Mintegy kétezren vettek részt a NAK online fórumain

Agro Napló
Idén januárban lépett hatályba a családi gazdaságokról szóló törvény, amelynek alapján kedvezőbb működési és adózási környezetben folytathatják tevékenységüket az őstermelők, a családi gazdaságok és az agrárvállalkozások.

Az agrárkamara nagy hangsúlyt fektet arra, hogy tagjait tájékoztassa a változásokról, segítse őket az eligazodásban. Ezért ez év márciusában hét alkalommal rendezett a családi gazdaságok reformja témában online fórumot, amelyen a NAK szakértői mellett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szakértője adott válaszokat a felmerülő kérdésekre.  Az érdeklődést jól mutatja, hogy a fórumokon 1890-en vettek részt, és azokon – az előadások alatt és azokat követően – 857 kérdést tettek fel, melyekre a szakértők válaszoltak.

A legtöbb kérdés a családi gazdaságban folytatható tevékenységekkel, valamint az ügyintézési határidőkkel kapcsolatban érkezett. Ugyancsak nagy érdeklődés mutatkozott az iránt, hogy a családi gazdaságban mely rokonok vehetnek részt, a termőföldek miként vihetőek be a közös használatba, valamint az egyéni vállalkozók őstermelővé válása hogyan érinti a már elnyert vidékfejlesztési pályázatok elszámolását. Népszerű adózási téma volt az egyéni vállalkozóból őstermelő válás adóvonzata, a kompenzációs felár szabályozása, az átalányadózással kapcsolatos tudnivalók köre és a járulékfizetési kötelezettségek alakulása.

A családi gazdaságokról szóló – 2020. évi CXXIII. – törvényt a NAK kezdeményezte, és idén januárban lépett életbe. A jogszabály új alapokra helyezte a mezőgazdasági működési formákat, megreformálta az őstermelőkre vonatkozó szabályokat, a családi gazdaságokat, egyszerűsítette, és az eddiginél is kedvezőbbé tette az adózási rendszert. A NAK külön internetes oldalon is összefoglalja a jogszabállyal kapcsolatos tudnivalókat, tájékoztató anyagokkal segítve az érdeklődőket.

A márciusi online fórumokon tartott előadások elérhetőek a www.nak.hu/csg-online-forumok internetes oldalon is – tartalmazza az ismertetés.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Kihirdették a 2023-as őszi adócsomagot

Kihirdették a 2023-as őszi adócsomagot

Az Országgyűlés elfogadta, és kihirdetésre került az egyes adótörvények módosításáról szóló 2023. évi LXXXIII. törvény, melynek a kamarai tagságot éri...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?