Az Európai Unió számos mezőgazdasági ágazatában vezető szerepet betöltő Lengyelországban is óriási ütemben zajlott az állományok bővítése. Szabó Miklós, a Magyar Lúdszövetség elnöke szerint bár örvendetes, hogy végre magára talált a víziszárnyastartás a kontinensen, mára túltermelés alakult ki a piacon, ami az árak meredek zuhanását hozta magával.

A kacsáért 15-20 százalékkal kevesebbet fizetnek a felvásárlók, mint egy évvel korábban. Mivel a liba helyettesítő termékként van jelen a piacokon, így ezen szárnyas húsáért is kisebb összeget kaphatnak a gazdálkodók. Az áresés itt is eléri a 15 százalékot.

A takarmányok drágulása, a növekvő energiaárak, a magasabb bérek és a dráguló szolgáltatási díjak összességében 15 százalék körüli mértékben emelik a termelők költségeit. Szabó Miklós szerint az állattartóknak nincsenek ekkora tartalékaik, ezért elképzelhető, hogy sokan kénytelenek lesznek veszteséggel zárni az évet.

Ám még van remény arra, hogy ősszel magára talál a piac, a kacsa és a liba iránti kereslet ugyanis ebben az időszakban magasabb, Márton-nap körül pedig nemcsak a külpiacokon, hanem idehaza is több fogy a szárnyashúsból. Ellenben ha hosszúra nyúlik a mostani áldatlan állapot, akkor a veszteséges gazdálkodók fejében az év végén megfordulhat a gondolat, hogy érdemes-e folytatniuk a tevékenységüket.

A lúdszövetség elnöke szerint a kedvezőtlen piaci helyzet kompenzálását a gazdák nem várhatják támogatásoktól. Rövid távon a hatékonyabb munka- és üzemszervezéssel csökkenthetik a kiesés mértékét, hosszabb távon viszont a termelést kell hatékonyabbá tenniük.

A víziszárnyastartás különösen érzékenyen reagál a külpiaci folyamatokra. A magyar állattartók jóval több kacsát és libát tudnak a piacra vinni, mint amennyit a hazai vásárlók megvesznek. A libák 90 százalékát, a kacsáknak pedig 70-80 százalékát a külpiacokon adják el a termelők. Éppen ezért nem mindegy, hogy az exportpiacokon milyen versenyhelyzetben vannak a magyar kacsa- és libatartók.