A Kis-Balatontól dél-keletre található, Zalakomár településhez tartozó Kápolnapusztai Bivalyrezervátumban élő bivalycsorda sorsa 1992. április 13-án majdnem megpecsételődött. Ekkor a terület még a Nagykanizsai Állami Gazdaság tulajdona volt, amely a felszámoláskor mind egy szálig le akarta vágni az állományt. Ám az akkor 27 üsző és 2 bika alkotta gulyát és a területet átvette a Nemzeti Park elődje, az Országos Természetvédelmi Hivatal, így az állatok nem a vágóhídon végezték. Most, 26 évvel később a két, egymáshoz közeli telepen már nagyjából 500 jószág bóklászik, Kápolnapusztán 150, Zalaváron 160 egyed, plusz a szaporulat, ami 200-ra tehető. A bivalyok 4 gulyában vannak, mindhez 1-1 bika tartozik. Itt, Zalakomártól északra 120-130 hektár legelőjük van, de ha a bővítésre megnyert pályázat keretében Szőkedencsen megvalósul az élőhely rekonstrukció, akkor a terület letisztítása, kétszeri szárzúzás és kaszálás után az állatok már összesen 200-250 hektárt vehetnek birtokba. Az új legelők beállítása előtti kezelésre azért van szükség, mert az általános vélekedéssel szemben a bivaly azért nem eszik meg mindent. A másik telepen, Zalavár mellett 2 gulya szolgálja a génmegőrzést egy 150 hektáros legelőn, aminek hasznos mérete szintén a Kis-Balaton vízviszonyaitól függ.
Az őshonos állat hasznosításáról Kovács Zoltánt, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság Kis-Balaton tájegység vezetőjét kérdeztük. A bivaly azoknak a gazdáknak való, akik mélyebb fekvésű gyepeket, legelőket, nádasfoltokat hasznosítanának, mert ez a jószág kitakarítja és átalakítja azt a területet, ahová már a birkákat sem lehet kiengedni – kezdi a szakember. A rezervátumban négyféle szerepe van az állatnak: a génmegőrzés, a fajta bemutatása, a hústermelés és a legelő karbantartása. Ugyanis viszonylag jó hasznosítja a gyengébb típusú legelőket. Ám nem igénytelen, inkább szerényebbel is beéri, mint az intenzív húsmarha. A piac viszont még mindig nem értékeli azt, hogy az itteni bivaly húsa szinte bio minőségű, mivel az állatok semmilyen abraktakarmányt és kiegészítőt nem esznek. Nagyon kemény teleken kapnak némi kukoricadarát, egyébként a legeltetési időszakon kívül szénán és szalmán tartják őket. Inkább a szárazabb hideget bírják, a szeles, esős időt nem kedvelik, ezért télen 3 oldalú zárt színbe húzódnak be. Az istállórendszert folyamatosan fejlesztik, tetőcsere, etetőtér és karámrendszer-bővítés, valamint új felhajtórendszer szerepel a tervekben, aminek építése az idén várható.
Míg a 2000-es évek elején alig volt bivaly az országban, ma már szerencsére egyre többen tartják Magyarországon ezt a szívós állatot. Innen is vásárolnak magángazdálkodók a mélyebb fekvésű területeik kezelésére, tavaly volt, hogy egyszerre 20 és 30 darabot is vittek belőlük. A szaporulat a két telepen évente 200 borjút jelent, nehéz ellés, elhullás és betegség nem jellemző az állományra. A tehenek 3 év alatt kétszer ellenek, a borjak 10,5 hónapra születnek meg. A gulyák évente 2 kezelést, 1 tavaszit és 1 őszit kapnak, a legeltetés előtt vérvétel és oltás, a legeltetés után pedig oltás vár rájuk. A csorda igen jól karban tartja az időszakosan vízborította területet, olyannyira, hogy a visszatelepítést követően az ürgék is elszaporodtak. Sőt, behúzódtak a látogatói tanösvény köré, ahová nem mer utánuk menni a róka, a dolmányos, varjú és a kóbor macska. Így ezek a ritka és védett állatok tavasztól egész nyáron át közelről megfigyelhetőek. Az ürgéket és a bivalyokat évente összesen 35-40 ezer látogató nézi meg.
A bivalyok téli takarmányát 5 ezer bála széna teszi ki, amit a Nemzeti Park kaszálóiról 3 traktoros gyűjt be John Deere, New Holland és Landini traktorokkal, az istálló körüli mozgatást pedig JCB homlokrakodókkal végzik.
A bivalyrezervátumból nőivarú jószágokat a csordák öreg egyedeinek pótlására, vagy tenyészanyagnak adnak el, míg a nagyjából 150 bikaborjút 130-250 kilós tömeggel értékesítik vágóba. Az itteni bivaly ára 480 forint+áfa továbbtartásra, és 430 forint+áfa vágóba élősúlyban eladva. Ha viszont már éven felüli a jószág, akkor kilónként akár 100-200 forinttal is olcsóbb lehet az ára. Ennek az az oka, hogy csak nagyjából 2,5 mázsáig jó a bivaly húskihozatala, utána viszont vastagabb csontú, bőrű és bendőjű lesz, mint a hagyományos húsmarhák, ezért az említett tömeg feletti állatokat összehasonlítva utóbbinak sokkal jobb lesz a hasznosulása.
A nemzeti parki bivalyokból csípős és csemege szalámi is készül, amit a bemutatóhelyeken árulnak. A látogatói igények azt mutatják, hogy fagyasztott bivalyhúst is vennének. Ezért a tervek között szerepel, hogy a zalaszentiváni vágóhídon feldolgoztatják a vágásérett bivalyokat, és a termékekeket konyhakészen, 1,5 kilós adagokban visszahozzák a rezervátumba.
Természetesen a mélyalmos tartás során keletkező bivalytrágya is hasznosul; amit lehet, a Nemzeti Park szántóira szórnak ki. A környékbeli gazdákkal jó a viszony, van, aki megveszi, és van, aki szalmát ad cserébe. A trágya felhasználási lehetősége azonban behatárolt, mert a Natura 2000-es területeken nem lehet alkalmazni, a naturás szántókon pedig csak meghatározott, szűk idősávban.
Az olasz bivalytartók a mozzarella sajt készítés alapanyagát készítik az állatok tejéből, de ehhez jóval nagyobb létszám kell, mint amit a magyar Nemzeti Parkok fel tudnának vállalni. Az itteni tehenek sosem voltak fejve, Kovács Zoltán szerint hatalmas beruházás lenne azokat fejésre beállítani. Így aztán a tejüket borjúnevelésre használják, ami meg is látszik az utódokon: a választási súlyuk nem 130, hanem közel 250 kiló.
A Nemzeti Park a Magyar Bivalytenyésztők Egyesületének tagja, rajtuk keresztül szerzik a tenyészanyagot, ugyanis a bikákat 5-10 évente cserélgetni kell. Egy legendás bika is szóba került: az 1997-ben született, különlegesen szép, igen eredményes és jó kiállású Zsandárról a rezervátum több, régóta itt dolgozó munkatársa is elismeréssel beszélt. A jószág nyugdíjas éveit jelenleg Salföldön tölti, ahol szép kora miatt ugyan 50 tehénnel már nem bír el, de néhány utódja azért még az elmúlt években is született.
