2025. január 11. szombat Ágota

50-60 ezer forintot nyert az élelmiszer-áfacsökkentésen egy család

Agro Napló
Az élelmiszerek eddig bejelentett általános forgalmi adó (áfa) csökkentése mintegy 50-60 ezer forint megtakarítást jelent átlagosan évente egy négytagú magyar család számára – mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón – közölte az MTI.

Czerván György felidézte: a végtermékek közül eddig 5 százalékra csökkent a sertés tőkehús (2016-ban), a friss tej, a tojás és a baromfihús (2017-ben), jövőre pedig a fogyasztási hal és a sertésbelsőség áfája csökken 5 százalékra. Emellett ez idő alatt több köztes termék általános forgalmi adója is mérséklődött a kedvezményes kulcsra, így például az élő- és a félsertés, továbbá az élő és a vágott szarvasmarha, a kecske és a juhé is.

Az államtitkár hozzátette: az áfacsökkentés minden végtermék esetében növelte annak fogyasztását, továbbá jótékonyan hatott a gazdasági környezetre is, mert fehéredtek az érintett területek. A hal áfájának jövő januári mérséklése 27-ről 5 százalékra, várhatóan mintegy 10 ezer forint megtakarítást jelent majd egy év alatt egy 4 fős család számára. A belsőségek - sertés és baromfi - fogyasztásánál az áfa csökkentése jövőre további 1000-1500 forint megtakarítást jelent majd a családoknak - mondta Czerván György.

Közölte: az áfacsökkentés hatása leginkább a sertéságazatban mérhető, ugyanis jövőre az általános forgalmi adó mérséklése - a sertés élelmezési célú melléktermékeivel és a belsőségekkel együtt - a teljes termékpályára kiterjed. Vagyis az áfacsökkentés hatását a fogyasztók minden végtermék esetében érzékelhetik az árakban, így a saját pénztárcájukon. A hal áfájának csökkentésétől szintén azt várják, hogy Magyarországon emelkedik majd a halfogyasztás. Ma ugyanis egy ember évente Magyarországon 6,0-6,2 kilogramm halat fogyaszt, míg az unióban átlagosan ez a mennyiség meghaladja a 20 kilót. 

Arról is beszélt, hogy a vásárlók az áfacsökkentéssel a korábbi árhoz viszonyítva mintegy 17-22 százalékkal kapták olcsóbban az áfamérséklést követően az adott árut, mint korábban.

Czerván György jelezte: a tárcának vannak javaslatai az általános forgalmi adó mérséklésére. Az áfacsökkentés folytatására azonban csak a költségvetés teherbíró képességének ismeretében kerülhet sor - húzta alá. Konkrétumokat ugyanakkor nem mondott a lehetséges következő árucsoportokról, nem zárta ki ugyanakkor, hogy ebben a körben legyen a kenyér és a pékáru is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Önnek is ez a kedvenc csokimikulása?

Önnek is ez a kedvenc csokimikulása?

Évente mintegy 8 millió csokimikulást értékesítenek hazánkban – derül ki a NAK friss körképéből. Cukorkával töltött, kétrétegű, kétízű – széles a kíná...

Csökken a tejtermékek ára az ALDI-nál!

Csökken a tejtermékek ára az ALDI-nál!

Az ALDI Magyarország tovább folytatja a tartós árcsökkentést, és június 12-től 85, elsősorban hűtött termék árát csökkenti jelentősen, akár mintegy 45...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?
AgroNapló  |  2025. január 10. 13:29