A súlyos problémák ellenére számos támogatás várható

Agro Napló
A magyar agrárium elismertsége talán soha nem volt olyan jó, mint jelenleg – jelentette ki az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Nagymágocson.
Fotó: Facebook/Farkas Sándor miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő hivatalos oldala

Farkas Sándor a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Csongrád-Csanád vármegyei szervezete által rendezett fórumon azt mondta, az elmúlt évtizedben a magyar mezőgazdaság kiemelt stratégiai ágazattá vált, minden nehézség ellenére képes volt a megfelelő mennyiségű és minőségű, biztonságos élelmiszer előállítására.

Egy nehéz időszak után a magyar mezőgazdaság az elmúlt 10-12 évben ismét talpra állt, a támogatáspolitika pedig lehetővé teszi, hogy a megálmodott fejlesztések megvalósuljanak – szögezte le. A magyar agrárium 2030-ra nagyon közel kerülhet vagy akár utol is érheti a fejlett mezőgazdasággal rendelkező nyugat-európai országokat – hangsúlyozta a politikus.

Kitért arra, hogy az inputanyag árak az elmúlt időszakban „szinte elviselhetetlen mértékben” emelkedtek. A közelmúltban azonban a földgázárak mérséklődése nyomán csökkenésnek indultak a műtrágyaárak, ám úgy vélte, nem valószínű, hogy visszatérnek a háború előtti szintre – értesült a közleményből az Agro Napló.

Kiemelte: a hazai gabonapiac az ukrán gabona behozatala következtében teljesen hektikussá vált, a helyzet kezelésére azonban – több keleti tagország kérése ellenére – nem kapunk uniós támogatást. A minőségi problémákat az ellenőrzés erősítésével igyekszik orvosolni a kormányzat – közölte Farkas Sándor.

Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár kifejtette: az új agrártámogatási rendszer szabályait úgy igyekeztek meghatározni, hogy a magyar adottságokhoz illeszkedve legkönnyebben teljesíthetők legyenek az uniós előírások.

2027-ig mintegy 5300 milliárd forint közvetlen mezőgazdasági támogatást kaphatnak a magyar gazdálkodók, ezek elnyeréséhez azonban a korábbinál sokkal erősebb zöld feltételeket kell teljesíteni. Ezek a zöld előírások az összes uniós forrással rendelkező területalapú és állattartáshoz kapcsolódó támogatás mögött megjelennek – hangsúlyozta az államtitkár.

Példaként említette, hogy az őszi, nyári betakarítású kultúrák után a talajborítást fenn kell tartani.

Előírás – a 10 hektár alatti termelőket, az ökológiai gazdálkodókat, a döntő arányban gyepen gazdálkodókat leszámítva – a kötelező vetésváltás is a szántóterületeken. Minden évben, minden mezőgazdasági parcella egyharmadán – a hibridkukorica vetőmagjának előállítását kivéve – új növényt kell termeszteni. A szabályosan lebonyolított másodvetés azonban feloldja ezt a kötelezettséget – tudatta az államtitkár.

Hozzátette: az idei évre az ukrajnai háború miatt ez alól az előírás alól átmeneti mentességet kaptak a termelők, ennek ellenére vannak olyan kultúrák, melyek egymás utáni termesztése – elsősorban növényegészségügyi okokból – tilos.

A gazdálkodóknak – a parlagot is beleértve – a szántóterületek 4 százalékát nem termő területként kell kezelniük, bizonyos feltételek teljesítése esetén ez az arány 3 százalékra mérsékelhető – közölte a politikus.

Fotó: Facebook/Farkas Sándor miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő hivatalos oldala

Az uniós szabályok változását kihasználva több területtípus bevonható a támogatható körbe, így a biodiverzitás szempontjából értékes vizenyős területek vagy a széleróziót mérséklő fás szegélyek – mondta Feldman Zsolt.

A területalapú alaptámogatás 147 euró körül alakul hektáronként, melyet az 1200 hektár alatti gazdálkodók esetén újraelosztó támogatás egészít ki. Ennek mértéke 10 hektárig 80 euró/hektár, 11-150 hektárig 40 euró/hektár lesz várhatóan – ismertette az államtitkár.

Az agroökológiai program minden gazdálkodó számára elérhető. A termelők a szántó, gyep és ültetvény esetében is minden évben dönthetnek úgy, hogy a választható jó gyakorlatokat teljesítve igénylik-e a 80 euró/hektár támogatást – jelezte.

Feldman Zsolt elmondta: a fiatal gazda támogatás hektáronként 157 euróra emelkedik, a támogatható terület nagysága 300 hektárra növekszik a jelenlegi 90-ről.

(Forrás: MTI)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Mindjárt véget ér a nyári aratás

Mindjárt véget ér a nyári aratás

Az idei nyári aratási munkák a végéhez közelednek. A termés a tavalyi, rendkívül aszályos évhez képest kedvezőbb – közölte Feldman Zsolt mezőgazdaságé...

Fontos a talaj takarása!

Fontos a talaj takarása!

Elindult az árpa aratása. A munkálatokat követően is be kell tartanunk egyes területalapon nyújtott támogatásokhoz kapcsolódó előírásokat.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?