Egyelőre emelkednek a számok

A járvány jelenlegi epicentruma Kínára korlátozódik, Kínán kívüli megbetegedéseket csupán behurcolt esetek, illetve kisebb, jól elszigetelt terjedési események formájában ismerünk. Az írás elkészültének idején (2020. január 31.) már 9776 esetről és 213 halálozásról tudunk, de sajnos a számok napról napra drasztikus módon emelkednek. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) január 30-án kihirdette az nemzetközi jelentőségű közegészségügyi vészhelyzetet (Public Health Emergency of International Concern), ami nem a határok lezárását vagy a repülőjáratok azonnali leállítását jelenti, hanem sokkal inkább erőforrások mozgósítását teszi lehetővé, emellett nagyobb mozgásteret biztosít a WHO számára. A legfőbb baj a pánik és a diagnosztikai, egészségügyi ellátórendszerek extrém leterhelése az ilyen helyzetek során. A járványügyi korlátozások emellett komoly gazdasági visszahatással is járnak, melyek a társadalom több szintjén is érzékelhetők.

A SARS-hoz hasonló az új vírus

A vírus egy úgynevezett zoonózis (állatról emberre terjedő betegség) egyelőre ismeretlen természetes gazdával. Csak annyi biztos, hogy a SARS- (Severe Acute Respiratory Syndrome) vírushoz és a Közel-Keleten jelenleg is felbukkanó MERS- (Middle East Respiratory Syndrome) koronavírushoz hasonlóan denevérekben van a jelenlegi járványos vírus genetikai „elődje”. Azt még nem tudjuk pontosan, hogy egy direkt terjedés történt-e a denevérről az emberre, vagy esetleg egy köztigazda is szerepet játszhatott, hasonlóan a 2002–2003-as SARS koronavírus-járványhoz. A vírus az újonnan felbukkanó fertőző betegségek kategóriájába tartozik, annak ellenére is, hogy genetikai hasonlósága a SARS-vírussal körülbelül 80%-os. Feltételezhetően a vírus jelenlegi formájában nemrég jöhetett létre és kerülhetett az emberi populációba.

Az első feltételezések szerint a járvány egy vuhani piacról indult, de ezt az újabb vizsgálati eredmények már erősen megkérdőjelezik. A piacon több környezeti mintából is kimutatták a kórokozót (ezt okozhatta egy egyszerű tüsszentés is), de sajnos a hordozó állat már nagy valószínűséggel nem volt a piacon, mire a hatóság odaért, így ez a kérdés nyitva marad. Az epidemiológiai adatok arra utalnak, hogy sok kezdeti fertőzött nem volt kapcsolatban a piaccal, így a pontos földrajzi forrás sem tisztázott még.

A denevérekről 15 éve ismert, hogy úgynevezett SARS-szerű koronavírusokat hordoznak világszerte. Ami a hasonló gazdaváltási eseményeket lehetővé teszi, az maga az ember, hiszen olyan mértékű változást okoztunk a bolygón (túlnépesedés, erdőirtások, városiasodás, klímaváltozás stb.), ami nagymértékben emeli a „találkozások” számát olyan mikrobákkal, amelyek több százmillió éve már léteznek. Az elmúlt évtizedben hazánkban is folytatott denevérvirológiai kutatásoknak köszönhetően már jól ismert a denevér-koronavírusok földrajzi elterjedése, genetikai diverzitása és evolúciós mechanizmusaik, így ez a mostani esemény is várható volt.

Tünetek, megbetegedések, halálozás

A vírus az influenzához hasonló klinikai tüneteket produkál, amelyek szinte minden esetben lázzal kezdődnek, és jellemzően száraz köhögés jelentkezik. A betegség súlyosbodásakor nehézlégzés, légszomj, majd a legsúlyosabb esetekben tüdőgyulladás alakul ki. Ritkábban egyéb tünetek is társulhatnak, mint például izomfájdalom, fejfájás vagy torokfájás. Az első komolyabb összefoglaló klinikai tanulmány (Chen és mtsai, The Lancet, 2020. jan. 29.) szerint a fertőzöttek átlagéletkora 55 év körül van, míg a fertőződés valószínűsége fiatalabb szervezeteknél kisebb (10-15%). A tanulmány azonban kitér arra is, hogy a betegek felének egyéb krónikus betegsége is volt. Jelenleg a halálozási arányról nem lehet releváns tájékoztatást adni, hiszen a betegek jelentős része még kórházi ápolást igényel, sok esetben állapotuk kritikus, és a fertőzés kimenetele kétséges. Az eddigi adatokból úgy tűnik azonban, hogy a halálozási arány nem fogja meghaladni a 2002–2003-as SARS-járványét.

