Újabb országok vezettek be importtilalmat a magyar baromfira

Agro Napló
Kanada és Szerbia is korlátozza a magyar baromfitermékek bevitelét a Békés megyében kimutatott madárinfluenza-vírus miatt. Így már összesen hét Európai Unión kívüli ország tiltotta meg az exportot az érintett megyéből vagy Magyarországról.

Kanada a Békés megyéből származó élő baromfi és baromfitermékek, Szerbia pedig a kitörés körüli 50 kilométeres távolságon belül korlátozza az élő baromfi, baromfihús és tojás országba való bevitelét – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Korábban a Dél-Afrikai Köztársaság, Izrael, Japán, Szingapúr és Hong-Kong jelentett be korlátozást magyarországi baromfi bevitelére, Hong-Kong csak Békés megyére vonatkozóan.

Bognár Lajos országos főállatorvos a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában elmondta, már tárgyalnak a legfontosabb kereskedelmi partnerekkel, a cél, hogy a korlátozás legfeljebb a Békés megyében tartott állatokra vonatkozzon. Az Európai Unión belülre valamennyi, korlátozás (védő- vagy megfigyelési körzet) alá nem vont területről lehet baromfit és termékeket is kiszállítani - tették hozzá.

A járványügyi helyzet függvényében a korlátozások változhatnak. Ezért a Nébih javasolja: az érintettek a szállítások előtt tájékozódjanak az aktuális helyzetről a hivatal folyamatosan frissülő weboldalán.

A Nébih laboratóriuma múlt pénteken igazolta magas patogenitású madárinfluenza-vírus (H5N8) jelenlétét egy Békés megyei, pulykákat tartó gazdaságban. Az érintett tótkomlósi állattartó telepen hétfőn befejeződött a mintegy kilencezres pulykaállomány felszámolása. Szerdán pedig a hivatal azt is bejelentette, hogy egy kiskunmajsai kacsatelepen is felbukkant a vírus.

Forrás: agrarszektor.hu

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?