Már 20 éve szentesi lecsófesztivál mint helyi érték

Agro Napló2021. augusztus 31. 13:24

A Szentesi Lecsófesztivált a Hunor Coop Zrt. szervezi családi napként, már 20 éve szeptember első hétvégéjén, a kétnapos rendezvényre a főzőket, illetve a látogatókat egyaránt várják – tájékoztatták lapunkat a szervezők.

A tájékoztató felidézi: a rendezvény az elmúlt években egyre kedveltebb lett, igazi gasztro-fesztivállá nőtte ki magát. A Hunor Coop Zrt. két évtizeddel ezelőtt értéket teremtett, amit azóta is ápol, és folyamatosan fejleszt. Ezért méltán került a Szentesi Értéktárba mind a lecsófesztivál, mind maga az étel, a lecsó is. Mészáros Zoltán, a Hunor Coop Zrt. elnök-vezérigazgatója a sikertörténet részleteit mondta el kollégánknak.

         Ha Szentes szóba kerül, az a tapasztalat általában, hogy az embereknek hamarabb jut az eszébe a szentesi paprika, mint a városi vízilabdacsapat. Ez a kettő nagyon kötődik a dél-alföldi településhez. Emellett persze az elmúlt években a lecsófesztivál is részévé vált a kisváros kulturális életének, erre pedig büszkének kell lennie a helyieknek - vélekedik az elnök-vezérigazgató.

        

         Hozzátéve: „lokálpatriótának tartom magam, hiszek abban, hogy a próféta a hazájában is tud alkotni. Ezzel azt hiszem, hogy a várost és a környéket is népszerűsítem. Nincs olyan család eben a városban, amely ne kötődne a szentesi paprikához vagy paradicsomhoz. Még a vejem is tudja Kanadában – aki a whiskey-s lecsó specialistája -, hogy alakult ki a hajtatásos kertészet a bolgár kertészek idetelepülésével. Sok helyen próbálkoztak már az országban lecsófesztivál szervezésével, de olyannal még nem találkoztam, ahol közel 300 bográcsban főne a lecsó, és ehhez négy vagy öt utcát le kelljen lezárni”.

         Húsz évvel ezelőtt, amikor útjára indult a Hunor Coop családi nap, a lecsófőzés, akkor már érezte, hogy ebből lehet valami sokkal nagyobb esemény is? Már akkor sikerre volt ítélve a rendezvény?

          Egy jó barátom, dr. Horváth György, a kertbarátok elnöke, polihisztorunk volt az, aki évek óta szajkózta, hogy jó volna egy szentesi, helyi értékekre épülő fesztivált szervezni. Amikor először a fülembe jutott, nagyon megtetszett az ötlet, akkor is óriási fantáziát láttam benne. Először a dolgozóinkat és családtagjaikat hívtuk meg. A három bográcsból lett hét, majd mára közel háromszáz. Titkon reménykedtünk, hogy másnak is tetszeni fog ez a kezdeményezés. Kollégáim büszkék arra, hogy annak a cégnek az alkalmazottai, amelyik a Szentesi Lecsófesztivált szervezi. Beépült a szentesiek és a környékbeliek naptárába, hogy minden szeptember első hétvégéje erről szól. Nem gondoltam, hogy ilyen méretű lesz, de még mindig fenntartom, hogy ez egy nagy Családi nap. Határon túlról is sokan jönnek ismerősök, barátok, a testvérvárosokból is mindig ellátogatnak hozzánk. Büszke vagyok arra, hogy annak ellenére, hogy a tavalyi évben a pandémia miatt csak Online tudtuk megrendezni a Lecsófesztivált, örömmel főzött egy időben 9 országban, 35 településen, 190 asztaltársaság.

         A lecsófesztivál közeledtével tapasztalni lehet, hogy senki nem szeretne erről lemaradni, szeretne a részesévé válni.

         Azt hiszem, hogy az emberek vágynak az önfeledt szórakozásra. Nem csak koncertre, dáridóra, vagy puccos rendezvényre. Ezen a fesztiválon az ellenségekből barátok lesznek, koccintanak, megkóstolják egymás lecsóját. Ez egy jó buli. Vannak, akik külön csapatjelmezt, pólót készíttetnek, az alkalomhoz illően terítenek. Szoktunk hívni kiemelt vendégeket, sportolókat, és mindenkinek elakad a lélegzete, hogy milyen tömegeket képes megmozgatni ez a hangulat, amely egy népünnep. Ez nekünk is visszaigazolás, hogy 20 éve jól döntöttünk, hogy elindítottuk ezt a Családi napot. Nyitottnak kell lennünk mindenki felé, így lettünk az évek alatt több ezer fősek.

         A családi nap sikere után, nem lehetett nemet mondani másoknak, akik szintén szerettek volna egy bográccsal, csapattal és jókedvvel csatlakozni a Rákóczi utcai forgataghoz…

          Vezetőként van, hogy nemet kell mondanom, de a fesztiválon én vagyok a házigazda, aki felelős minden vendégért, kóstolóért. Mindenkit szívesen látunk, fogadunk. Azt hiszem, hogy nagyon jó partnereket is sikerült találnunk, hiszen például a Délkertész mindig ott van mögöttünk, évek óta több tonna paradicsommal, paprikával támogatja ezt a rendezvényt. Ha mindenki egy kicsit így gondolkodna, hogy milyen jó visszaadni is a környezetének, akkor sokkal előrébb tartanánk. Lehet visszaadni egy kis kedvességet, mosolyt, meghálálni a hűséget, hogy bennünket választanak. Ezt kötelességemnek érzem, és ha valakinek van lehetősége, adjon vissza is a környezetének.

 

         A lecsó, mint étel is egyértelmű volt már a kezdetekor?

         Mindenképp olyan ételt választottunk, ami idekötődik. Alapanyaga a szentesi paprika és paradicsom, mely külön életet ad ennek az egyszerű, de ízletes ételnek. Lehet készíteni rizzsel, tojással, tarhonyával, patisszonnal és még sorolhatnám, talán ez is felcsigázta az emberek fantáziáját, hogy mivel is lehet még megbolondítani ezt az ételt. A lecsóban azt imádom, hogy nem lehet elrontani. Szeretem főzni, enni, és még Schobert Norbi fitneszedző is megerősítette, hogy ez egy update étel, ha nem teszünk bele tarhonyát. A kolbász és a lecsó egészséges. Persze, a csapatok kreativitása nem ismer határokat, hiszen a nutellástól kezdve a rénszarvas, pezsgővel vagy borral ízesített lecsót is kóstoltam már. Várunk mindenkit sok szeretettel szeptember 3-án és 4-én, a jubileumi, 20. Szentesi Lecsófesztiválon – invitálta a dél-alföldi városba az érdeklődőket a Hunor Coop Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Címkék:
mezőgazdaság, agrárgazdaság, gazdaság, fesztivál, mezőgazdasági piac, lecsó, hunor coop, szentesi lecsófesztivál,