A vírus terjedése

A legfőbb kihívás most a beteg emberek gyors felismerése és annak megakadályozása, hogy átadják a vírust másoknak (a transzmissziós hálózat minél gyorsabb megtörése). A fő problémát az enyhe megbetegedések vagy akár a tünetmentes hordozók jelentik, akik kiesnek a gyors felismerhetőség és diagnosztika hatásköréből. Ez azért nagy baj, mert ezek az emberek enyhe tünetekkel (melyek sok esetben kevésbé felismerhetők) adhatják tovább a vírust, sokszor az orvost sem keresik fel jelentéktelen tüneteikkel. Így nehéz időben elkülöníteni őket és visszakövetni, hogy kivel kerültek kapcsolatba. Az enyhe tünetekkel járó járványok megfékezése sokkal nagyobb feladat, mint egy súlyos tünetekkel jelentkező fertőző betegségé. Az enyhe vagy tünetmentes esetek száma azonban szerencsére alacsony. Ami még rendkívül fontos lenne most világszerte, hogy az egészségügyi dolgozók megfelelő védőfelszerelésben dolgozzanak a gyanús vagy már igazoltan fertőzött betegekkel, jól használják, és valóban használják is azokat. A SARS-világjárvány (pandémia) idejében úgynevezett szuperterjesztőként számos egészségügyi dolgozó játszott kulcsszerepet a járvány kiteljesedésében, mivel egymaga (munkájából adódóan) számos emberrel érintkezve jóval több embert fertőzött meg, mint egy átlagos beteg.

Jelenleg a legfontosabb kérdés, hogy a Kínán kívüli országokban sikerül-e az elszigetelést fenntartani. Tovább nőnek-e az esetszámok a helyi fertőzések hatására, vagy sikerül visszaszorítani a fertőzés terjedését? Amennyiben sikerül minden behurcolt esetet is gyorsan izolálni, úgy nem jönnek létre újabb fertőzési láncolatok Kínán kívül, így a járvány megfékezhetővé válik.

Már elindult a vakcinafejlesztés

Persze feltehető a kérdés, hogy tanultunk-e valamit az eddigi nagy járványokból. Jobban reagált-e a világ, mint korábban? A válasz: határozottan igen! Napokon belül ismertté és elérhetővé váltak a vírus genomjának adatai, így nagyon gyorsan elkészült az első diagnosztikai teszt, melyet világszerte elérhetővé tettek. A WHO egész sor eljárásrendet és technikai javaslatot dolgozott ki a járvány kezelésére. Világszerte számos kutatói hálózat jött létre korábban, éppen az ilyen helyzetek kezelésére, és ezek most „éles üzemmódba” váltottak. Már megismertük a vírus receptorhasználatát, elindult a vakcinafejlesztés. Az elmúlt években számos akadémiai és gyógyszeripari kutatólaboratórium kezdte meg a munkát egy koronavírus-vakcina kifejlesztésére, tehát szerencsére azt mondhatjuk, hogy vannak próbálkozások, előkísérletek. Jó esetben a jelenlegi új vírust csak integrálni kell a meglévő kísérletekhez, de még így is több év lehet, mire a hatékony vakcina ténylegesen forgalomba is kerül.

A fertőzés klinikai tüneteit hetek alatt megismertük, a vírus evolúciós változásait gyakorlatilag betegről betegre követhetjük. Folyamatos kockázatelemzés és adatközlés zajlik több tudományos műhelyből is világszerte. Tulajdonképpen minden fegyver a kezünkben van, kérdés, hogy jól használjuk-e.

Mi várható?

Mindenkiben felmerül a kérdés: mi várható most? Az esetszámok növekedése egyelőre nem mutat csillapodó tendenciát, a Kína által életbe léptetett, példa nélküli karanténintézkedések még nem fejtettek ki látható hatást. Az azonban biztos, hogy a járványos területekről történő kihurcolás megakadályozásában Kína intézkedései kulcsfontosságúak voltak. Ennek ellenére a vírus számos országban megjelent, így Európán belül Németországban, Franciaországban, Finnországban és legutóbb Olaszországban is. Úgy tűnik, hogy Németországban egy hamar észlelt és kezelt fertőzési láncolat is kialakult, egy tünetmentes terjesztés következtében.

