Újabb madárinfluenza-kitörés, most éppen Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

Agro Napló
Ismét felütötte a fejét a magas patogenitású madárinfluenza Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A vírust ezúttal Csengerújfaluban, egy 37 ezer egyedet számláló pecsenyekacsa-tartó gazdaságban mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma – tette közzé a Nébih.

A hatóság kiemelte: a hatóság haladéktalanul megtette a szükséges járványügyi intézkedéseket az érintett gazdaságban és vonzáskörzetében, de a járványvédelmi előírások szigorú betartása az ország más területein is kiemelten fontos és kötelező.

A csengerújfalui gazdaságban a kacsák takarmány- és vízfogyasztásának jelentős csökkenése, valamint az állatok megemelkedett elhullása hívta fel a figyelmet a madárinfluenza megjelenésére. A gyanút január 18-án erősítette meg a Nébih laboratóriuma. Ezt követően, a járvány továbbterjedésének megakadályozása érdekében, haladéktalanul megkezdődött a 37 ezres állomány felszámolása.

A kitörés helyszíne körül a 3 kilométeres sugarú védőkörzet, valamint a 10 kilométeres sugarú felügyeleti (megfigyelési) körzet felállítása megtörtént. Tekintettel arra, hogy mindkettő átnyúlik az országhatáron és romániai területeket is érint, az országos főállatorvos azonnal értesítette az esetről a román állategészségügyi hatóságot.

A hatóság ismételten felhívja a baromfitartók figyelmét, hogy a madárinfluenza-veszély továbbra is valós probléma, a betegség bárhol felütheti a fejét! Éppen ezért nyomatékosan kérjük a gazdákat, hogy fokozottan ügyeljenek baromfiállományuk védelmére és tartsák be a járványvédelmi előírásokat! Az ország magas kockázatú területein pedig továbbra is kötelező a baromfik zártan tartása.

A madárinfluenzával kapcsolatos információkat folyamatosan frissítik a Nébih tematikus aloldalán.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?