MTI

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!