Hazánkban az írás elkészítéséig nem számoltak be fertőzésről, de természetesen minden esély megvan rá, hogy Magyarországon is megjelenjen a vírus. A kérdés talán nem is az, hogy megjelenik-e, inkább az, hogy mikor. Hogy lesz-e járvány, azt megjósolni most biztosan nem lehet. Ha már a vírus behurcolását nem vagy csak igen nehezen tudjuk meggátolni, a legtöbb, amit tehetünk, hogy felkészülünk a betegek érkezésére, mind a diagnosztika, mind pedig a betegellátás területén. A lakosságot objektíven tájékoztatni kell, felkészíteni arra, hogyan tudja a lehető leghatékonyabban elkerülni a fertőződést, mit kell tennie saját és közösségének védelme érdekében. A pánik és a félelemkeltés egy ilyen helyzetben talán rosszabb, mint maga a járvány!

Mit tehetünk a vírus ellen?

És végül a legfontosabb kérdés: hogyan tudjuk megelőzni a fertőzést? Annak ellenére, hogy a terápiára vonatkozó kísérletek, vizsgálatok, illetve a vakcinafejlesztési kísérletek is gyors ütemben elindultak, jelenleg hatékony antivirális kezelés és oltóanyag nem áll rendelkezésre a vírus ellen.

Mivel az influenzavírusokhoz hasonlóan egy cseppfertőzéssel terjedő betegséggel van dolgunk, a higiénés szabályok betartása elengedhetetlen. Gyakori kézmosás, zsebkendőbe (nem tenyérbe) tüsszentés, arcunk érintésének kerülése és (tényleges járványügyi helyzet esetén) akár szájmaszk viselése – mindezekkel jó eséllyel elkerülhetjük a fertőzést. Természetesen a legfontosabb az, hogy ha betegnek érezzük magunkat, azonnal jelentkezzünk orvosi ellátásra, főleg, ha a betegség kezdetét megelőző 14 napban a fertőzéssel érintett területeken jártunk, vagy érintkeztünk olyan (esetleg már beteg) személlyel, aki szintén ilyen területről érkezett. Ha valóban tényleges, komoly járványügyi helyzet alakulna ki, mindenképpen kerülni kell a tömeget, minimalizálni a mozgást, utazást. A szabályok betartása, a szakszerű orvosi ellátás mihamarabbi megkezdése nemcsak a saját, de a közösségünk érdeke is. Egy tényleges, komoly járványügyi helyzetben minden esetben követni kell a járványügyi hatóságok utasításait, hiszen ők rendelkeznek átfogó ismeretekkel.

Hosszú távon, az emberiség nagy egészét nézve hatásos lenne bizonyos kulturális szokások megváltoztatása, a „SARS-gyárként” működő zsúfolt állatpiacok szabályozása, a vadállatok világméretű illegális kereskedelmének visszaszorítása és sok egyéb olyan tényező kiiktatása, mely ellen lassan és nagy összefogással lehet csupán fellépni. Világszerte ismert már a tudósok körében az emberi tevékenység, a klímaváltozás és a betegségek mind gyakoribb felbukkanásának összefüggése, hazánkban is több kiváló kutatóműhely foglalkozik a témával.

A következő években, évtizedekben a hasonló események gyakorisága várhatóan megnő, ám megfelelő nemzetközi tudományos és járványügyi felkészültséggel minimalizálható a járványok hatása.

Az összeállítás szerzőiről

Prof. dr. Jakab Ferenc a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának egyetemi tanára, a kar tudományos dékánhelyettese, a Szentágothai János Kutatóközpont tudományos vezetője, a Virológiai Kutatócsoport vezetője. Dr. Kemenesi Gábor Junior Prima díjas kutató, a Természettudományi Kar egyetemi adjunktusa, a Virológiai Kutatócsoport tagja.

A csoport elsődleges kutatási területe a virális zoonózisok vizsgálata. Denevérekben, szúnyogokban, rágcsálókban vagy éppen a kullancsokban található vírusok kutatását végzik sok más, úgynevezett felbukkanó fertőző betegséggel együtt. Ez azért különösen hasznos, mert segít megérteni a kockázatot, amelyet bizonyos vírusok jelentenek, és az ezeket mozgató genetikai háttérfolyamatokat is.

„Különleges helyzetben vagyunk, mert olyan egyedülálló laboratóriumi hátterünk van, hogy itt, Magyarországon képesek vagyunk a felfedezéstől az alkalmazott, közvetlenül hasznosítható kutatásokig eljutni, bármilyen kórokozóról legyen is szó. A kutatóközpont rendelkezik hazánk (és a közép-európai régió) egyetlen egyetemi/akadémiai 4-es biológiai biztonsági szintű (BSL-4) laboratóriumával, ahol a magas fertőzőképességű (4-es szintű) vírusok vizsgálata történik. Itt mind a vírusfertőzések molekuláris szintű mechanizmusának vizsgálata, mind pedig új, potenciálisan hatékony antivirális szerek tesztelése folyik” – mondta az mta.hu-nak Jakab Ferenc.