A mezei pocok elleni védekezésre hívja fel a figyelmet a NÉBIH

Agro Napló
A mezei pocok (Microtus arvalis) állományának felmérésére és a kártevő elleni védekezés fontosságára hívta föl a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatósága pénteki közleményében.

Tavaly az utóbbi évek legjelentősebb mezeipocok-állománya alakult ki az országban. A 2014-es rendkívüli károk nyomán a növény- és talajvédelmi hatóság az idén is fokozott figyelemmel kíséri a mezei pocok fertőzöttség alakulását.

A rágcsálók augusztus végéig még nem okoztak gondot a megyék zömében, helyenként nőtt a lakott járatok száma, elsősorban pillangósokban és a nagy kiterjedésű gyomos területeken - ismertetik a közleményben. A kialakult helyzet miatt Fejér megyében védekezési felhívást tettek közzé, lucernás területeken és gyümölcsösökben is folytattak a védekezést.

A megfigyelések szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Veszprém megyében helyenként szintén nőtt a kártevő egyedszáma tarlókon, ültetvényekben, napraforgóban és kukoricában.

A hatóság ezért felhívta a gazdálkodók figyelmét, hogy az érintett területeken - azokon a táblákon is, ahol tavaly nem volt kártétel - mérjék fel a mezeipocok-fertőzöttséget. A vizsgálatok során különös figyelmet kell fordítani az évelő pillangósokra és az elhanyagolt területekre. A magas egyedszám fokozott veszélyt jelent az őszi vetésekre és az állókultúrákra.

A közleményben kiemelték, hogy a mezei pocok veszélyes kártevőnek minősül, a védekezési kötelezettséget jogszabály írja elő. A védekezés módjának megválasztásakor követni kell az integrált növényvédelem elvét: nemcsak növényvédő szeres, csalétkes védekezésre kell gondolni, de a megfelelő mélységű talajművelés, ragadozó madarak számára kihelyezett ülőfák nagy segítséget jelentenek a túlnépesedés megelőzésében. A védekezés lehetséges eszközeiről a Nébih honlapján, a http://portal.nebih.gov.hu/-/felhivas-a-mezei-pocok-fertozottseg-felmeresere-es-a-vedekezesre olvashatók részletek.

A közlemény szerint a gazdálkodók a felméréséhez és a védekezéshez szükség szerint igénybe vehetik növényorvos, növényvédelmi szakember irányítását.

Forrás: MTI

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?