Szőlő is kevesebb lesz az idén

Agro Napló
Alacsony, 3,7 millió mázsa szőlőt jelez előre az idei szüret előtt a termésbecslés, és többéves összevetésben is kimondottan alacsonynak számít a hazai borkészlet.
Fotó: Fekete István, Agrárminisztérium

Európában idén sem várható kiugróan jó szőlőtermés – írta Feldman Zsolt Facebook-posztjában.

Éppen ezért üdvözöljük, hogy a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa elkészítette az idei évre vonatkozó szőlőár előrejelzését, most az egyes borvidékeken a sor, hogy végső döntést hozzanak a területükön érvényes árprognózisról és azt közzétegyék – nyilatkozta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

Nagy a jelentősége a borvidékek erre vonatkozó döntéseinek, ugyanis a szőlőár előrejelzése jó igazodási pont a szőlőtermelők és a felvásárlók számára az árról szóló megegyezés kialakításakor – tájékoztatta az államtitkár az Agro Naplót.

A borpiaci folyamatokat is látva a termelői áraknak reálisan átlagosan 10-20%-kal kellene meghaladnia a tavalyiakat, de természetesen borvidékektől és szőlőfajtáktól, valamint a szőlő minőségétől függően komoly különbségek is adódhatnak – hangsúlyozta.

(Forrás: Facebook/Feldman Zsolt)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Új támogatás segíti a borászokat

Új támogatás segíti a borászokat

Az Agrárminisztérium 1,6 milliárd forintos keretösszeggel támogatást biztosít a borászatok számára védett eredetű rozé- vagy vörösborok lepárlására a...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?