2024. december 21. szombat Tamás

Felejtse el a „gyufával kaszálást”!

Agro Napló
Alig olvadt el a hó, azonnal begyulladtak a tavaszi vegetációtüzek, több erdő is károsodott. Az ország több pontján, Pest, Komárom-Esztergom és Bács-Kiskun megyében is égtek a tarlók, rétek, Dabason és Tápiószecsőn lakóházak is veszélyben voltak – közölte az országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szombaton az MTI-vel. A NÉBIH arra figyelmeztet: minden tavaszi tarló és erdőtűz emberi mulasztás miatt keletkezik!

A hideg tél miatt a szokásosnál is nagyobb mennyiségű elhalt biomassza keletkezett, elsősorban a nem művelt területeken. A száraz fűnek elég egy szikra és lángra kap, a kialakuló 1 négyzetméteres vegetációtűz kerülete 100 szorosára, területe 10 000 szeresére képes nőni az első fél óra alatt. A tüzek lángmagassága az 1-2 métert is elérheti.

A tavaszi tüzeket elsősorban a gondatlanul, gyújtogatás jelleggel végzett tarlóégetések okozzák, pedig a jogszabály – szabályozott keretek között – már megengedi az irányított égetést. De míg az irányított égetésnél a szakemberek gondosan figyelnek, hogy egyszerre csak kisebb területeket égessenek, és a tüzet eloltsák, a tarlógyújtogatók („gyufával kaszálók”) nem törődnek a következményekkel, a veszélybe kerülő házakkal, erdőkkel, állatokkal, természeti értékekkel.

A növényzet kizöldüléséig tartó 2-3 hetes időszakban fokozott óvatossággal kell eljárni, ha a szabadban tüzet használunk.

  • Ha lehet, a kiskertben inkább komposztáljunk és, ha az önkormányzati rendelet meg is engedi az égetést, azt halasszuk későbbre.
  • Erdőben csak a kijelölt tűzrakó helyeket használjuk és gondosan oltsuk el a tüzet!
  • Ne dobja el a csikket, használja a hamutartót!
  • A tarló, gyep égetését szabályosan végezzük, kérjünk rá engedélyt, készítsük el a szükséges tűzpásztákat
  • Szeles időben ne gyújtsunk tüzet, mert a lángokat már egy kisebb szél is jelentősen felgyorsíthatja, továbbviheti a szomszédos területekre.

A témában további információk olvashatók a NÉBIH FIRELIFE Erdőtűz Megelőzési Programjának honlapján, az erdotuz.hu weboldalon.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Idén se lesz olcsóbb a krumpli

Idén se lesz olcsóbb a krumpli

Az időjárás miatt szűkös lett a tavalyi termés, ezért jóval magasabb a burgonya ára, és nem is várható jelentős csökkenés.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?