A viharos idő a kombájnokat is leállította

Agro Napló
Egyelőre biztatóak a kukorica betakarítás tapasztalatai mind a mennyiség, mind a minőség tekintetében, azonban a hosszabb távú tárolásra szánt árunál nagyobb figyelmet kell fordítani a nedvességtartalom kezelésére – közölte a Concordia Közraktár Zrt.

Több régióban leállt ideiglenesen a csapadék és a viharos szél miatt a kukorica aratása, azonban az eddig beküldött minták alapján bíztató a termény minősége, mind a nedvességük, mind a tisztaságuk megfelelő. Ráadásul egyelőre a leggyakrabban vizsgált szennyezőanyagok, a DON és aflatoxin-szintek is alacsonyak - adta hírül a Concordia Közraktár Zrt. Az eddig vizsgált minták hektolitertömege is felülmúlja a tavalyi szintet - mondta Halmos Gábor, a társaság vezérigazgatója.

Bíznak benne, hogy nagyobb betakarítottsági szint mellett is megmaradnak majd ezek a kedvező értékek, azonban közleményük szerint nem árt az óvatosság. Tavalyi tapasztalatuk ugyanis az volt, hogy hasonlóan szép kezdet után az aflatoxin koncentrációt területileg elszórtan, de több mintában is a limitérték közelében mérték.

Tájékoztatásuk szerint az ágazati szakértők hektáronként 7 tonna termésátlagot várnak, amely közepesnek minősül, a 2016-ban aratott 8,7 tonnánál alacsonyabb, de a tavalyi 6,8 tonnánál magasabb. A kukorica vetésterülete idén 955 881 ezer hektár, ami a tavalyi terület 95,6 százaléka.

A Concordia érdemes odafigyelni - mivel gondot jelenthet - a kukoricánál a szárítás után elvárt, 14,5 százalék alatti nedvességtartalom beállítására. Fontos, hogy ehhez a termelők csak ellenőrzött és kalibrált műszereket használjanak. A hosszabb idejű tárolás esetén a magasabb nedvességtartalmú tételek fokozottabb gondozást igényelnek, gyakrabban kell mérni a hőmérsékletet és a nedvességtartalmat, sűrűbben átmozgatni az árut - tették hozzá.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Emelkedő árak a gabonapiacon

Emelkedő árak a gabonapiacon

Jól jártak azok a termelők, akik tartalékolni tudták a búzájukat, a terményre ugyanis nagy a belföldi és az exportkereslet is, az aratás óta jelentőse...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?