Segítség a szabadföldi rózsa tavaszi munkáihoz

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Dr. Boronkay Gábort, a MATE Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézet Dísznövénytermesztési és Zöldfelületgazdálkodási Kutatócsoport tudományos főmunkatársát kérdezte arról, hogy milyen munkálatoknak van itt az ideje, mire kell figyelnünk, ha azt akarjuk, szép és egészséges rózsák növekedjenek kertünkben. Az Egyetem kutatója a következők szerint, részletekben gazdag útmutatóval válaszolt, amelyet az Agro Napló is megkapott.

Amikor tavaszodni kezd – vagy éppen már nagyon szeretnénk, ha tavaszodna – mindig a kerti virágokra gondolunk. „Kiültethetem már végre? Ugye metszhetem? Remélem, már nem fagy el... „

A rózsa esetén sincs ez másképpen. Tehát... Metszhetjük már? Igen! Sőt, éppen ideje is, mi például itt a Budatétényi Rózsakertben már javában dolgozunk. Akinek azonban a kertjében nincs ennyi tő – konkrétan mintegy tízezer – az azért még nem késett el.

A munkát azonban nem itt kell elkezdeni. A kerttulajdonosok – remélhetőleg – már az ősszel felkupacolták a töveket. Ez azt jelenti, hogy földdel feltöltötték a rózsa tövi részét, hogy a termőföld szigetelő hatása megvédje a gyökérnyakat és szemzés helyét a téli fagytól. Ezt mindenképpen érdemes elvégezni, bár a mai modern fajták fagytűrése messze jobb, mint az 50 vagy 100 évvel ezelőtt nemesített rózsáké. Például bizonyos kanadai fajták mínusz 40 °C-on még egészen jól érzik magukat.

Tehát tételezzük fel, hogy minden úgy vár minket, ahogy az meg van írva. A legjobbakat feltételezve, kezdjük el a tavaszi munkákat! Először is kibontjuk a földkupacokat, óvatosan, hogy a töveket meg ne sértsük. Ezzel feltárjuk a gyökérnyakhoz közel található vesszőket, különösen az alany „vad” hajtásait.

Ezek után megkezdhetjük a metszést. Nem kell megijedni, a rózsa is növény, aki metszett már, a rózsával is megbirkózhat. Bár minden fajtacsoport más metszést kíván, és van belőlük vagy száz, a leggyakoribb kerti rózsa a nagyvirágú teahibrid. Ezt és a magasabb csokrosan virágzó ágyásrózsákat (ezek többnyire floribundák) pedig úgy metsszük, hogy „kiterítjük” a tövet. A középső vesszőket messük ki, a széle felé is csak 4-6 erős vessző maradjon meg, kifelé álló rügyekkel. Minden meghagyott vesszőt 2-4 vagy ízlés szerint 6-8 szemre metszünk vissza, attól függően, milyen magasra szeretnénk a rózsákat nevelni. Általában a gyengébben kihajtó töveket erősebben vágjuk vissza, a robusztusabbakat pedig hagyjuk magasabbra. A rügyek felett hosszú csonkokat sohase hagyjunk! Természetesen a rózsára is igaz, hogy beteg, sérült, száraz vesszőket, és az egymásba gabalyodókat mindenképpen el kell távolítani. Amennyiben vadhajtásokra akadunk – ezek a gyökérnyak tájáról erednek, és gyakran eltérő színűek – tőből metsszük ki.

A törpe rózsáknál (miniatűr, miniflóra, polianta) hajtásválogatásra nincs szükség, itt a sűrű lomb nem hátrány. A kúszórózsák metszése viszont minden többi típustól eltér, hiszen itt csak néhány jól elágazó gallyat kell meghagynunk, de azt viszont gondosan ki kell teríteni és felkötözni egy rácsozatra.

