Magyar húsos cégek is éltek az ázsiai lehetőségekkel

Agro Napló
A távol-keleti export átveszi a kiesett orosz piac szerepét, és az alacsony felvásárlási árak is segítettek a feldolgozócégeknek.

Új exportcélpontokat talált az uniós húsipar azt követően, hogy Moszkva tilalmak sorát vezette be az elmúlt két évben, válaszul az Ukrajna miatti EU-szankciókra.

– Az orosz embargó kezdete óta eltelt időszakban az Európai Unió húsipari szereplői sikerrel találták meg az alternatív értékesítési lehetőségeket. Elsősorban a távol-keleti országokba irányuló európai export ugrott meg – mondta el a Világgazdaságnak Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke. Hozzátette: ezzel sikerült kiváltani az orosz piacokat, az Európai Unió harmadik országokba jutó sertéshús-exportja olyannyira megnőtt Ázsia irányába, hogy mára a kivitel mintegy háromnegyede a Távol-Kelethez köthető. Az új célpontok között szerepel Kína, Japán, Vietnam és Dél-Korea is.

Mindez könnyebbséget jelent a magyar húságazatnak is, amely korábban közvetett okok miatt szenvedett az embargótól – a nyugati húsfelesleg ugyanis a hazai piacokon jelent meg nagy tömegben. A legnagyobb hazai húsipari szereplők szintén kivették a részüket az ázsiai felfutásból, és mára a korábbiaknál több árut szállítanak a Távol-Keletre. A közelmúltban több magyar húsipari cég kapott kínai exportengedélyt, a harmadik országba irányuló magyar tőkehús-kivitel egyik legfontosabb célországa pedig ma már Japán. Az Ázsia felé forduló cégek között van a Pick, a Hungary-Meat, a Gyulahús Kft., valamint részben a Pápai Hús 1913 Kft. is.

Az EU nyugati tagállamai által sok esetben nyomott áron ideszállított árufelesleg mérséklődése, valamint az élénkülő ázsiai export mellett még egy tényező a hazai húscégek kezére játszott az elmúlt időszakban. Az orosz tilalom nyomán feleslegessé váló sertéstömeg miatt az élőállat felvásárlási ára nagyot zuhant az elmúlt egy-másfél évben, az idei év első három hónapjában pedig mélypontra került, alig érte el a kilónként 300 forintot. A katasztrofális árszint mellett a leghatékonyabb sertéstartók is veszteséget voltak kénytelenek elkönyvelni. Ám ami rossz hír a hizlalóknak, az megkönnyebbülés volt a feldolgozóknak: az olcsó alapanyag a rossz állapotban lévő és az embargó miatt is szenvedő húsipar helyzetét érdemben tudta javítani.

Az ázsiai export élénkülésével és az uniós termelés normalizálódásával a közösség sertéspiaca is lassan rendeződik, az élőállatok felvásárlási ára pedig újra 400 forint felett van. Ez már nyereséget jelent a termelőknél, az uniós szinthez képest lemaradó hazai húsiparban viszont újra felszínre hozhatja a korábbi problémákat. (A hazai sertéságazat helyzetéről néhány napja rendeztek konferenciát, ennek összefoglalója ide kattintva elérhető)

Forrás: vg.hu/nak.hu

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Csak átmeneti volt a húsárcsökkenés

Csak átmeneti volt a húsárcsökkenés

Május közepén már megállt a húsár csökkenése. Az élő sertés ára a járvány alatt elérte mélypontját, az átlagosan 400 forintos kilónként árat, de már i...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?