(Gyümölcs)húsba vágó kutatás Gödöllőn

Agro Napló
A termények 30-40 százaléka sohasem jut el a termelőtől a fogyasztóig a betakarítást követő szállítási és feldolgozási veszteségek, valamint a mechanikai sérülések miatt.
Almák sérülésvizsgálata, fotó: Farkas Csaba (MATE Műszaki Intézet)

Ezért jelentősek azok az eredmények, amelyeket Farkas Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Műszaki Intézetének fiatal kutatója ért a a kérdéskör vizsgálata során, ennek alapján ugyanis jóval pontosabban megérthetők és így akár meg is előzhetők a károsodást okozó mechanikai folyamatok – tájékoztatta lapunka a felsőoktatási intézmény.

A betakarítás, feldolgozás, szállítás és csomagolás folyamata és az így fellépő mechanikai hatások még napjainkban is jelentős kockázatot hordoznak a mezőgazdasági és kertészeti termékek épségére nézve – derül ki Farkas Alexandrának a témáról készített összegzéséből. A gyümölcsöket érő terhelések sokaságában az ismétlődő terhelés az egyik legjelentősebb veszélyforrás, ami gyakran a szállítás közben fellépő rezgésekből adódik.

Mivel ezek a hatások gyakran okoznak sérülést a gyümölcsök felszínén vagy belső szerkezetében, a leszedett termények jelentős része soha nem kerül a fogyasztó elé a piacon, mert ezeket gépi módszerekkel eleve kiszűrik. És bár a válogatásra fókuszáló módszerek egyre hatékonyabbak, a sérült termények eltávolítása mellett szem előtt kell tartani a lehetséges mechanikai károsodások megelőzését is.

„Az egyes termények különböző sérülési határértékekkel rendelkeznek, melyeket átlépve a külső hatások által okozott kár többféleképpen is megnyilvánulhat: a károsodott térfogat néha kívülről is észlelhető, de az esetek jelentős részében olyan belső elváltozás keletkezik a gyümölcsökben, amit a szemrevételezéssel történő válogatás nem mindig tud kiszűrni. Ilyenkor akár az egész terményhalmaz veszélybe kerülhet, hiszen a romláshoz vezető biológiai folyamatok nem korlátozódnak a sérült terményre” – magyarázta a részleteket Farkas Csaba.

A kutató mindezt figyelembe véve egy olyan modellt alkotott, amivel pontosabban megérthető az almatermésű gyümölcsöket érintő mechanikai hatások jelentőségét és a termények anyagi viselkedését.

„Az általam vizsgált Golden Delicious almákat és Packham körtéket egy speciális berendezés segítségével ismétlődő terhelésnek vetettem alá. Ennek köszönhetően meg tudtam határozni, hogy egy adott gyümölcs sejtszerkezetében mikor történik visszafordíthatatlan károsodás, ami valószínűleg romláshoz és ezzel együtt a piacképesség elvesztéséhez vezet. Ez az a pont, amit mindenképpen meg kell akadályozni a feldolgozási folyamatokban” – mutatott rá a fiatal kutató, akinek munkáját Fenyvesi László professzor, egyetemi tanár és Petróczki Károly egyetemi docens, a MATE Műszaki Intézet oktatói irányították témavezetőként.

A kidolgozott modellezési eljárás segítségével a közeljövőben módosítani lehet az alkalmazott tárolási, csomagolási és szállítási körülményeket annak érdekében, hogy a gyümölcsök számára veszélyes frekvenciatartományok elkerülhetők legyenek. A számítógépes szimulációk arra is lehetőséget adnak, hogy az egyes gyümölcsök vagy a gyümölcsök és a tároló falai között fellépő kölcsönhatásokat vizsgálják, aminek főként a hosszú távú szállítás esetén lehet nagy jelentősége, hiszen így végeredményben több sérülésmentes gyümölcs kerülhet a fogyasztók asztalára – olvasható az ismertetésben.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?