Növelte az erdőtelepítésre adható támogatás mértékét az Agrárminisztérium

Agro Napló
Növelte az erdőtelepítésre adható támogatás mértékét az Agrárminisztérium (AM), az erről szóló intézkedés már meg is jelent a Vidékfejlesztési Program (VP) „Erdősítés támogatása” című felhívásának módosításaként, amely megemelt támogatással és további jelentős kedvezményekkel kívánja ösztönözni a gazdálkodók erdőtelepítési beruházásait – közölte a szaktárca az Agro Naplóval.

Az AM tájékoztatásában felidézi: az erdőgazdálkodás közvetlenül is megoldást kínál a klímaváltozásra. Ezért a kormány célul tűzte ki az ország fával borított területeinek, ezen belül is az erdőtelepítések növelését. A Vidékfejlesztési Program keretében 12 felhívás, összesen 106 milliárd forint támogatás érinti közvetlenül az erdőgazdálkodást, ezekben eddig több mint 18 600 kérelem támogatásáról hozott támogató tartalmú döntést az agrártárca, 51 milliárd forint támogatási összegben.

Annak érdekében, hogy  a gazdálkodók minél kedvezőbb feltételekkel telepíthessenek új erdőterületeket, a minisztérium a mintegy 39 milliárd forint keretösszegű „Erdősítés támogatása” című felhívás módosításáról döntött. Ennek eredményeképpen az erdőt telepítő gazdák a korábbiaknál lényegesen nagyobb, a fafajtól függően 80-130 százalékkal több forrást vehetnek igénybe. A felhívás további kedvező módosítása mentén, a jövedelempótló támogatás összege az eddig hektáronkénti 172 euróról 432 euróra emelkedett és a jövedelempótló támogatás igénybevételének időtartama minden fafaj esetében egységesen 12 évre nőtt.

Mindezek nyomán nemcsak több támogatást kapnak a gazdák, hanem fafajtól függően 4-7 évvel hosszabb ideig vehetik igénybe azt. A piaci viszonyokhoz igazodva minden célállomány-típus csoport esetében emelkedtek az erdő létesítésének és ápolásának egységárai, valamint új elemként került be a felhívásba a ritka elegy-fafajok ültetésének lehetősége. A támogatási kérelem benyújtására nyitva álló utolsó határnap pedig 2021. december 31-re módosult.

Az Agrárminisztérium felhívja a figyelmet, hogy a pályázatra korábban beérkezett kérelmek elbírálása folyamatosan zajlik. Ennek alapján az irányító hatóság idáig összesen 853 kérelem támogatásáról hozott döntést, több mint 10 milliárd forint értékben. Ez pedig mintegy 6000 hektár új erdő telepítését teszi lehetővé.

A módosított pályázati felhívás elérhető a ide kattintva.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?