Itt az egyedülálló körforgásos tudásközpont a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen!

Agro Napló
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Körforgásos Gazdaságelemző és Tudásközpontja a gödöllői campus területén az összes biológiailag bontható hulladék felmérését és hasznosítását segíti.
Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a tudásközpont megnyitását jelképezve 3D-nyomtatott biopolimer kulcsot adott át Dr. Gyuricza Csaba rektornak, fotó: Balázs Gusztáv, Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem

Magyarországon évente több mint 30 millió tonna mezőgazdasági hulladék és melléktermék keletkezik, amely a 1,5 millió tonna konyhai és zöldhulladékkal együtt óriási kihívásokat és egyben lehetőségeket is jelent a körforgásos gazdasági modell hazai megvalósításához – hangzott el a tudásközpont alapítása alkalmával tartott sajtótájékoztatón.

A körforgásos gazdaság legfőbb célja a hulladék keletkezésének minimalizálása, valamint a gazdaságban használt termékek, anyagok és erőforrások értékének lehető leghosszabb ideig történő megóvása és fenntartása, az Európai Zöld Megállapodás (Green Deal) és az ahhoz kapcsolódó cselekvési terv szerint. Ennek minél hatékonyabb hazai megvalósításához járul hozzá a MATE új tudásközpontja – értesült a MATE közleményéből az Agro Napló.

Ahogy Dr. Palkovics László miniszter beszédében kiemelte, az agráriumban keletkező melléktermékek hasznosítása azért is rendkívül fontos, mert ezekből évente lényegesen több keletkezik, mint a háztartási és építési hulladékokból. Hangsúlyozta, hogy a körforgásos gazdaságot szabályozó európai uniós és hazai jogszabályok már rendelkezésre állnak, a terület pedig kiváló üzleti lehetőségeket is jelent.

Fotó: Balázs Gusztáv, Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem

Dr. Csányi Sándor, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke beszédében az egyre növekvő pazarlás veszélyeire hívta fel a figyelmet. Mint mondta, a napjainkban zajló negyedik ipari forradalomban a társadalom felismerte a körkörös gazdaság jelentőségét és szükségességét. Az igazi előrelépés azonban akkor várható, ha ezt nemcsak a gyártók és technológiai fejlesztők építik be a mindennapi gyakorlatba, hanem a fogyasztók is.

Fotó: Balázs Gusztáv, Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem

Mint arra Dr. Gyuricza Csaba rámutatott, a MATE és jogelődjei számára a hulladékgazdálkodás régóta fontos szempont, így 2013 óta működik a gödöllői székhelyű egyetemen az első és egyetlen olyan tanszék az országban, melynek nevében is szerepel a hulladékgazdálkodás szó. Emellett 2017-től az alap- és mesterképzés mellett már szakmérnöki képzés keretében is zajlik a körforgásos gazdasághoz kapcsolódó tudományos és szakmai ismeretek átadása.

Fotó: Balázs Gusztáv, Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem

Az új tudásközpont segíteni fogja az egyetemi hulladékgyűjtési rendszer újjászervezését, a kapcsolódó tudományterületek közötti szinergiák megvalósulását, a jogalkotók és az államigazgatás számára pedig gazdaságilag és tudományosan is megalapozott információkat szolgáltat majd.

Fotó: Balázs Gusztáv, Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem

​​​​​​​A rendezvényről készült kisfilm alább tekinthető meg.

Videó: Youtube/Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE)

(Forrás: MATE)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?