Harminchárom milliárd forint támogatás jutott a szarvasmarha- és juhtartókhoz

Agro Napló
Lényegében befejeződött a tejelő tehenek, az anyajuhok és a hízott húsmarha bikák után a tavalyi évben benyújtott termeléshez kötött támogatások kifizetése. Ennek eredményeképpen 33 milliárd forint segíti a gazdálkodókat – tájékoztatott az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.
 

Feldman Zsolt elmondta – tette közzé a szaktárca –, hogy a korábban kifizetett előlegekkel együtt 3303 tejhasznú tehéntartó számára 23,8 milliárd forintot, 6727 juhtartó számára 7,6 milliárd forintot, míg 5630 húsmarhatartó számára hízott bikáik után 1,6 milliárd forintot utalt a Magyar Államkincstár (MÁK). Mint fogalmazott: a magyar állattartás támogatása nem csak a mezőgazdasági termelés, a foglalkoztatás és a magyar külgazdasági eredmények erősítése miatt fontos, de számos környezeti és élelmiszer-önellátási szempontból is jelentős haszna van.

Az uniós és a nemzeti forrásból finanszírozott különböző agrártámogatásoknak jelentős szerepe van abban, hogy 2010 óta több mint 16 százalékkal nőtt a hazai tejtermelés, a fogyasztói tej tavalyi importja pedig már csupán harmada a 10 évvel korábban mért mennyiségnek.

Környezeti szempontból pedig további jelentős érték, hogy a jelentős részben támogatások segítségével működő juhtartás karbantartja a környezetet, megóvja a tájat és hozzájárul a biodiverzitás védelméhez. Hazánkban sok területen a gyepek megőrzésében a kiskérődzők legeltetésének nincs is alternatívája. Mindemellett kulcsfontosságú mezőgazdasági exportáru, a bárány, ahogyan a húsmarha is, amelynek állománya örvendetesen bővült az elmúlt években – mondta az államtitkár, idézi a közlemény Feldman Zsoltot.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?