Elengedhetetlen a digitalizáció a mezőgazdaságban

Agro Napló
A Digitális Agrárstratégia célja, hogy hatékonyabb eszközöket adjunk a termelők kezébe ahhoz, hogy a versenyképességük megőrzése mellett a „zöld” kihívásoknak is megfeleljenek – fogalmazott Juhász Anikó.
Fotó: Agrárminisztérium

A DAS felülvizsgálatával kapcsolatos megbeszélésen az Agrárminisztérium államtitkára hangsúlyozta: a stratégia felülvizsgálata során továbbra is kulcsszerepe lesz a képzésnek, az innovációnak, a támogatáspolitikának, valamint a hatósági és közadatrendszerek termelőbarát fejlesztésének. Az Európai Unió Közös Agrárpolitikájának (KAP) 2023-at követő időszakában cél az agrárium korszerűsítése és modernizációja. Ezzel kapcsolatban Európában elsőként hazánkban készült el egy átfogó ágazati fejlesztési stratégia, amelyet 2019 őszén a kormány el is fogadott.

Juhász Anikó kitért arra, hogy a DAS-ban megfogalmazott célok teljesüléséhez szükséges, hogy a digitalizáció vívmányait minél szélesebb körben alkalmazzák a gazdálkodók. A DAS-ban megfogalmazott célok harmonizálnak az Európai Bizottsághoz december 30-án az agrárminiszter által benyújtott Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervhez – fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy a kormány által biztosított 80%-os többlettámogatás segítségével a KAP Stratégiai Terv nagyban hozzájárul a gazdálkodók modernizációs törekvéseihez. A keletkező adatbázisok elemzése hozzájárul a klímavédelmi célok teljesítéséhez, a biodiverzitás megőrzéséhez, a gazdaságok versenyképességének megőrzéséhez, valamint a megalapozott szakpolitikai döntéshozatalhoz.

A számos háttérintézmény részvételével rendezett eseményen – amelyen megosztották egymással tapasztalataikat az agrárdigitalizációt érintő tevékenységükről, a projektek előrehaladásáról – Gál András Levente, a Digitális Jólét Nonprofit Kft. szakmai vezetője a Magyarország Digitális Agrár Stratégiájának (DAS) jövőbe mutató szemléletét és a tárcákon átívelő összefogás fontosságát emelte ki.

 

(Forrás: Agrárminisztérium)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?