Amit még így tavasszal megtehetünk, az a tavaszi lemosó permetezés. Mivel a lemosást szó szerint kell venni, csak addig végezhetjük, amíg a friss hajtások el nem kezdenek megnyúlni, mert a lágy szövetek megperzselődhetnek a nagy mennyiségű permettől. Mi legyen a szerben? Lehetőleg minden, ami egy lemosó permetben lehet. A hordozóanyag midig egy olaj, melybe rózsa esetén lombot károsító gombák, lisztharmat, atkák és levéltetvek ellen is kell hatóanyag. Ilyen szer többféle is van forgalomban, nem is tekinthetőek túlzottan környezetszennyezőnek, bátran használhatjuk őket.

Mi az, ami még a dolgunk? Ha nitrogén tartalmú műtrágyát kívánunk kiszórni, azt is most érdemes, hogy a rózsa tavaszi növekedését segítsük. Érdemes komplex, mikroelemeket is tartalmazó trágyát használnunk, de ha ősszel vagy télen szerves trágyát terítettünk a rózsaágyásokba, a nitrogén lesz a legfontosabb. Az adagolással azonban óvatosan, mert a rózsa sóérzékenysége itt is problémát okozhat!

És még mindig nem értünk azonban a munkák végére, hiszen kapálni mindig lehet. Kell is: a rózsa gyökere levegőigényes, és a szerves trágyát is be kell forgatnunk a földbe. Ha azonban mulcsozzuk az ágyásainkat, kapálni nem szükséges, legfeljebb csak gyomlálni.

Mi van azonban akkor, ha még nincs is rózsánk? Még vehetünk, bár az ősz ideálisabb a rózsa kiültetésére. Mivel az utóbbi időben erősen terjed a konténeres rózsa, amit pedig az év bármely (fagymentes) napján ültethetünk, máskor is vásárolhatunk rózsát. Ennek ellenére próbáljuk őszre, vagy ha nem megy, tavaszra időzíteni a beszerzést, mert jobb lesz az eredés.

Milyen rózsát vegyünk? Ezt a kérdést itt aligha járhatjuk körbe. A világban mára mintegy 80 ezer fajta lehet, ebben a dzsungelben csak fajtakönyvek és az ízlésünk segíthet. Csupán ötletet tudok adni, talán hasznosak lesznek: Vegyünk újonnan nemesített fajtákat, azok általában betegségekre ellenállóbbak, erőteljesebbek, mint a XX. század közepének rózsái. A fényes levelű fajták gyakran ellenállóbbak a gombabetegségekre, különösen a fekete vagy csillagfoltosságra, mert egyik ősük a Wichura rózsa lehet. Ha tudunk, vegyünk ADR minősítésű fajtát, mert amit ez a német fajtabíráló rendszer (Allgemeine Deutsche Rosenneuheitenprüfung) elfogad, az csak kiváló lehet. Ha elfogadjuk, hogy csak egyszer virágzik a rózsánk egy évben, vehetünk történelmi fajtákat is, például illatos damaszkuszi rózsát, moharózsát vagy bourbon fajtákat, ezek is rendkívül egészségesek. Ha azonban különleges színű vagy tarka fajtát veszünk, készüljünk fel, hogy az vegetatívan alulmúlhatja a hagyományos virágú rózsák erőnlétét.

És mit ne vegyünk? Tartózkodjunk az 1950–70-es évek rózsáitól, ezeket gyakran kell permetezni! Igaz hogy ezért jóval olcsóbbak is. Ha a talajunk meszes – és kié nem az – ne ültessünk japán vagy ráncos levelű rózsát (rugosa csoport), akár mennyire szép fajtái is vannak! Szintén érzékenyek a mészre a sokvirágú rózsa (multiflora) alanyok is, ezeket onnan lehet felismerni, hogy bojtos a gyökerük. Nyugaton ilyen alanyokat használnak a cserepes rózsák szemzésénél, de szerencsére Magyarországon már jóformán sehol nem dolgoznak vele. Ahol azonban savas a talaj, például bizonyos homoktalajok, vagy savanyú kőzetek felett képződött talajok, ott bátran kísérletezhetünk ezekkel is!

