2024. december 21. szombat Tamás

Év végéig le kell cserélnie régi őstermelői igazolványát

Agro Napló
Januártól már csak az új, a fogyasztókat és a tisztességes termelőket védő őstermelői igazolványok lesznek érvényesek. Ezt az állandó lakóhely vagy tartózkodási hely szerint illetékes falugazdásznál kell kérvényezni.

Az őstermelői igazolványról szóló, 2016. január 1-jétől hatályos kormányrendeletnek megfelelően a 2016 előtt kiváltott, jelenleg még hatályos, papír alapú, barna színű igazolványok 2016. december 31-én hatályukat vesztik. Ez mintegy 100 ezer őstermelőt érint. Közülük 37 ezer őstermelőnek van a 2017-2018-as évre érvényesített értékesítési betétlapja, amelyeket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) automatikusan töröl majd a nyilvántartásból. Erről az őstermelőt nem kell külön értesítenie, és az intézkedésről hatósági döntés sem születik.

A papíralapú, barna színű igazolvánnyal rendelkező őstermelőknek az őstermelői jogviszony folyamatosságának megőrzéséhez legkésőbb az év végéig ki kell váltaniuk az új, kártyaalapú igazolványt. Ezt az állandó lakóhely vagy tartózkodási hely szerint illetékes falugazdásznál kell kérvényezni. Az esetleges torlódások elkerülése érdekében a NAK azt javasolja, hogy az érintettek mihamarabb keressék fel az illetékes falugazdászt. A falugazdászok elérhetőségei itt megtekinthetők. Az igazolvány kiállítása és érvényesítése díjmentes.

Az új igazolvány számos előnnyel jár: hamisítás ellen védett, mindemellett tartósabb, így öt évig hatályos. Az új típusú őstermelői igazolvány egyben adathordozó is, a NÉBIH nyilvántartásában szereplő összes, az őstermelőre vonatkozó adat elérhető a hatóságok számára a kártya adattároló chipjén.

A NAK szeptember végéig már mintegy 190 ezer kártya alapú igazolványt küldött meg azoknak az őstermelőknek, akik július végéig igényelték az új típusú igazolványt. Az új kártyákkal a NAK célja többek között az, hogy erősítse a fogyasztói tudatosságot, az őstermelők és a vásárlók közötti bizalmat, továbbá a termékek nyomon követhetőségén keresztül támogassa az élelmiszer-biztonságot. Emellett a gazdaság fehérítését is elősegíti, ugyanis a hatóság általi célzott ellenőrzéseken túl immár a termelők, fogyasztók, felvásárlók is hozzáférhetnek az őstermelők legfontosabb adataihoz. Fontos hangsúlyozni, hogy az új rendszer a jogkövető őstermelők számára nem hátrányt, hanem egyértelműen előnyt jelent, csökkentve az esetleges visszaélések lehetőségét.

A NAK őstermelői adatok lekérdezését lehetővé tevő okostelefonos alkalmazása és internetes felülete már 2016 szeptemberétől elérhető. Segítségükkel a vásárló vagy az üzleti partner le tudja kérdezni az őstermelő nevét, ellenőrizheti, hogy érvényes és hatályos igazolvánnyal rendelkezik-e. Az alkalmazás kilistázza az őstermelő által termesztett növények és az általa vadon gyűjthető termékek körét, továbbá, hogy milyen állatokat tart, milyen növényi és állati eredetű termékeket értékesíthet. Az ingyenes alkalmazás „Nemzeti Agrárgazdasági Kamara” néven érhető el a szoftveráruházakban.

Forrás: nak.hu

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Új lendületet kap a magyar agrárium

Új lendületet kap a magyar agrárium

Jövő januártól kedvezőbb működési és adózási környezetben folytathatják tevékenységüket az őstermelők, a családi gazdaságok és az agrárvállalkozások,...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?