Lendületesen kezdte az évet a BUX index

Agro Napló
Ígéretesen indult az év a Budapesti Értéktőzsdén, a BÉT első számú indexe, a BUX index 45 339,2 ponton zárt, amely a decemberi hónaphoz viszonyítva 3,5 százalékos növekedést jelent.

Az évtizedek óta nem látott értékű infláció és a kereslet-kínálat dinamikájának folyamatos ingadozása miatt az amerikai jegybank, a Fed agresszív ütemben emelte a kamatokat, illetve a jövőben további növelést tervez. A tevékenység hatására az amerikai indexek nehézségeket éltek át, a Dow Jones 0,8%-ot, a S&P 500 1,3%-ot, a Nasdaq pedig 2,1%-ot esett.

Ezzel szemben a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, a BUX index csökkenés helyett januárban tovább emelkedett, 45 339,2 ponton zárt, amely 3,5 százalékos növekedést jelentett decemberhez képest. A legmagasabb értéket, 46 901,7 pontot a hónap második felében érte el  – értesült a Budapesti Értéktőzsde közleményéből az Agro Napló.

A korábbi hónapokhoz hasonlóan az OTP Bank papírjaival folyt legmagasabb összegben a kereskedés, 128,8 milliárd forint értékben, amely az összforgalom 62,7%-át tette ki. A bankpapír ismét erős hónapot tudhat maga mögött, amelyet a 7,1%-os részvényárfolyam emelkedése is jelzett. Az OTP Bankot ismét a Richter és a MOL követte, 40,3, illetve 26,6 milliárd forintos forgalommal.

Az azonnali részvénypiac forgalma összességében 205 milliárd forintot ért el, amely kereskedési naponként átlagosan 9,3 milliárd forint forgalmat jelentett.

A befektetési szolgáltatók versenyét ezúttal is a Wood&Company nyerte 105,5 milliárd forinttal. A második helyet a Concorde szerezte meg 104,4 milliárd forinttal. Az Erste Bank pedig 89,8 milliárd értékű forgalomra tett szert, amellyel a harmadik helyre került.

Az árupiaci szektorban 154,8 millió forint összegben zajlott a kereskedés, amelynek 63,2%-a a fenntartható takarmánybúzából, 19,6%-a a takarmánykukoricából, 17,3%-a pedig a nagy olajtartalmú napraforgómagból származó kereskedésből tevődött össze.

(Forrás: BÉT)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?