Figyeljünk rá, hogy a sárga fajták mindig kényesebbek, mint a többi rózsa, mert a sárga szín egy félsivatagi rózsától (rókarózsa) származik, ami kifejezetten érzékeny a párakedvelő gombákra. Vigyázzunk a talajtakaró rózsákkal is, mert ha gyomlálni kell, – és mindig kell – azt nem könnyen tudjuk megtenni, be kell állni a tüskebozót közepébe. Gondoljunk arra is, hogy az illatos rózsák hamarabb hervadnak a magasabb etilénképzés miatt, ezért itt is kompromisszumot kell találnunk. Végezetül nem árt, ha a rózsa méretének is utánanézünk, ha 6-8 méter magasságot írnak, azt vegyük komolyan!

Ha már megvan a rózsánk, hová ültessük? A kerttervezők véleménye szerint az egyik legsokoldalúbb növény a rózsa. Nem véletlen tehát, hogy kertészeti szerepük is eltérő. Teahibridet a kert hangsúlyos pontjára ültessünk, de messze a járókelők kezétől! A nagy virágzatú ágyásrózsákat nagyobb egységes foltokba telepítsük, esetleg sövényt is létrehozhatunk belőlük. A miniatűr rózsák cserépbe vagy

sziklakertbe valók, a talajtakaró rózsák pedig kőfalakra, támfalakra. A táj vagy tájképi rózsák pedig mindenhova – oda is, ahol nem tudjuk rendesen ápolni a kertet.

Általánosságban pedig az mondható el, hogy laza, de tápanyagban gazdag talajba tegyük, és napra. Mindenképpen, és határozottan napra. A rózsa már napi néhány óra árnyékot is megszenved, és csupán egy-két típusra mondják, hogy „árnyéktűrő”. Ilyenek az alba rózsák, a pézsmarózsa, a centifoliák. Azonban ezek sem az árnyékot tűrik, inkább a nyári hőgutát nem viselik el. A rózsa ugyanis nem trópusi növény, nem kedveli a nagy meleget, napfényigénye abból következik, hogy a vadrózsák a délies domboldalak és hegylábak cserjéi.

Ahová azonban rózsát ne ültessük: oda, ahol előtte rózsa volt. Faiskolások körében jól ismert, de tudományosan még nem bizonyított tény, hogy a rózsa szélsőségesen érzékeny a talajuntságra. Különösen igaz ez a Magyarországon elterjedt 'Laxa' alanyra. A rózsa gyökere környékén felszaporodó fonalférgek és sugárgombák – legalábbis ezekre gyanakodnak – komoly kárt tudnak okozni az idős tövek helyére kiültetett fiatal rózsa gyökerein. A tövek satnyák maradnak és nem fejlődnek rendesen. Ha mindenáron ragaszkodunk a helyhez, oda előtte kisvirágú bársonyvirágot (vagyis a büdöskét) és mézontófüvet vessünk, és egy évig hagyjuk is ezeket ott. Robusztusabb módszer a talajcsere, de az is hatékony.

És milyen távolságra ültessük? Ezt bizony a bokorméret határozza meg! Miniatűr rózsát ültethetünk akár 20 cm távolságra is, 40-50 cm megfelelő a keskeny, feltörő teahibrideknek, de a floribunda ágyásrózsáknak is. Ha viszont nagyméretű parkrózsát veszünk, akár méterekben is mérhetjük a távolságot – ha van annyi helyünk egyáltalán.

És végezetül milyen általános tanácsot adhatok? A rózsának is van lelke. Ez néha még a szakmabelieket is képes meglepni! Néha látszólag indokolatlanul kényeskedik, máskor pedig mindent kibír, sőt egyenesen kiirthatatlan. Ha gyakran nézünk rá, sokszor járunk a közelébe, jobban kiismerjük. Akár beszélhetünk is hozzá, bár ez nem szorosan vett része az agrotechnikának. A botanika atyja, Theophrastos sem írt erről, pedig ő aztán igazán értett hozzá! Igaz nem is ellenezte.

(Forrás: MATE)